Messi 33. mesterhármasával és egy „flipperes” öngóllal nyert a Barca

Vágólapra másolva!
2015.01.18. 19:16
null
Messi, a megállíthatatlan (Fotó: Reuters)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 19. fordulójában a Barcelona Lionel Messi mesterhármasával és Sidnei öngóljával 4–0-ra legyőzte a Deportivót idegenben.

A Real Madrid győzelmével négypontos hátrányba kerülő Barcelona nem izgulta túl a Deportivo elleni találkozót, és a szokásos tologatás után már a 10. percben előnybe került. Lionel Messi tette ki a jobb szélre, Rakiticnek a labdát, majd kapta is vissza azonnal a fejére, és nyolc méterről a kapuba bólintott (0–1).

A találkozót Piqué, valamint Busquets botladozásai ellenére végig uraló katalánok sorra dolgozták ki a helyzeteket a hazaiak kapuja előtt a gyors vezető gól után is, az egyetlen kérdés csupán az volt, mikor jön a második.

A kérdésre a válasz: a 33. percben. A végig lelkesen futballozó Messitől indult most is az akció, majd Neymar cselezgetett a tizenhatos sarkában, és tette középre a labdát, ahol a gránátvörös-kékek tízese egy lépés után finom mozdulattal átemelte Fabrit (0–2).

Ez már a negyedik duplája volt Messinek a 2014–2015-ös idényben, ezzel az argentin beérte Cristiano Ronaldót, aki ma két gólt szerzett.

A fordulás után sem kegyelmezett a Barca, Messi pedig megszerezte harmadik gólját a találkozón, a 62. percben: egy gyorsan elvégzett szöglet után kifelé terelgette a labdát az argentin, majd a hosszú alsóba csavart 14 méterről (0–3).

Ez volt Lionel Messi 33. mesterhármasa pályafutása alatt, ebből huszonkettőt a bajnokságban szerzett – Cristiano Ronaldónak 23 van, Di Stéfanót, valamint Zarrát azonban ezzel már beérte az argentin.

A végére kiengedtek a gránátvörös-kékek, de így is sikerült begyötörni még egy gólt – bár nem rajtuk múlt. Daniel Alves emelt középre Messi passza után, bent pedig a védőkről két pattanás után utat talált a kapuba egy kis szerencsével a labda (0–4). Hivatalosan végül Sidnei öngóljának könyvelték el a nem mindennapi találatot.

A Barcelona ezzel a sikerrel újra egy pontra csökkentette hátrányát az éllovas Real Madrid mögött, amely azonban egy meccsel kevesebbet játszott.

SPANYOLORSZÁG, LA LIGA
19. FORDULÓ

Deportivo–Barcelona 0–4 (Messi 10., 33., 62., Sidnei 83. – öngól)
Sevilla–Málaga 2–0 (Bacca 36., Denis Suárez 68.)
Elche–Levante 1–0 (Jonathas 13.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 18 15 3 62–15 +47 45
2. Barcelona 19 14 2 3 48–9 +39 44
3. Atlético Madrid 19 13 2 4 37–18 +19 41
4. Sevilla 18 12 3 3 30–17 +13 39
5. Valencia 19 11 5 3 35–17 +18 38
6. Villarreal 19 10 5 4 32–17 +15 35
7. Málaga 19 9 4 6 22–20 +2 31
8. Eibar 19 7 6 6 24–25 –1 27
9. Espanyol 19 6 5 8 22–29 –7 23
10. Rayo Vallecano 19 7 2 10 20–33 –13 23
11. Celta Vigo 19 5 6 8 18–21 –3 21
12. Real Sociedad 19 4 7 8 19–24 –5 19
13. Athletic Bilbao 19 5 4 10 15–25 –10 19
14. Córdoba 19 3 9 7 15–28 –13 18
15. Getafe 19 4 5 10 14–27 –13 17
16. Elche 19 4 5 10 18–35 –17 17
17. Deportivo La Coruna 19 4 5 10 14–31 –17 17
18. Almería 19 4 4 11 17–30 –13 16
19. Levante 19 3 7 9 13–34 –21 16
20. Granada 19 2 8 9 11–31 –20 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik