Primera División: barcelonai együttes érdeklődik Koman Vladimir iránt - lapértesülés

Vágólapra másolva!
2010.07.10. 15:48
null
Az Espanyol is érdeklődik Koman (jobbra) iránt (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Az átigazolásokkal foglalkozó egyik olasz internetes oldal értesülései szerint a spanyol élvonalban szereplő Espanyol két Sampdoria-játékos iránt is érdeklődést mutat. Az egyikük Koman Vladimir...

A tuttomercatoweb.it úgy tudja, hogy a barcelonai együttes a litván védő, Marius Stankevicius mellett az együttes magyar középpályását, Koman Vladimirt is szívesen a soraiban tudná.

Koman az előző szezont kölcsönben a Bari együttesében töltötte, ahol 16 bajnokin két alkalommal eredményes is volt. A 21 éves játékos májusban a magyar felnőttválogatottban is bemutatkozott, a németek elleni felkészülési mérkőzésen pályára küldte őt Erwin Koeman szövetségi kapitány.

A szezon végén aztán visszatért a Samphoz, és be is került a felnőttkeretbe, jelenleg a csapat moenai edzőtáborában készül ő is a BL-selejtező playoffjára, valamint a bajnoki szezonra.

Úgy tűnik, hogy az Espanyol egyébként kipécézte magának az olasz piacot, hiszen korábban már kölcsönvette a Napolitól a tavasszal a görög Olympiakoszban kölcsönben játszó argentin középpályást, Jesús Datolót.

Az Espanyol a 11. helyen zárta a  Primera División 2009–2010-es szezonját.

Legfrissebb hírek

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
16 perce

Lecsapott a norovírus: elhalasztják a finn női hokisok Kanada elleni mérkőzését

Téli olimpia 2026
37 perce

Itt az MLSZ válasza a győri balhéra: Borbély Balázst és Sergio Navarrót is eltiltották

Labdarúgó NB I
43 perce

Sallai Roland csapattársa lehet a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
55 perce

Gyász: elhunyt Ódor Lajos evezős olimpikon

Egyéb egyéni
1 órája

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
1 órája

Huszti András Romániában folytatja pályafutását – NS-infó

Légiósok
1 órája

Újabb öt évig Markovits László irányítja a Vasas SC-t

Egyéb csapat
1 órája
Ezek is érdekelhetik