A kapufa elbánt a Barcával, a Celta bevette a Camp Nout

Vágólapra másolva!
2014.11.01. 19:55
null
Nem lehet igaz! – Messinek és társainak semmi sem jött össze a Celta ellen (Fotó: Action Images)
A Barcelona hazai pályán vereséget szenvedett az előző szezonban még Luis Enrique által irányított Celta Vigótól (0–1), a spanyol labdarúgó–bajnokság (Primera División) 10. fordulójában, ezzel a tabella harmadik helyére esett vissza. A katalán csapat négy alkalommal találta el a kapufát, és képtelen volt bevenni a parádézó Sergio Álvarez kapuját, ezzel a vesztes el Clásico után első hazai vereségét is elszenvedte a szezonban.

A vesztes el Clásico után az előző szezonban még a Celta Vigót irányító Luis Enrique ismét a Neymar, Messi, Suárez támadótriónak szavazott bizalmat, de pihentette Gerard Piquét, akit a keretbe sem nevezett, így Mathieu visszakerült a védelem tengelyébe, Jordi Alba pedig a bal szélre.

A várakozásoknak megfelelően már az első percektől fölénybe került a katalán csapat, amely több ígéretes helyzetet is kialakított az első félidőben, de gólt nem szerzett. Az első helyzetek Neymar nevéhez fűződtek, a brazil a 8. percben fejjel veszélyeztetett, néhány perccel később pedig a lécet is eltalálta 18 méterről. A Celta főleg kontrából és pontrúgásokból próbált veszélyeztetni. Ez olykor össze is jött, Claudio Bravo sem maradt munka nélkül.

A 31. percben Messi lövése után a kapufáról pattant ki a labda, Jonny Castro hatalmasat mentett a gólvonal előtt. A jobb szélen kezdő Suárez jól vette ki a részét az összjátékból, de beadásai nem jöttek össze. A játékrész vége felé többször feltűnt a bal oldalon is, labdaszerzéseivel sok hazai támadást alapozott meg.

A Celta kapuját védő Sergio Álvarez az első félidő hajrájában több bravúrt is bemutatott, Neymar, Messi és Suárez egy-egy lövését is hatástalanította.

A második félidő kezdetén Neymar második kapufáját is meglőtte, a hazaiak pocsék helyzetkihasználását pedig remek góllal büntette a Celta.

Az 55. percben egy hosszú kapuskirúgás után határozatlan volt a Barca védelme, Nolito sarokkal tálalt Joaquín Larrivey elé, aki 10 méterről szezonbeli hetedik gólját helyezte el Bravo kapujában. 0–1

A 2008 és 2010 között a katalánok B-csapatában több mint 100 mérkőzésen szereplő Nolito a 2014–2015-ös szezonban már a 10. találatban vett részt (öt gól, öt gólpassz).

A kapott gól után még magasabb fokozatba kapcsolt a Barcelona, de el volt átkozva a kapu előtt, Álvarez pedig tovább parádézott a gólvonalon. A 70. percben Luiz Suárez hat méterről, senkitől sem zavartatva fejelhetett, de a kapus keze közé bólintott.

Tíz perccel a lefújás előtt Messi szabadrúgásból meglőtte a Barcelona negyedik kapufáját is, majd Suárez sokadik helyzeténél Álvarez mutatta be sokadik bravúrját, egyértelműen a Celta kapusa volt a meccs hőse.

A Barcelona a hajrában sem tudott gólt szerezni, így elszenvedte első hazai vereségét a szezonban, és lépéshátrányba került a két nagy riválissal, a Real Madriddal és az Atlético Madriddal szemben.

A Barcelonával 2011 októbere (és 56 mérkőzés) óta először fordult elő, hogy hazai bajnoki mérkőzésen nem tudott gólt szerezni, akkor a Sevilla volt az ellenfél.

A Celta Vigo története során másodszor győzte le idegenben a Barcelonát, a mostanit megelőzően 1941 októberében, azaz 73 évvel ezelőtt történt hasonló. A katalánok az első vereség után 45 hazai bajnokin maradtak veretlenek a Celta Vigóval szemben, de ez most megszakadt.

A Barcelona 2009 májusa után veszített el ismét sorozatban két bajnoki mérkőzést.

PRIMERA DIVISIÓN
10. FORDULÓ
Barcelona–Celta Vigo 0–1
(Larrivey 55.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 10 8 2 37–10 +27 24
2. Atlético Madrid 10 7 2 1 19–9 +10 23
3. Barcelona 10 7 1 2 23–4 +19 22
4. Sevilla 9 7 1 1 17–9 +8 22
5. Valencia 9 6 2 1 20–8 +12 20
6. Celta Vigo 10 5 4 1 17–11 +6 19
7. Málaga 9 4 3 2 11–8 +3 15
8. Villarreal 9 4 2 3 13–9 +4 14
9. Getafe 10 4 1 5 8–14 –6 13
10. Rayo Vallecano 9 3 2 4 11–16 –5 11
11. Espanyol 9 2 4 3 9–10 –1 10
12. Eibar 9 2 4 3 9–11 –2 10
13. Almería 9 2 3 4 7–10 –3 9
14. Granada 10 2 3 5 6–17 –11 9
15. Athletic Bilbao 9 2 2 5 6–12 –6 8
16. Deportivo La Coruna 10 2 2 6 12–21 –9 8
17. Real Sociedad 9 1 3 5 10–14 –4 6
18. Córdoba 10 5 5 8–18 –10 5
19. Elche 9 1 2 6 8–21 –13 5
20. Levante 9 1 2 6 4–23 –19 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik