Pedro duplája, Xavi klubrekordja és a Barca győzelme

Vágólapra másolva!
2011.01.02. 20:13
null
Pedro (balra) és Alves főszereplésével nyert a Barcelona (Fotó: Reuters)
Címkék
A spanyol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának vasárnapi mérkőzésén a Barcelona győzelemmel kezdte az új naptári évet, miután Pedro duplájával legyőzte a Levantét a Camp Nouban, a vendégek csak szépíteni tudtak. Xavi klubrekordot állított be, miután 549. alkalommal öltötte magára tétmérkőzésen a gránátvörös-kék mezt.

Sokáig vita folyt a január 2-i mérkőzésekről, a spanyol labdarúgókat tömörítő szervezet (AFE) ugyanis a kollektív szerződésre hivatkozva beadványt juttatott el a bírósághoz, emlékeztetve arra, hogy december 23. és január 2. között nem lehet hivatalos mérkőzéseket rendezni. A szervezet később ugyan engedményt is tett, de így sem sikerült megegyezni, ráadásul később a bíróság is elutasította a kérést.

Carles Puyol sérülés, Gerard Piqué eltiltás, Lionel Messi pedig hosszabb év végi pihenője miatt nem lehetett ott a Barcelonában (az új igazolás Ibrahim Afellay társaságában foglaltak helyet a lelátón), így Sergio Busquets és Eric Abidal szerepelt középső védőként.

A kezdésnél az is eldőlt, hogy Xavi klubrekordot állít be, mivel 549. alkalommal öltötte magára tétmérkőzésen a gránátvörös-kék mezt. Vasárnap estig Migueli egyedül birtokolhatta ezt a címet.

Az első félidőben a Barca hozta a szokásos labdatartásra épülő játékát, közel 70 százalékban volt náluk a játékszer, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Andrés iniesta próbálkozott először távoli lövéssel, majd az első félóra végén Bojan Krkicet ugratta ki, aki elvitte a kapus mellett is a labdát, de nem tudta góllal befejezni az akciót.

A túloldalon Victor Valdés hibája borzolta a kedélyeket, amikor a tizenhatos előterében passzolta el a labdát, de végül a Levante nem tudott élni az ölébe hullott eséllyel. Nem sokkal később Abidal veszélyesen szerelt a kapuja előterében, de nem lett büntető az esetből.  

A statisztikák szerint egyébként a Barcelona legutóbb 40 évvel ezelőtt veszített az első hazai tétmérkőzésén – Pedro pedig a második félidőben tett róla, hogy ez alkalommal se szakadjon meg ez a széria. 

A 47. percben Daniel Alves készített le higgadtan egy labdát, amit a fiatal támadó a jobb alsóba lőtt. Majd 12 perccel később Pedro egy szép lökettel növelte kettőre csapata előnyét, előtte megint Alvestől jött a passz. Mesterhármast is könnyedén elérhetett volna, de egy kiugratás után csak a felső lécre tudott emelni.

A meccs vége aztán váratlanul izgalmasra sikerült, ugyanis a Levante szinte a semmiből egyenlített: Stuani egy védők mögé beívelt labdát kapásból, védhetetlenül zúdított a Barca hálójába. Újabb gól viszont már nem esett, így győzelemmel kezdtek a katalánok 2011-ben. 

A korábbi meccsen a Deportivo idegenben győzte le az Athletic Bilbaót. A vendégek Adrian duplájának köszönhetően már 2–0-ra vezettek a szünet után, az 52. percben, így Fernando Llorente hajrában szerzett gólja csak a szépítéshez volt elegendő.

 BARCELONA–LEVANTE 2–1

1–0, Pedro

 

 

 

2–0, Pedro

 

 

 

2–1, Stuani

 

 

 PRIMERA DIVISIÓN
17. FORDULÓ
Athletic Bilbao–Deportivo 1–2 (F. Llorente 86. ill. Adrian 22., 52. – az elsőt 11-esből)
Barcelona–Levante 2–1 (Pedro 47., 59., ill. Stuani 80.)
Sporting Gijón–Málaga 1–2 (Castro 42. – 11-esből, ill. Weligton 45., Apono 59. – 11-esből)
A FORDULÓ TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI
Sevilla–Osasuna (vasárnap, 20.00)
Valencia–Espanyol (vasárnap, 22.00)
Zaragoza–Real Sociedad (hétfő, 20.00)
Mallorca–Hércules (hétfő, 20.00)
Villarreal–Almería (hétfő, 20.00)
Atlético Madrid–Santander (hétfő, 20.00)
Getafe–Real Madrid (hétfő, 22.00)
 AZ ÁLLÁS
1. Barcelona17151153–10+43 46
2. Real Madrid16132139–12+27 41
3. Villarreal16103330–14+16 33
4. Valencia1684424–19+5 28
5. Espanyol1691618–22–4 28
6. Atlético Madrid1682627–19+8 26
7. Getafe1682626–22+4 26
8. Athletic Bilbao1772826–30–4 23
9. Real Sociedad1671822–26–4 22
10. Mallorca1663716–20–4 21
11. Deportivo1756615–20–5 21
12. Sevilla1662821–27–6 20
13. Hércules1654718–22–4 19
14. Osasuna1646616–20–4 18
15. Santander1653813–23–10 18
16. Málaga17511122–36–14 16
17. Levante17431019–28–9 15
18. Almería1627715–25–10 13
19. Sporting Gijón1726914–26–12 12
20. Zaragoza1617814–27–13 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik