Osasuna: Vadócz megmenthette volna, de menesztették Camachót - lapértesülés

Vágólapra másolva!
2011.02.14. 08:35
Címkék
Egybehangzó spanyol lapértesülések szerint a Real Sociedad otthonában elszenvedett 1–0-s vereség után menesztették José Antonio Camachót, az Osasuna vezetőedzőjét.

A pamplonai együttes vezetőinek türelme a csapat újabb idegenbeli vereségével ért véget, hiszen a Vadócz Krisztiánt is foglalkoztató együttes a spanyol bajnokság 18., kieső helyére csúszott vissza.

A magyar középpályás – aki a 81. percben állt be csereként tegnap – az AS tudósítása szerint a hajrában döntetlenre menthette volna a Sociedad elleni találkozót, de nem sikerült betalálnia.

Az Osasuna a legutóbbi 11 mérkőzéséből csak egyet nyert meg – igaz, azt éppen a Real Madrid ellen – ráadásul a szezon során idegenben mindössze két pontot tudott összeszedni, így a csapat ponthátrányba került a még éppen bennmaradó, 17. pozícióban álló Zaragozával szemben.

A volt spanyol szövetségi kapitány helyét – aki 2008 szeptembere óta ült a pamplonaiak kispadján – a Valladolid volt trénere, José Luis Mendilibar foglalhatja el.

Legfrissebb hírek

Női jégkorong: az utolsó nagy erőpróba a világbajnokság előtt

Jégkorong
9 perce

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
13 perce

Majoross Gergely: A válogatott értékei legyenek állandók

Jégkorong
37 perce

Téli olimpia: nem indul a norvégok legjobb lesiklója

Téli sportok
48 perce

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
54 perce

Redzic Damir Salzburgban folytatja – hivatalos

Légiósok
56 perce

Női vízilabda Eb: Görögország–Magyarország elődöntő

Vízilabda
1 órája

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik