Mourinho vállalta a felelősséget a vereségért, de…

Vágólapra másolva!
2013.02.03. 12:10
null
Benzema nagy helyzetben hibázott a hajrában (Fotó: Action Images)
Mint tegnap beszámoltunk róla, a Real Madrid Cristiano Ronaldo öngóljával 1–0-ra kikapott a Granada otthonában. José Mourinho magára vállalta a felelősséget a vereséget követően, de a naptárat és játékosai teljesítményét is bírálta. Közben a Barcelonánál bejelentették, hogy Tito Vilanova februárban New Yorkban folytatja a kezelését.

José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője szokásához híven vállalta a felelősséget csapata vereségéért. Mint ismert, a Granada Cristiano Ronaldo öngóljával szerzett vezetést szombat este, ez volt a portugál első ilyen találata karrierje során. Hiába próbálkozott a királyi gárda, ezúttal erőtlennek tűnt, pedig Karim Benzema lábában így is ott volt az egyenlítés esélye, de a támadó nagy helyzetben nem találta el a kaput a hajrában.

„Ha nyerünk és mindenki jól játszik, az a játékosok érdeme, míg ha vesztünk, az az edző felelőssége. Most nem játszottunk jól, nem hoztunk a tőlünk elvárható szintet, ezért én vagyok a hibás” – mondta önkritikusan Mourinho.

„Nem sikerült egyenlítenünk, és ez bosszantó. Az is zavart, hogy az első félidőben borzalmas teljesítményt nyújtottunk, és hiába javultunk valamelyest a folytatásra, sok mindennel ekkor sem lehettem elégedett” – tette hozzá a portugál szakember, aki csapata programját és játékosait is bírálta. Mint ismert, szerdán a Király-kupában a Barcelonával játszottak kiélezett meccset, a katalánoknak pedig egy nappal több pihenőjük van a ma esti, Valencia elleni találkozó előtt.

„Régóta köztudott, hogy a csapatoknak nincs ráhatásuk a meccsbeosztásukra. Egy kimerítő meccsünk volt szerdán, és míg egyik csapatnak szombaton kell játszania, a másik csak vasárnap lép pályára. Mindig is ez volt a helyzet... Néhány játékosom fáradt volt, mert nagy munkát végzett a Barcelona ellen. Azt viszont nem értem, azok miért voltak fáradtak, akik szerdán a kispadon vagy a lelátón foglaltak helyet” – zárta Mourinho. (A tények kedvéért, Sergio Ramos, Fabio Coentrao, Angel Di María és Marcelo nem kapott egyáltalán lehetőséget a kupameccsen a Granada ellen pályára lépők közül.)

A Granada edzője szerint egyedül ő hitt benne a hét során, hogy legyőzhetik a Realt:

„Én voltam az egyetlen a hét során, aki elhitte, hogy győzhetünk, így én valamivel kevésbé voltam meglepve a lefújás után. A csapat történelmet írt a sikerrell igazságtana lenni bárkit is kiemelni" – nyilatkozta Juan Antonio Anquela.

Ha ma nyernek a Real riválisai, akkor az Atlético hét, míg a Barcelona tizennyolc ponttal lép el a blancóktól.


Gol de CR7 en p.p. by Veabiri

VILANOVA LEMARADHAT A MILAN ELLENI BL-MECCSEKRŐL

Spanyol sajtóhírek szerint Tito Vilanova lemaradhat az AC Milan elleni februári Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőről, mivel New Yorkban lesz egy klinikán. A hírek szerint Vilanova a februárt (és lehet a március első felét is) az amerikai metropolisban tölti kezeléssel. A Barca vezetőedzője ezalatt is napi kapcsolatban lesz az őt helyettesítő Jordi Rourával, aki az összes edzés után jegyzeteket küld neki.

A Milan elleni nyolcaddöntő első meccsét február 20-án rendezik Olaszországban, míg a második találkozóra március 12-én kerül sor.

Mint ismert, a szakember fültőmirigyén decemberben újabb daganatot diagnosztizáltak, így másodszor is kés alá kellett feküdnie. A műtét azonban önmagában nem oldotta meg a problémáját, a gyógyuláshoz kemoterápiás – vagy az azt kiváltó New York-i – kezelésre van szüksége.

MESSI MÁR MOST HARMINCHÁROM BAJNOKI TALÁLATNÁL JÁR

Bár még a bajnoki szezon több mint egyharmada hátravan, Lionel Messi már harminchárom gólnál jár. Az argentin tavaly ötven találattal új spanyol gólrekordot állított fel, ebben az idényben még ezt is túlszárnyalhatja.

Vasárnap a Valencia otthonába látogat az éllovas Barcelona, ahol – mondani sem kell – ismét (vagy továbbra is) Lionel Messi lesz reflektorfényben. Az argentin az elmúlt években elképesztő mennyiségben termelte a gólokat, de valahogy mindig rátesz egy lapáttal. A most futó idényben mindössze négy ligameccs volt, amelyen nem talált be, és harminchárom góllal vezeti a mesterlövészek listáját. Az sem mellékes, hogy az argentin csak három gólt szerzett tizenegyesből, míg az őt követő Cristiano Ronaldo öt, Radamel Falcao pedig hét büntetőt értékesített.

Az nem meglepő, hogy az idényen belül szerzett bajnoki gólrekord is Messié Spanyolországban az előző évadban szerzett ötven találatának köszönhetően, amit az idén túl is szárnyalhat, de nemzetközi összevetésben a félszázzal is megállja a helyét. Az olaszoknál 36 (Gino Rossetti, 1928–29), a németeknél 40 (Gerd Müller, 1971–72), az angoloknál pedig 60 (Dixie Dean, 1927–1928) gól a bajnoki idényrekord. Dean egyébként huszonegy lejátszott meccs után szintén harmincháromnál járt, amikor felállította csúcsát. Mondanunk sem kell, a mostani idényben sincs senki Messi közelében.

Nehéz elképzelni, hogy a négyszeres aranylabdás argentin nem folytatja a Mestallában a gólgyártást, hiszen legutóbbi tizenegy bajnokiján rendre betalált, ráadásul a Valencia az egyik kedvenc ellenfele, eddig tízszer volt eredményes ellene a ligában – igaz, az ősszel a Camp Nouban 1–0-ra megnyert meccsen kivételesen nem talált be.

VALENCIA: BANEGA ISMÉT BAJBA KERÜLT, BÜNTETÉST KAP

Éver Banega ismét bajba került: késve – a Superdeporte sportújság arra utalt, hogy részegen – érkezett a Valencia pénteki edzésére, s bár utóbb nyilvánosan bocsánatot kért, nem biztos, hogy segít rajta. Ernesto Valverde vezetőedző megerősítette a késésről szóló híreket, valamint azt is, hogy megbüntetik az argentin futballistát, igaz, az ittasságot firtató kérdésekre nem válaszolt. A 24 éves középpályás 2010-ben állítólag egy hosszúra nyúló éjszaka után „elfelejtett” edzésre menni, tavaly tankolás közben nem húzta be a kéziféket, és visszafelé guruló autója eltörte a bokáját, a nyáron pedig új Ferrarija kapott lángra rövidzárlat miatt, és égett szét szinte teljesen.

SPANYOLORSZÁG, PRIMERA DIVISIÓN
22. FORDULÓ
12.00: Málaga–Real Zaragoza
17.00: Sevilla–Rayo Vallecano
19.00: Valencia–Barcelona (Tv: Sport2)
21.00: Atlético Madrid–Betis (Tv: Sport2)
21.00: Real Sociedad–Mallorca
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Granada–Real Madrid 1–0 (Cristiano Ronaldo 22. – öngól)
Getafe–Deportivo La Coruna 3–1 (Diego Castro 25. – 11-esből, Álvaro Vázquez 81., Colunga 83., ill. Pizzi 11. – 11-esből)
Osasuna–Celta Vigo 1–0 (Armenteros 55.)
Espanyol–Levante 3–2 (Iborra 42. – öngól, Stuani 67., Sergio García 69., ill. Rubén García 47., Martins 87.)
AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 21 19 1 1 71–24 +47 58
2. Atlético Madrid 21 15 2 4 42–21 +21 47
3. Real Madrid 22 13 4 5 54–21 +33 43
4. Málaga 21 10 5 6 33–19 +14 35
5. Betis 21 11 2 8 31–33 –2 35
6. Rayo Vallecano 21 11 1 9 30–36 –6 34
7. Levante 22 10 3 9 28–33 –5 33
8. Valencia 21 10 3 8 30–34 –4 33
9. Real Sociedad 21 8 6 7 32–28 +4 30
10. Getafe 22 8 5 9 28–36 –8 29
11. Valladolid 22 8 5 9 32–29 +3 29
12. Athletic Bilbao 22 7 5 10 29–42 –13 26
13. Sevilla 21 7 5 9 27–29 –2 26
14. Espanyol 22 6 7 9 26–34 –8 25
15. Zaragoza 21 7 2 12 21–30 –9 23
16. Granada 22 6 5 11 19–32 –13 23
17. Osasuna 22 5 6 11 18–26 –8 21
18. Celta Vigo 22 5 5 12 21–27 –6 20
19. Mallorca 21 4 5 12 22–39 –17 17
20. Deportivo La Coruna 22 3 7 12 27–48 –21 16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik