Mourinho nem lesz portugál kapitány

MTI MTIMTI MTI
2010.09.17. 14:03
null
Mourinho csak a Real Madridra koncentrál (Fotó: Action Images - archív)
A Real Madridot irányító José Mourinho pénteken azt mondta: nem fogadja el a Portugál Labdarúgó-szövetség (FPF) felkérését, miszerint ő vezényelje le hazája válogatottjának októberi Európa-bajnoki selejtezőit.

A szakember ezt azután közölte, hogy Gilberto Madaíl, az FPF elnöke csütörtökön Madridba utazott, hogy egy hónapra „kölcsönkérje" a trénert a „királyi gárdától” a Dánia és Izland elleni kvalifikációs mérkőzésekre.

„Büszkeségből és Portugália iránti szeretetemből fakadóan nem tudtam volna nemet mondani, de igent sem mondhatok – fogalmazott Mourinho. – Úgy érzem, egy ilyen lépés negatív érzéseket keltene a Real Madrid háza táján. Csak akkor vállaltam volna, ha teljes az egyetértés, de ez a klubom részéről nem így van. Ezzel lezártam ezt a kérdést."

A korábbi portugál kapitányt, Carlos Queirozt a múlt héten menesztették, miután a nemzeti csapat az első két selejtezőjén mindössze egyetlen pontot szerzett Ciprus és Norvégia ellen úgy, hogy a szakvezető eltiltása miatt nem is ülhetett le a kispadra.

Mourinho azóta kijelentette: a spanyolokat 2008-ban Európa-bajnoki címig vezető Luis Aragonést látná szívesen a portugál kispadon.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
2026.09.24. 23:05

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02