Mourinho: Jelenleg nincs csapatom!

2012.09.16. 11:26
null
Mourinho: Hol a csapatom? (Fotó: Action Images)
Címkék
Súlyos kritikával illette a Real Madrid játékosait a bajnoki címvédő csapat portugál vezetőedzője, José Mourinho a Sevillától szombat este elszenvedett 1–0-s bajnoki vereség után. A még egyedüliként hibátlan Barcelona mestere, Tito Vilanova Cesc Fabregast méltatta.

„Aggódom a csapatom miatt, ugyanis a szezon kezdete óta csak a Szuperkupában játszottunk jól, és talán egy kicsit a Valencia és a Granada ellen. Ez pedig sokkal nagyobb aggodalommal tölt el, mint a szerzett pontok. Az a benyomásom, hogy jelenleg nincs csapatom" – fogalmazta meg kemény kritikáját José Mourinho a meccset követő sajtótájékoztatón.

Ugyanakkor a Real vezetőedzője hangsúlyozta, a Cristiano Ronaldo körül kialakult bonyodalomnak nem volt hatása a csapat teljesítményére, bár hogy nem használt, az is biztos.

„A mai meccs nem különbözött a Getafe vagy a Granada ellenitől, még akkor sem, ha utóbbit megnyertük. Szóval nem gondolnám, hogy az elmúlt két hét pletykái igazán hatással lettek volna az együttesre. Többet és keményebben kell dolgoznunk, hogy ne hibázzunk rögzített szituációkban, amikor elvileg mindenki tudja, kit kell fognia és mi a feladata. Rögtön a meccs elején gólt kaptunk szögletből – ez is mutatja, hogy nem koncentráltunk eléggé, és mentálisan nem voltunk felkészülve. Az ellenfél minden labdáért nagy agresszivitással ment, és amikor megszerezte, akkor gyorsan gondolkodott. Mi erre csak a Barcelona ellen voltunk képesek."

„A Sevilla győzelme a legteljesebb mértékben megérdemelt, ahogyan a mi vereségünk is az – szögezte le Mourinho. – Nálunk néhányan nem gondolkodnak csapatban úgy, hogy mi egy közösség vagyunk, s ha tehettem volna, nem kettő, hanem hat játékosomat cserélem le. A helyzetért azonban nem csak a futballistáimat okolhatom, mivel én vagyok az edző, a felelősség is az enyém" – hangoztatta a tréner.

Ezzel szemben Sergio Ramos úgy nyilatkozott, minden játékosnak megvan a felelőssége a halvány produkcióban, és itt az idő, hogy magukba nézzenek, változtassanak a hozzáállásukon, és megtalálják a probléma okát.

Azzal, hogy a Real kikapott Sevillában, egy győzelem és egy döntetlen mellett második vereségét könyvelte el, és máris nyolcpontos hátrányba került a nagy rivális, eddigi mind a négy bajnokiját megnyerő Barcelonával szemben.

A katalánok tegnap épp a Realt korábban legyőző Getafe otthonában tudtak 4–1-re nyerni, örömük ugyanakkor nem lehet teljes, ugyanis megsérült Carles Puyol. Az arccsonttöréséből nemrég felépülő védő a bal térdében szenvedett hátsókeresztszalag-húzódást a Getafe elleni meccsen, amelynek következtében négy-hat hétig nem számíthat rá Tito Vilanova vezetőedző. A Barcában a közelmúltban Andrés Iniesta és Alexis Sánchez is kidőlt, így kérdés, milyen csapat állhat majd ki a Szpartak Moszkvával szemben a Bajnokok Ligájában.

„Jól kezdtük a meccset, és irányítottunk kezdettől fogva, több gólt is szerezhettünk volna. Fabregas megmutatta, hogy kiváló játékos, ami nem meglepő, mert kiválóan teljesített az edzéseken, és jól megértette magát Xavival" – nyilatkozta az eltiltása miatt csak a lelátón helyet foglaló Tito Vilanova, hozzátéve, a meccs előtt megbeszélte Messivel, hogy csak csere lesz, mivel kicsit fáradtnak tűnt.
Mint ismert, a második félidőben pályára lépő argentin támadó csereként beállva duplázott, amivel már 61 gólnál jár 2012-ben.

SEVILLA–REAL MADRID 1–0
GETAFE–BARCELONA 1–4

PRIMERA DIVISIÓN
4. FORDULÓ, SZOMBATI MECCSEK
Sevilla–Real Madrid 1–0 (Trochowski 2.)
Getafe–Barcelona 1–4 (Mascherano 80. – öngól, ill. Adriano 32., Messi 74., 78. – az elsőt 11-esből, Villa 91.)
Málaga–Levante 3–1 (Saviola 26., Joaquín 58., Portillo 93., ill. Michel 46.)
Valencia–Celta Vigo 2–1 (Feghouli 3., Cissokho 50., ill. Krohn-Dehli 15.)
AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 4 4 – – 12–3 +9 12
2. Málaga 4 3 1 – 6–2 +4 10
3. Sevilla 4 2 2 – 4–2 +2 8
4. Mallorca 3 2 1 – 4–2 +2 7
5. Rayo Vallecano 3 2 1 – 3–1 +2 7
6. Valladolid 3 2 – 1 3–2 +1 6
7. Deportivo La Coruna 3 1 2 – 6–4 +2 5
8. Valencia 4 1 2 1 6–6 0 5
9. Atlético Madrid 2 1 1 – 5–1 +4 4
10. Real Madrid 4 1 1 2 5–4 +1 4
11. Getafe 4 1 1 2 5–8 –3 4
11. Levante 4 1 1 2 5–8 –3 4
13. Betis 2 1 – 1 6–5 +1 3
14. Celta Vigo 4 1 – 3 4–5 –1 3
15. Zaragoza 3 1 – 2 2–3 –1 3
16. Athletic Bilbao 3 1 – 2 5–9 –4 3
17. Real Sociedad 3 1 – 2 3–7 –4 3
18. Granada 3 – 1 2 1–5 –4 1
19. Espanyol 3 – – 3 4–7 –3 0
20. Osasuna 3 – – 3 1–6 –5 0
Legfrissebb hírek

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
1 perce

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
21 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
24 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
25 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
37 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
44 perce

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
53 perce

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
1 órája