Mourinho: Aki ma rosszul játszik, kimarad szombaton

Vágólapra másolva!
2010.10.26. 14:39
null
Ronaldo helye biztos a Realban, de a többiek nagyot bukhatnak, ha nem játszanak jól ma (Fotó: Action Images)
A címvédő Barcelona és a Real Madrid is pályára lép ma este a spanyol Király-kupában. José Mourinho, a Real Murcia ellen készülő blancók vezetőedzője ismét jelezte, hogy komolyan veszik a találkozót, míg a katalánokat irányító Josep Guardiola a portugál szakembert dicsérte.
TESTVÉRHARC

A Real Madrid és a Murcia meccsén két testvér is összecsaphat egymással, a harmadosztályú csapatban játszik ugyanis Raúl Albiol 29 éves bátyja, Miguel, aki kijelentette, nem fogja kímélni az öccsét a pályán.

 

„Még soha nem játszottam az öcsém ellen, de biztos vagyok benne, hogy a meccs közben nem törődünk a rokoni viszonnyal, ha kell, és úgy hozza a helyzet,  keményen odalépek neki. Szeretnénk meglepetést szerezni” – mondta Miguel Albiol.

José Mourinho már a hétvégi, a Racing Santander ellen 6–1-re megnyert bajnoki után úgy nyilatkozott, ha csapata nem nyer ma Murciában a spanyol Király-kupában, vele együtt „halottak” a játékosai, és a portugál tréner most ismét figyelmeztette futballistáit a meccs tétjére.

„Tizenhét év túl hosszú idő a Real Madridnak a Spanyol Kupa megnyerése nélkül, ez szerintem nem normális, de ez a valóság: vannak, akik nem becsülik a kupákat, de én igen. Megnyertem Portugáliában, kétszer Angliában és egyszer Olaszországban is. Ezt is meg akarom nyerni. A mai remek bizonyítási lehetőség, ugyanis ha a játékosok nem tudnak jól teljesíteni egy alacsonyabb osztályú rivális ellen a kupában, a többi fontos meccsen sem kaphatnak szerepet” – mondta Mourinho.

„Ez egyenes kieséses rendszerű sorozat, mindent elbukhatunk egy párharcban, tehát győznünk kell. Ez fontos meccs azoknak, akik kevesebbet játszanak, mivel bizonyíthatják, hogy mindenre felkészültek. Ha valaki nem mutatja meg itt, hogy mire képes, nem számíthat arra, hogy a korábbi meccsek miatt bekerül a keretbe. Ezt a nyomás el kell viselnie a futballistáknak. Ezért mondtam képletesen, hogy halottak, ha nem nyernek ezen a meccsen. Ha nem játszanak jól, szombaton a Castilla futballistái ülnek majd a kispadon. De nyugodt vagyok, mert mindenki élni akar a lehetőséggel” – jelentette ki a portugál szakember.

 GUARDIOLA ÉS XAVI MÁR JÁTSZOTT CEUTÁBAN
Josep Guardiola már játszott a Marokkó tengerpartján található Ceuta ellen: csaknem tíz évvel ezelőtt, 2001 januárjában éppen Xavi helyett állt be csereként a 3–0-ra megnyert kupameccsen.

A Real Madrid nagy riválisa, a Barcelona is pályára lép ma este a kupában, és a katalánok vezetőedzője, Josep Guardiola is fontosnak tartja a Ceuta elleni meccset, bár tartalékos csapattal készül, és a tréner kollégáját dicsérte.

„Ez az egyik legveszélyesebb meccsünk a sorozatban – mondta Guardiola, aki a Real Madridról is beszélt. – Nekik van a világon a legjobb edzőjük. Mourinho tökéletes munkát végez, mindig nehéz megmondani, hogy ki a legjobb. Mourinho és én is kihirdettünk egy keretet. Az, hogy két címet is megnyertünk, nem jelenti, hogy nincs nyomás rajtunk, hatalmas a kihívás ebben az évben.”

 A KÉT NAGY CSAPAT KERETE A MAI MECCSEKRE
A Barcelona kerete: Pinto, Puyol, Abidal, Maxwell, Adriano, Mascherano, Keita, Bojan, Jeffren, Pedro, Mino, Bartra, Fontas Thiago, Dos Santos, Nolito
A Real Madrid kerete: Casillas, Adan, Jesús, Albiol, Arbeloa, Pepe, Mateos, Sergio Ramos, Khedira, Granero, M. Diarra, Canales, Pedro León, Di María, Juanfran, C. Ronaldo, Higuaín, Benzema

 

 SPANYOL KIRÁLY-KUPA, A MAI PROGRAM
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, 1. FORDULÓ
Real Murcia–Real Madrid  20.00 (Tv: Sportklub)
Ceuta–Barcelona  22.00 (Tv: Sportklub)
Legfrissebb hírek

Világbajnokok, BL-győztesek és klublegendák vonultak vissza 2025-ben

Minden más foci
2 órája

Mozifilmet készítenek a Barcelona női futballcsapatának klasszisáról

Spanyol labdarúgás
2025.12.26. 09:13

A Liverpool sztárigazolásai csalódást okoztak; nagy fogás Madridban, Münchenben és Manchesterben

Minden más foci
2025.12.26. 08:42

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
2025.12.25. 12:48

Rozsályi örömóda

Minden más foci
2025.12.24. 11:13

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.23. 23:24

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 18. fordulójában

Utánpótlássport
2025.12.23. 09:04

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
2025.12.22. 14:34
Ezek is érdekelhetik