Mourinho: A szerencse döntő szerepet játszott

Vágólapra másolva!
2011.12.11. 11:25
null
Xabi Alonso mozdulata sokatmondó – a Barca második gólja kedvét szegte a Real Madridnak (Fotó: Reuters)
Címkék
Szombat este a világ szeme Madridra, azon belül is a Santiago Bernabéu Stadionra szegeződött: az el clásicón a Barcelona 3–1-es győzelmet aratott az örök rivális Real Madrid ellen. A találkozót követően José Mourinho a szerencsének tulajdonította a főszerepet, míg Pep Guardiola szerint a hazai vereség ellenére sem fog megtörni a királyi gárda lendülete.

A lefújást követően José Mourinho első útja a vendégek kispadjához vezetett, hogy kezet fogjon a katalánok másodedzőjével, Tito Vilanovával, aki súlyos fültőmirigy-gyulladása óta először ülhetett le ismét a Barca kispadjára. Mourinho igazi úriemberként viselkedett tehát – főleg azután, hogy az augusztusban elvesztett spanyol Szuperkupa-visszavágó után a portugál belenyúlt Vilanova szemébe.

A kétszeres BL-győztes szakember a mérkőzés utáni nyilatkozatában döntő szerepet tulajdonított a (bal)szerencsének, ugyanakkor elismerte a Barcelona érdemeit.

„Az eredmény a futball következménye, ilyen a játék – vélekedett José Mourinho. – A szerencse mindig fontos szerepet játszik a mérkőzéseken. Egy nulla után megszerezhettük volna a második találatunkat is, és normál körülmények között meg is szereztük volna, mert Cristiano Ronaldo egyébként fantasztikusan értékesíti a lövéseit. Más lett volna a meccs képe akkor. Kiegyensúlyozottan játszottunk az első negyvenöt perc során, a Barca pedig egy nagyon szerencsés gólt talált a második félidőben. Ezt követően az ellenfél mentálisan átvette az irányítást, és tudta hozni a tőle megszokott rövid passzos futballját. A végén felzárkózhattunk volna, de a szerencsének köszönhetően a kapus védeni tudta Kaká próbálkozását. Úgy gondolom, a szerencse volt a különbség, de persze nem szeretném megfosztani a Barcát érdemeitől.”

„Szomorú vagyok, de nyugodt. A meccs előtt azt mondtam, érzelmileg stabilak vagyunk. Érthető módon most csalódottak vagyunk, de még mindig magabiztosak. Továbbra is listavezetők leszünk, ha Sevillában győzni tudunk” – fejezte be Mourinho.

Kollégája, Pep Guardiola, a Barcelona vezetőedzője szerint az életükért játszottak.

„Úgy készültünk, hogy még ennél is nagyobb csata vár ránk – mondta Guardiola. – Végül persze nem bánom, hogy így alakult. A három védőnk előtt Busquets játszott, így próbáltuk meg kinyitni a teret. Az első tizenöt percben mutatott teljesítményéért a Madridnak gratulálnunk kell, de számítottunk arra, hogy az első percektől nekünk esnek. Ők sohasem képesek megadni magukat anélkül, hogy az ellenfélnek ne kelljen szenvednie.”

A tréner úgy véli, hogy a hazai vereség a nagy riválistól nem töri meg a madridiak lendületét.

„Nem hiszem, hogy megtörnének. Lejátsszák a soron következő mérkőzésüket, majd jön a szünet, utána pedig folytatjuk a nagyon kemény rivalizálásunkat. Az életünkért játszottunk.”

Pep Guardiola irányítása alatt egyébként így továbbra is veretlen a Barca a Bernabéuban – hat mérkőzésből három győzelem és három döntetlen a mérleg, tizenhat szerzett és hat kapott góllal.

A játékosok közül érthető módon a hazaiak voltak csalódottak a hárma sípszó után. Sergio Ramos például azt mondta, a Barcától elszenvedett vereség mindig jobban fáj, mint ha egy másik csapattól kapnak ki.

SZAVAZÁS

Melyik együttes lesz a 2011-12-es szezonban a spanyol Primera División bajnoka?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Megvoltak a saját lehetőségeink az első félidőben, ráadásul gyors góllal kezdtük a mérkőzést, ezután azonban sajnos felállt a Barca. Igaz, hogy ezen a meccsen is csak három pontot veszítettünk, mégis nagyon fájó, mert ez az el clásico. Mindazonáltal a bajnokság folytatódik, azt senki sem nyerte meg ma este. Szerencsére a labdarúgásban mindig is ott van a visszavágás lehetősége, úgyhogy ismét szemtől szembe küzdhetünk meg a velük” – mondta a találkozót követően Sergio Ramos, a Real Madrid védője.

Iker Casillas és Xabi Alonso is a második kapott gólban látják a vereség fő okát, véleményük szerint lélektanilag rosszkor jött a Marcelón megpattanó és a hiába vetődő Casillas mellett a kapuba becsorgó lövés.

REAL MADRID–BARCELONA 1–3

A Barca irányítója, Xavi szerint sokkal jobbak voltak a madridi együttesnél, az első percben hibázó Víctor Valdést pedig nagyon bátornak tartja.

„Összességében sokkal jobbak voltunk a Madridnál, leszámítva az első percben elkövetett hibánkat. A cél az volt, hogy ne mondjunk le a filozófiánkról, valamint, hogy a győzelemre törekedjünk” – nyilatkozta Xavi a találkozót követően.

„Víctor Valdés nagyon bátor volt, mert a hibája után minden egyes labdát jól játszott meg. Ez a győzelem fordulópont lehet, nagyon jó hangulatban térhetünk haza. Boldoggá tesz a siker. A trófeák a legfontosabbak a labdarúgásban, de az is fontos, hogy elégedettek legyünk önmagunkkal” – zárta gondolatait a spanyol középpályás.

Csapattársa, Gerard Piqué úgy vélekedett az összecsapást követően, hogy Guardiola merész döntése, hogy három védővel álljanak ki, meghozta gyümölcsét. „Bíztunk magunkban annyira, hogy saját játékunkat és stílusunkban játsszunk” – mondta a világbajnok védő.

A Barcelona a meccset követően Japán felé vette az irányt, hogy részt vegyen a klubvilágbajnokságon. A Real Madridra kulcsfontosságú mérkőzés vár jövő szombaton Sevillában – ha ugyanis győz (vagy legalább egy pontot szerez) Mourinho együttese, úgy listavezetőként telelhet a Barcát megelőzve.

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 16 11 4 1 50–8 +42 37
2. Real Madrid 15 12 1 2 50–13 +37 37
3. Valencia 15 9 3 3 24–16 +8 30
4. Levante 15 9 2 4 24–17 +7 29
5. Sevilla 15 6 6 3 16–11 +5 24
6. Málaga 14 7 2 5 19–19 0 23
7. Osasuna 14 5 6 3 18–26 –8 21
8. Atlético Madrid 14 5 4 5 21–21 0 19
9. Athletic Bilbao 14 4 6 4 20–17 +3 18
10. Espanyol 14 5 2 7 11–17 –6 17
11. Rayo Vallecano 15 4 4 7 16–22 –6 16
12. Granada 14 4 4 6 8–14 –6 16
13. Betis 15 5 1 9 15–22 –7 16
14. Real Sociedad 14 4 3 7 15–22 –7 15
15. Mallorca 14 3 6 5 13–20 –7 15
16. Villarreal 14 3 5 6 11–20 –9 14
17. Getafe 14 3 4 7 14–22 –8 13
18. Santander 14 2 6 6 10–20 –10 12
19. Sporting Gijón 14 3 3 8 12–24 –12 12
20. Zaragoza 14 2 4 8 12–28 –16 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik