Morata fejesével immár a Levante pályáján is nyert Mourinho

Vágólapra másolva!
2012.11.11. 23:31
null
Nem csőtörés volt, csak esett az eső (Fotó: Reuters)
Címkék
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában a Real Madrid idegenben 2–1-re nyert a Levante ellen. A királyiaknál Xabi Alonso büntetőt hibázott, a győztes gólt pedig a csereként beállt Álvaro Morata fejelte.

Még az égiek is összefogtak José Mourinhóék ellen a Levante–Real Madrid bajnokin. A valenciai stadion gyepe ugyanis szinte használhatatlanná vált a szakadó eső miatt a találkozó kezdetére. Ráadásul a Levante pályája az egyetlen a Primera Divisiónban, ahol Mourinho irányításával még nem nyert a királyi gárda (a bajnokságban egy-egy vereség és győzelem, a Király-kupában egy zakó).

A játékvezető tehát alkalmasnak találta a körülményeket a futballra, így hát neki iramodtak az urak. Három perccel a kezdés után azonban már nem csak az eső ömlött, hanem az aranylabdás Cristiano Ronaldo vére is. A Levante védője, David Navarro egy felugrásnál fejbe könyökölte a portugált, akinek felrepedt a szemöldöke, s csak némi ápolás után tudta folytatni a vízilabdameccset, mármint labdarúgómeccset. Pardon, helyenként sok volt a víz.

Idő kellett, hogy a csapatok megszokják a körülményeket, de a Real előbb tudott lépni. A 21. percben Xabi Alonso szabadrúgását követően Navarro elfejelte Pepe elől a labdát, de pont C. Ronaldóhoz, aki köszönte, s közelről Gustavo Munúa hálójába lőtt. Lehet Navarro így kért bocsánatot az előbbiért. 0–1

A Marca vitatott játékvezetői ítéleteivel foglalkozó szakírója szerint egyébként Navarrót ki kellett volna állítani a könyöklés miatt – de akkor ki adta volna a gólpasszt C. Ronaldónak?

A heves időjárás heves indulatokat szült a pályán, a Levanténél többen reklamálásért kaptak lapot. Az első játékrész hátralévő része nem hozott parádés futballt, a madridiak a csapadék ellenére is saját játékukkal próbálkoztak, a hazaiak pedig felpaprikázva küzdöttek a pályán.

A szünet után Mourinho nem kockáztatott: lekapta Cristiano Ronaldót egy sérülés elkerülése érdekében, helyére a középhátvéd Raúl Albiol szállt be.

Fordulás után sorra dolgozta ki a lehetőségeket a Real, főként Ángel Di María és José Callejón volt veszélyes, de Pepe például a lécre fejelt egy beadást, Sergio Ramos pedig egy méterről sarkazni próbált az üres kapura egy kis kavarodás után, de egy védőről a lécre pattant a labda.

A sok kihagyott lehetőség megbosszulta magát, már az egyébként jól védő Iker Casillas sem tudott segíteni. A 62. percben Obafemi Martin remekül tette bele a lábát egy meglőtt labdába, ami így a Pepe ellen párharcot nyerő Ángelhez került, aki az ötöshöz érve a kapuba lőtt. 1–1

Ezt követően már néhány fővárosi is keményebben lépett oda a Levante futballistáinak.

Mourinho nem várhatott tovább: Álvaro Arbeloa helyére a támadóbb szellemmű (nem mellesleg aranylabdás) Kaká állt be. Apropó, a Real balhátvédje a sérüléséből felépülő Fábio Coentrao volt.

A 73. percben büntetőhöz jutott a vendégcsapat: Callejón remek indítást kapott, de David Navarro hátulról felrúgta. A visszajátszások alapján nem biztos, hogy a tizenhatoson belül történt az eset. Navarro amúgy ezért megkapta első sárgáját, Xabi Alonso viszont csúnyán elszúrta a tizenegyest, Munúa pedig kiütötte a középre félmagasan tartó labdát.

Röviddel ezután a Levante előtt adódott nagy sansz: az időközben jobbhátvéddé avanzsáló Raúl Albiol nem igazán állt a helyzet magaslatán egy felívelt labdánál, Juanlu pedig ezt kihasználva lecsapott, s Casillas mellet a bal kapufa mellett centikkel pöckölte el a labdát.

Nem várhatott tovább Mourinho: az utolsó tíz percre beállt Álvaro Morata, a királyiak utánpótlásának egyik nagy reménysége, aki első labdaérintéséből betalált. Ismét Xabi Alonso emelt a kapu elé egy szabadrúgást, ott pedig a 20 esztendős támadó remek ütemben fejelt Munúa kapujába. 1–2

A Levanténak erre is volt válasza, Martins lépett ki két védő között, Casillas mellett megpróbálta eltolni a labdát, de a spanyol válogatott kapus ujjheggyel hozzáért a labdához, így kizökkentette a nigériai támadót. Többre viszont már nem volt idő.

Sikerült tehát három ponttal távoznia a Levante otthonából a Real Madridnak (Mourinhóval először), Álvaro Morata pedig jobb megoldást nem is választhatott volna, hogy elfeledtesse Gonzalo Higuaín és Karim Benzema hiányát.

A Madrid továbbra is tartja a nyolcpontos hátrányát a Barcával szemben, a Levante viszont novemberben még nyeretlen.

LEVANTE–REAL MADRID 1–2

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Barcelona 11 10 1 36–14 +22 31
2. Atlético Madrid 11 9 1 1 24–11 +13 28
3. Real Madrid 11 7 2 2 27–8 +19 23
4. Betis 11 6 1 4 18–17 +1 19
5. Málaga 11 5 3 3 15–9 +6 18
6. Levante 11 5 2 4 13–16 –3 17
7. Rayo Vallecano 11 5 1 5 16–25 –9 16
8. Valladolid 11 4 3 4 16–12 +4 15
9. Valencia 11 4 3 4 14–13 +1 15
10. Sevilla 11 4 3 4 13–13 0 15
11. Zaragoza 11 5 6 14–18 –4 15
12. Athletic Bilbao 11 4 2 5 16–21 –5 14
13. Real Sociedad 11 4 1 6 12–16 –4 13
14. Getafe 11 4 1 6 12–18 –6 13
15. Mallorca 11 3 2 6 12–19 –7 11
16. Granada 11 3 2 6 11–18 –7 11
17. Celta Vigo 11 3 1 7 13–17 –4 10
18. Deportivo La Coruna 11 2 4 5 18–25 –7 10
19. Espanyol 11 2 3 6 12–18 –6 9
20. Osasuna 11 2 2 7 11–15 –4 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik