Messi már 300 fölött száguld, győzött a Barca

Vágólapra másolva!
2013.02.16. 21:53
null
Messi ezúttal is gólt ünnepelhetett – nem is egyet (Fotó: Reuters)
A Barcelona 2–1-re győzött a Granada ellen idegenben a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában. A katalánok góljait Lionel Messi szerezte, aki így már 301, tétmérkőzésen jegyzett találatnál jár a gránátvörös-kékek futballistájaként.

A Granada számára február elején sikert hozott az „óriásölő hadművelet": 1–0-ra megverte a Real Madridot hazai pályán, így némi bizakodásra volt oka a listavezető Barcelona fogadásakor.

A 26. percben a hazaiak meg is szerezték a vezetést! Aranda adta be a labdát a jobb oldalról, és a hosszú oldalon üresen hagyott Nolito középre belsőzte azt. A középen, leshatáron álló Odion Ighalónak már nem volt nehéz dolga, az üres kapuba helyezett. 1–0

A 38. percben Lionel Messi közel járt az egyenlítéshez, de Tono nagyot védett. Az argentin aranylabdás nagyszerű akció végén került helyzetbe, ám nyolc méterről leadott lövésénél szögletre mentett a hazaiak kapusa. Tono néhány perc alatt több nagy vendéghelyzetnél is tisztázott.

MESSI: 301

Messi mai duplájával 365 tétmérkőzésen szerzett 301 találatnál jár a Barcelona játékosaként, ami 0.82-es gól/meccs mutatót jelent.

Az 50. percben egyenlített a Barcelona. Cesc Fabregas lőtt kapura távolról nagy erővel, és bár Tono ezúttal is védett, rossz helyre ütötte a labdát, amelyre Messi lecsapott, és könnyedén a kapuba lőtt. 1–1

Az argentin zseni – aki immár sorozatban a 14. bajnokiján volt eredményes – ezzel megszerezte a háromszázadik tétgólját a Barca színeiben.

SÁRGA ŐRÜLET
PINTÉRÉK MECCSÉN
A késő esti meccsen az Osasuna hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Real Zaragozát, és megelőzve ellenfelét a tabellán fellépett a 16. helyre. A találkozót Kike Sole 4. percben született fejes gólja döntötte el. A Zaragozában kezdőként kapott lehetőséget és végigjátszotta az összecsapást Pintér Ádám. A magyar légiós az 54. percben sárga lapot kapott, nem ő volt az egyetlen: a játékvezető összesen 13-szor mutatta fel a figyelmeztetést a meccsen. A Zaragoza a legutóbbi hét mérkőzésén nem tudott nyerni.

A 66. percben néhány milliméteren múlt, hogy Pedro vezetéshez juttassa övéit. A spanyol válogatott támadó a tizenhatos előteréből lőtt kapura, és a labda a jobb kapufáról pattant vissza.

A 73. percben szabadrúgáshoz jutott a Barcelona, Lionel Messi állt a labda mögé. A kapu jobb oldalát vette célba, és sikeres volt: a vetődő Tono nem ért oda, csak beleütni tudott a labdába, amely a kapujában kötött ki. 1–2

A meccs hajrájában a Granada nagyszerű küzdeni tudásról tett tanúbizonyságot, és több ígéretes akciót is vezetett, sőt az egyenlítéstől sem volt távol.

Gól azonban már nem született, így a Barcelona ezúttal is az elképesztő Messi vezérletével nyert mérkőzést.

PRIMERA DIVISIÓN, 24. FORDULÓ
Granada–Barcelona 1–2 (Ighalo 26., ill. Messi 50., 73.)
A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN
Málaga–Athletic Bilbao 1–0 (Saviola 18.)
Getafe–Celta Vigo 3–1 (Adrián 10., D. Castro 34., F. Fernández 43., ill. A. Fernández 20.)
Osasuna–Zaragoza 1–0 (Sola 4.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 24 21 2 1 80–27 +53 65
2. Atlético Madrid 23 16 2 5 44–23 +21 50
3. Real Madrid 23 14 4 5 58–22 +36 46
4. Málaga 24 12 6 6 37–21 +16 42
5. Rayo Vallecano 23 12 1 10 33–39 –6 37
6. Valencia 23 11 4 8 32–35 –3 37
7. Betis 23 11 3 9 31–34 –3 36
8. Real Sociedad 23 10 6 7 37–29 +8 36
9. Levante 23 10 3 10 29–35 –6 33
10. Sevilla 24 9 5 10 33–35 –2 32
11. Getafe 24 9 5 10 32–43 –11 32
12. Valladolid 23 8 6 9 32–29 +3 30
13. Espanyol 23 7 7 9 30–34 –4 28
14. Athletic Bilbao 24 7 5 12 29–47 –18 26
15. Granada 24 7 5 12 23–34 –11 26
16. Osasuna 24 6 7 11 20–27 –7 25
17. Zaragoza 24 7 3 14 23–34 –11 24
18. Celta Vigo 24 5 5 14 22–31 –9 20
19. Mallorca 23 4 6 13 23–43 –20 18
20. Deportivo La Coruna 24 3 7 14 28–54 –26 16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik