Menesztették Pintér Ádámék vezetőedzőjét

2011.12.30. 10:33
null
Ezentúl nem Javier Aguirre osztogatja a tanácsokat a zaragozai játékosoknak (Fotó: Action Images)
Címkék
A Pintér Ádámot foglalkoztató Real Zaragoza megköszönte Javier Aguirre vezetőedző munkáját – adta hírül a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő klub hivatalos honlapja. A felek közös megegyezéssel döntöttek a kontraktus megszüntetése mellett csütörtök éjszaka.

 

Aguirre 2010 novembere óta irányította a Zaragozát, azt megelőzően Mexikó nemzeti tizenegyével kijutott a dél-afrikai világbajnokságra.

A klub hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint a vezetőedző szerződésének felbontásáról csütörtök éjszaka született meg a döntés. Aguirre utódját még nem találták meg.

A Zaragoza az utolsó helyen szerénykedik a Primera Divisiónban, 16 forduló után mindössze 10 pontot gyűjtött a csapat, s csak két bajnokit tudott megnyerni – legutóbb október 16-án, a Real Sociedad ellen vonulhattak le győztesként a pályáról Pintérék.

Ráadásul a Király-kupából is kiesett a csapat, méghozzá a másodosztályú Alcorcónnal szemben maradt alul, amely a Zaragozában elért 2–0-s sikerének köszönhetően 3–1-es összesítéssel jutott tovább.

Aguirre korábban dolgozott az Osasunánál és az Atlético Madridnál, zaragozai utódja egyelőre nem ismert. Az aragóniai klub legközelebb január hetedikén lép pályára tétmeccsen: akkor a Racing Santanderhez látogat a bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Hiába vezetett a Paks Kisvárdán, folytatódott a vereségsorozata

Labdarúgó NB I
12 perce

Thomas Müller szerint Németország nincs ott a vb favoritjai között

Német labdarúgás
38 perce

Gyenge színvonalú mérkőzésen a Mezőkövesd nem bírt a Soroksárral

Labdarúgó NB II
42 perce

Premier League: Liverpool–West Ham

Angol labdarúgás
45 perce

Vívás: a Vasas élő példaképeket mutat a fiataloknak

Utánpótlássport
47 perce

Húsz meccs után is nyeretlen a Dunaújváros a férfi röpi Extraligában

Röplabda
49 perce

Tóth Alex a hajrában állt be, a Bournemouth otthon ikszelt a Sunderlanddel

Angol labdarúgás
1 órája

Iráni–izraeli háború: légtérzár miatt Ománban rekedt a magyar úszóválogatott egy része

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik