Megvan Neymar első gólja és a Barca hatodik sikere

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.24. 21:48
null
Neymar 312 percnyi játék után szerezte meg első bajnoki gólját a Barcelonában (Fotó: Reuters)
A Barcelona nem sok esélyt adott a Real Sociedadnak a spanyol bajnokság hétközi fordulójának nyitó meccsén: Neymar első Primera División-góljával és Lionel Messi fejesével nyolc perc után már kettővel vezetett a címvédő, amely végül 4–1-re győzött. A másik 20 órás meccsen a Levante és a Real Valladolid osztozott a pontokon.

Két BL-szereplő csapott össze Barcelonában, de a Real Sociedadról nem lehet azt mondani, hogy szép reményekkel futott ki a Camp Nou gyepére: 1995 óta nem szerzett pontot a gránátvörös-kékek otthonában, pedig 15-ször játszott itt. Ebben az évezredben tízszer, de összesen három gólt szerzett – 27-et kapott közben.

Ennek ellenére jól kezdett, Haris Seferovic a 3. percben a keresztlécet találta el a bal felső saroknál – Víctor Valdésnak esélye sem volt elérni, de szerencséje kisegítette. Közben Sergi Busquets úgy talpalt bele Javier Mascherano combjába, hogy a mozdulatot Roy Keane is megirigyelhette, kész csoda, hogy a bőrén a hatalmas stoplinyomokat mutogató argentin vissza tudott térni a pályára.

Az 5. percben már gólnak örülhetett a Barca, Alexis Sánchez jobb oldalról középre gurított labdáját ugyanis a vendég védők csak nézték – a térdelő Claudio Bravo kapus valamilyen oknál fogva nem vetődött rá az előtte centikkel elguruló labdára –, Neymar pedig köszönte szépen 312 játékperc után megszerezte első gólját a spanyol bajnokságban. 1–0

Három perccel később Neymar gólpasszt is jegyzett (a negyedik meccsén zsinórban), bal oldalról beívelt labdáját Lionel Messi előre vetődve, fejessel juttatta a kapuba – az argentin 2012 januárja óta először szerzett gólt fejjel. 2–0

Teljesen szétesett a Real Sociedad, a Barca pedig azt csinált, amit akart, a 23. percben nagy kavarodás alakult ki Bravo kapuja előtt. Messi előbb öt méterről a chilei kapusba sarkazta a labdát, majd a kipattanót egy méterről a lécre lőtte. A mezőnybe visszavágódó labda három (!) San Sebastian-i védő ügyetlen felszabadítási kísérletét követően a tizenhatos előterénél várakozó Busquetsig jutott, aki felpörgette magának a labdát, majd a bal alsó sarokba bombázta. 3–0

A Barcelona nem állt le, folytatta a rohamokat, a jobb, illetve bal oldali alapvonalról visszagurított labdákból rendre veszélyt tudott teremteni Gerardo Martino együttese. Alexis Sánchez passza után Dani Alves mellel a kapuba is juttatta a labdát, de lesen volt, ezért nem adták meg a gólt. Mascherano combja a 35. percig bírta, ekkor Bartra állt be a helyére.

A második félidőben folytatta a rohamozást a Barcelona, de a nagy számok törvényét igazolva a Real Sociedadnak is akadt helyzete, és ki is használta azt. A 64. percben Imanol Agirretxe passzolt a kapu elé a jobb oldalról Piqué mellől, a kapu elé tisztán érkező Alberto de la Bella elé, aki nem hibázta el a ziccerét. 3–1

A gól visszahozta a vendégek hitét, a szépítés után kiegyenlítetté vált a játék. Helyzetek itt is, ott is, újabb gólt viszont a 77. percben a Barcelona szerzett. A helyzetet a baszkok büntetőterületére a bal oldalon betörő Messi teremtette meg, az alapvonalig cselezte magát, majd olyan erősen lőtt középre, hogy Bartrának elugorni sem volt ideje a labda elől, idei első bajnoki gólját jegyezte. 4–1

Neymar ekkor már nem volt a pályán (az előző bajnokin triplázó, ezúttal csak kispados Pedro váltotta), és Messi sem sokáig maradt. Az utolsó tíz percben gól sem esett, a mérkőzés során 93 százalékos pontossággal passzoló (ez a legjobb mutató eddig ebben az idényben) Barca szurkolói így is örülhetnek, hiszen csapatuk továbbra is százszázalékos.

Szintén 20 órakor kezdődött a Levante és a Real Valladolid összecsapása, amelyen az első félidő hajrájában történtek a fontos események. A 36. percben Baba Babacar Diawara góljával a hazaiak jutottak előnybe, hat perccel később Javi Guerra egyenlített. A félidő végén a marokkói Zakarya Bergdich szabálytalansága piros lapot és tizenegyest ért, de a hazaiak nem tudták kihasználni a lehetőséget, Andreas Ivanschitz kihagyta a büntetőt.

A második félidőt emberelőnyben játszó Levante nem is tudott újabb gólt szerezni, így hat meccsből negyedszer is ikszelt.

BUSQUETS KÍMÉLETLENÜL LETALPALTA MASCHERANÓT

PRIMERA DIVISIÓN
6. FORDULÓ, KEDDI MÉRKŐZÉSEK
Barcelona–Real Sociedad 4–1
(Neymar 5., Messi 8., Busquets 23., Bartra 77., ill. De la Bella 64.)
Levante–Real Valladolid 1–1
(B. Diawara 36., ill. Javi Guerra 42.)
Atlético Madrid–Osasuna 2–1 (D. Costa 18., 25., ill. Riera 42.)
Málaga–Almería 2–0 (Tissone 68., Portillo 92.)


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Barcelona 6 6 22–5 +17 18
2. Atlético Madrid 6 6 18–5 +13 18
3. Real Madrid 5 4 1 12–5 +7 13
4. Villarreal 5 3 2 10–5 +5 11
5. Espanyol 5 3 2 9–5 +4 11
6. Athletic Bilbao 5 3 2 10–9 +1 9
7. Málaga 6 2 2 2 8–4 +4 8
8. Levante 6 1 4 1 5–11 –6 7
9. Celta Vigo 5 1 3 1 7–7 0 6
10. Valencia 5 2 3 8–10 –2 6
11. Real Sociedad 6 1 3 2 5–7 –2 6
12. Betis 5 1 2 2 5–5 0 5
13. Granada 5 1 2 2 3–4 –1 5
14. Valladolid 6 1 2 3 4–7 –3 5
15. Getafe 5 1 1 3 5–10 –5 4
16. Almería 6 3 3 10–14 –4 3
17. Elche 5 3 2 4–8 –4 3
18. Osasuna 6 1 5 5–12 –7 3
19. Rayo Vallecano 5 1 4 4–16 –12 3
20. Sevilla 5 2 3 6–11 –5 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik