Mallorca: a Barcelona korábbi edzője lett a klub tulajdonosa

Vágólapra másolva!
2010.06.29. 11:59
Címkék
Megvásárolta a Real Mallorca labdarúgóklub többségi tulajdonrészét az együttes korábbi vezetőedzője, Llorenc Serra Ferrer által irányított befektetőcsoport.

A mallorcai klub már hosszú ideje nagyon nehéz anyagi helyzetben van, az adóssága közel 85 millió euró.

Az El Mundo spanyol napilap értesülései szerint a Ferrer által vezetett cég mintegy kétmillió eurót fizetett a többségi tulajdonjogért.

Az 57 éves Ferrer első feladata vezetőedzőt kinevezni a csapat élére, mert Gregorio Manzano korábbi trénerrel a klubvezetők – az anyagi problémák miatt – annak ellenére nem hosszabbítottak, hogy irányításával a gárda az ötödik helyen zárta a bajnoki szezont, így indulhat az Európa-ligában. Utódja a legnagyobb valószínűség szerint a játékosként világlasszis dán Michael Laudrup lesz.

Ferrer majdnem 10 évig volt a Mallorca vezetőedzője, de dolgozott az FC Barcelonánál is, legnagyobb sikerét pedig a Betisszel érte el, amellyel 2005-ben megnyerte a spanyol Király Kupát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik