La Liga: a Barca bajnokija kapcsán nyomoz a liga

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.11. 09:55
null
Albert Lopo könyörgése meghallgatásra talált, vagy csak véletlen, hogy 2–2 lett a vége? (Fotó: Mundo Deportivo)
A spanyol La Liga vezetősége vizsgálatot indított a bajnokság utolsó fordulójában lejátszott Barcelona–Deportivo La Coruna mérkőzés kapcsán, miután Albert Lopo, a Depor játékosa azt nyilatkozta a Canal+ tévétársaságnak, 2–0-s Barca-vezetésnél megkérte Xavit, vegyenek vissza a tempóból. A vége 2–2 lett, a Deportivo az egy pontnak köszönhetően biztosította bennmaradását – bár utóbb az Elche kizárása miatt így is, úgy is benn maradt volna. A liga elnöke csütörtökön az Asnak elmondta, nem a meccset vizsgálják, hanem csak Lopo nyilatkozatát.

 

A Mundo Deportivo szerint a mérkőzésen történtek megindították az LFP illetékeseinek fantáziáját, így több Barcelona-mérkőzést isgórcső alá vehetnek. A Mundo Deportivo LFP-forrására hivatkozva azt írja, az ilyen esetekben valóban vizsgálatot kell indítani.

A Cadena Ser rádió kiemeli, hogy Lopo barcelonai születésű játékos, és bár Espanyol-nevelés, a futballista a meccs után azt mondta, azért kérte meg Xavit, mert mindkét csapatnak jó az iksz.

„A Barcelona végig száz százalékot adott. Hiába kértem arra Xavit, lazítsanak, nem mondta, hogy megteszik, és bármit is nekünk ajándékoznak. Az igazság az, hogy a Barcelona nem hozta a szokásos szintjét, és ebből húztunk hasznot” – mondta Lopo.

Az As csütörtök délelőtt Javier Tebastól, az LFP elnökétól megtudta, hogy nem a Barcelona–Deportivo La Coruna mérkőzést, hanem Albert Lopo nyilatkozatát vizsgálja meg a Spanyol Labdarúgóliga.

Azt is elmondta, az LFP jelenleg két másodosztályú találkozót, a Betis–Sporting Gijón és a Girona–Lugo összecsapást vizsgálja a Segunda División utolsó fordulójából. A Betis biztos feljutóként hazai pályán 3–0-ra kikapott az élvonalbeli tagságot ezzel kiharcoló Gijóntól, a Lugo pedig a 89. percben szerzett góllal játszott döntetlent a 3. helyezett Girona otthonában.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik