La Liga: súlyos sérülés érte a Barcelona kölcsönjátékosát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.06. 20:46
null
Sergi Samper a földön – rögtön látszott, hogy nagy a baj (Fotó: UD Las Palmas)
Nem elég a hazai pályán elszenvedett vereség (a hajrában két gólt szerzett és 2–1-re nyert a remek formában lévő Eibar), a spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) utolsó helyén álló Las Palmas szombaton hosszú időre elvesztette fiatal középpályását, Sergi Sampert.

 

Az Atlético Madrid győzelméről ide kattintva olvashat!
Az őrült sevillai derbiről itt írtunk!

Az idény elején a Barcelonától kölcsönkapott labdarúgó a második félidőben szenvedett súlyos lábsérülést, könnyek között, hordágyon vitték le a pályáról. A pontos diagnózis még nem ismert, de a spanyol lapok hosszú kihagyást jövendölnek.

A 22 éves, korábbi spanyol utánpótlás-válogatott Sergi Sampernek nem ez az első sérülése a szezon során, emiatt a szombati csupán a második bajnokija volt a Las Palmas kötelékében.

Sérülésekor még vezettek a hazaiak, ám a remek passzban lévő Eibar kihasználta a zavarodottságot, és fordított – a legutóbbi hét fordulóban immár a hatodik diadalát elkönyvelve.

Dani Parejo a győztes gólját ünnepli (Fotó: AFP)
Dani Parejo a győztes gólját ünnepli (Fotó: AFP)

 

A Valencia szintén vesztésre állt, de egy öngóllal, valamint egy büntető értékesítésével fordított, és 2–1-re jobbnak bizonyult hazai pályán a Gironánál.

A két vereség után nyerő Valencia győztes gólját Dani Parejo szerezte; neki ez a harmadik találata tizenegyesből ebben a szezonban, ezzel vezeti a La Liga vonatkozó rangsorát.

SPANYOL LA LIGA
18. FORDULÓ, szombati mérkőzések

Las Palmas–Eibar 1–2
(Jonathan Viera 32. – 11-esből, ill. Orellana 73., Enrich 78.)
Valencia–Girona 2–1
(Ramalho 25. – öngól, Dani Parejo 48. – tizenegyesből, ill. Portu 8.)
További eredmények
Sevilla–Real Betis 35 (Ben Yedder 13., Kjaer 40., Lenglet 67., ill. Fabián Ruiz 1., Feddal 21., Durmisi 63., Sergio León 65., Tello 95.)
Atlético Madrid–Getafe 2–0
(Á. Correa 18., Diego Costa 68.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 17 14 3 45–7 +38 45
2. Atlético Madrid 18 11 6 1 27–8 +19 39
3. Valencia 18 11 4 3 38–18 +20 37
4. Real Madrid 16 9 4 3 30–14 +16 31
5. Sevilla 18 9 2 7 23–27 –4 29
6. Villarreal 17 8 3 6 24–20 +4 27
7. Eibar 18 8 3 7 24–30 –6 27
8. Betis 18 7 3 8 30–34 –4 24
9. Getafe 18 6 5 7 22–18 +4 23
10. Real Sociedad 17 6 5 6 31–29 +2 23
11. Girona 18 6 5 7 22–28 –6 23
12. Celta Vigo 17 6 3 8 30–25 +5 21
13. Athletic Bilbao 17 5 6 6 17–18 –1 21
14. Leganés 16 6 3 7 12–14 –2 21
15. Espanyol 17 5 5 7 14–21 –7 20
16. Levante 17 3 9 5 15–22 –7 18
17. Alavés 17 5 12 13–25 –12 15
18. Deportivo La Coruna 17 4 3 10 18–33 –15 15
19. Málaga 17 3 2 12 13–31 –18 11
20. Las Palmas 18 3 2 13 14–40 –26 11

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik