La Liga: Sociedad-siker a klubikonok utolsó hazai meccsén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.12. 18:17
null
Xabi Prietót elbúcsúztatták a Real Sociedad szurkolói (Fotó: Real Sociedad Twitter)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) utolsó előtti fordulójában a Real Sociedad 3–2-re megverte a Leganést.

 

Gyorsan kétgólos előnybe került a Real Sociedad, ám a második találatra azonnal válaszolt a Leganés, majd szünetet követően egyenlített is. Ekkor vérszemet kaptak a vendégek, benne volt a levegőben egy újabb gól, mégis a hazaiak örülhettek – William José tizenegyese jelentette az utolsó szót.

A győzelemnél fontosabb volt a baszkok számára, hogy két klubikonjuk is most játszotta az utolsó hazai meccsét, Xabi Prieto és Carlos Martínez is visszavonul a szezon végén. Xabi Prieto saját nevelésű játékosa a Soceidadnak, 2003 óta erősíti az első csapatot. A 34 éves középpályás a Transfermarkt adatai szerint minden sorozatot figyelembe véve a maival együtt 544 mérkőzésen lépett pályára a Sociedad színeiben, ebből 376-szor a La Ligában. A baszk csapat mezén a klubcímer helyére Prieto arcképe volt varrva erre a meccsre.

Squawka News on Twitter

Ugyan nem számít ekkora klubikonnak, de Carlos Martínez is búcsúzott a szurkolóktól. A védő is csak a Sociedadot szolgálta, 2007 óta erősíti a csapatot.

SPANYOL LA LIGA
37. FORDULÓ
Real Sociedad–Leganés 3–2 (Oyarzabal 18., Canales 25., Willian José 78. – 11-esből, ill. Rico 26., M. Guerrero 53.)

A nap többi meccsén
Girona–Valencia 0–1 (Vietto 61.)
Deportivo Alavés–Athletic Bilbao 3–1 (Guidetti 43., El Haddadi 60., Ibai Gómez 77., ill. Muniain 79.)
Deportivo La Coruna–Villarreal 2–4 (Borja 58., 88., ill. Castillejo 2., 45., Trigueros 31., Cserisev 92.)
Getafe–Atlético Madrid 0–1 (Koke 8.)
Real Betis–Sevilla 2–2 (Bartra 5., Loren 81., ill. Ben Yedder 57., Kjaer 79.)
Eibar–Las Palmas 1–0 (Charles 5.)

Real Madrid–Celta Vigo 6–0 (Bale 13., 30., Isco 32., Hakimi 52., Sergi Gómez 74. – öngól, Kroos 81.)


AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 36 27 9 94–24 +70 90
2. Atlético Madrid 37 23 9 5 56–20 +36 78
3. Real Madrid 37 22 9 6 92–42 +50 75
4. Valencia 37 21 7 9 63–37 +26 70
5. Villarreal 37 18 6 13 55–48 +7 60
6. Betis 37 18 6 13 58–58 0 60
7. Sevilla 37 16 7 14 48–58 –10 55
8. Getafe 37 14 10 13 41–33 +8 52
9. Eibar 37 14 8 15 42–48 –6 50
10. Real Sociedad 37 14 7 16 66–58 +8 49
11. Girona 37 13 9 15 48–58 –10 48
12. Alavés 37 15 2 20 40–49 –9 47
13. Celta Vigo 37 12 10 15 55–58 –3 46
14. Athletic Bilbao 37 10 13 14 41–48 –7 43
15. Espanyol 36 10 13 13 31–41 –10 43
16. Levante 36 10 13 13 37–50 –13 43
17. Leganés 37 11 7 19 31–49 –18 40
18. Deportivo La Coruna 37 6 11 20 37–74 –37 29
19. Las Palmas 37 5 7 25 23–72 –49 22
20. Málaga 36 5 5 26 23–56 –33 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik