La Liga: csodagólok, kontrák, a Celta kiütötte a Barcelonát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.23. 21:51
null
Lionel Messiéknek ma nem igen akart összejönni semmi (Fotó: Action Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 5. fordulójában a Celta Vigo az Iago Aspas, Nolito duó nagyszerű játékának köszönhetően 4–1-re legyőzte a Barcelonát.

Pedig nem indult rosszul a mérkőzés a katalánok számára, hiszen az első negyedórában kétszer is betalálhattak volna, előbb Messi lövését védte Sergio Álvarez, majd az argentin zseniális passza után Neymar ziccerét is hatástalanította a kapus.

A kihagyott lehetőségek után jött a hideg zuhany, a 26. percben megszerezte a vezetést a Celta Vigo. Hugo Mallo jobb oldali beadása mindenkit elkerült középen, viszont pont jó lett a túloldalon érkező Nolitónak, aki felnézett, látta, hogy kicsit kint áll Ter Stegen, és a bal felső sarokba tekert – a labda a kapufáról pattant a hálóba (1–0). Sőt! Az első fél óra végén már kettővel vezettek a hazaiak, a bajnokságban eltiltása után most visszatérő Piqué eladta a labdát a felezőnél, Iago Aspas megiramodhatott, majd a 16-os vonalához érve szemtelenül átlöbbölte a német kapust (2–0).

A hazai támadások nem akartak abbamaradni, bár újabb gólt nem sikerült szerezni, a túloldalon pedig Neymar került közel a szépítéshez, de a védők bele tudtak lépni a lövésébe.

A második félidő elején ismét Aspas lépett ki nagy helyzetben, de ezúttal 12 méterről kevéssel a jobb alsó mellé lőtt, ezt pedig a Barca rohamai követték, Iniesta passza után Messi a kapufát találta el, aztán Piqué fölé fejelt, mielőtt Messi lövését a kapus védte.

A kihagyott helyzetek ismét megbosszulták magukat, a szöglet után Nolito Aspast indította, aki átemelte emberét, majd újfent egyedül vitte labdát a kapusra, és 11 méterről a jobb alsóba tekert (3–0).

A 80. percben csak összejött a szépítés a Barcának, Messi indította Neymart, aki az átvételt követően a kapus lába között a kapuba lőtt (3–1). Sokáig azonban nem élt a vendégek reménye, mert Mallo újabb beadása után Guidetti magabiztosan értékesítette az ötösön ziccerét (4–1). A Celta lett az első a Luis Enrique-érában, amely kétszer is le tudta győzni a Barcát!

A mérkőzés összefoglalója


Az Eibar hiába került kétgólos előnybe Borja Bastón duplájának köszönhetően, a csereként beálló brazil Dayverson a 93. percben megmentett egy pontot a Levanténak (2–2). A Rayo pedig hamar kihasználta, hogy Bernardo három perc alatt két sárgát kapott, és 2–1-re legyőzte a Gijónt.

LA LIGA
5. FORDULÓ
Celta Vigo–Barcelona 4–1
(Nolito 26., Iago Aspas 30., 56., Guidetti 83., ill. Neymar 80.)
Levante–Eibar 2–2 (Morales 52., Dayverson 93., ill. Borja Bastón 11., 48.)
Rayo Vallecano–Sporting Gijón 2–1 (Trashorras 40. – 11-esből, Javi Guerra 48., ill. Jony 50.)
Athletic Bilbao–Real Madrid 1–2 (Sabin Merino 68., ill. Benzema 19., 70.)
Las Palmas–Sevilla 2–0 (Mesa 30., Alcaraz 76.)
Málaga–Villarreal 0–1 (Tissone 71. – öngól)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 5 4 1 14–1 +13 13
2. Celta Vigo 5 4 1 14–6 +8 13
3. Villarreal 5 4 1 11–4 +7 13
4. Atlético Madrid 5 4 1 9–2 +7 12
5. Barcelona 5 4 1 9–6 +3 12
6. Espanyol 5 3 2 6–11 –5 9
7. Eibar 5 2 2 1 7–5 +2 8
8. Rayo Vallecano 5 2 1 2 4–7 –3 7
9. Valencia 5 1 3 1 2–2 0 6
10. Deportivo La Coruna 4 1 2 1 6–5 +1 5
11. Real Sociedad 5 1 2 2 5–4 +1 5
12. Las Palmas 5 1 2 2 5–5 0 5
13. Sporting Gijón 5 1 2 2 4–5 –1 5
14. Betis 4 1 2 1 2–6 –4 5
15. Levante 5 3 2 5–9 –4 3
15. Athletic Bilbao 5 1 4 5–9 –4 3
17. Getafe 5 1 4 3–8 –5 3
18. Granada 5 1 4 4–11 –7 3
19. Málaga 5 2 3 0–3 –3 2
20. Sevilla 5 2 3 2–8 –6 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik