La Liga: Messi zseniális gólt lőtt, de Piqué volt a hős

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.28. 22:21
null
A Barcelona hazai pályán 2–1-re legyőzte a Sevillát (Fotó: AFP)
A Barcelona 2–1-re legyőzte a Sevillát a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 26. fordulójában.

Az összecsapást meglepetésre aktívabban kezdte a vendég Sevilla, amely ebben a szezonban (a bajnokságban) még egyetlen győzelmet sem tudott kiharcolni idegen környezetben.

A 13. percben ugyanakkor Luis Suárez veszélyeztetett, az uruguayi támadó egy szöglet után bombázta telibe a felső kapufát. Hét perccel később egy szép támadás végén meglepetésre előnybe került a Sevilla: Benoit Trémoulinas beadása után Vitolo lőtte a labdát egyből a jobb alsó sarokba (1–0).

A 31. percben Suárezt buktatták tizenhét méterre a vendégek kapujától. A szabadrúgást Lionel Messi végezte el, nem is akárhogy! Az argentin klasszis félelmetesen nagy gólt akasztott a bal felsőbe (1–1)!

Az első félidőben a rossz kezdés után egyértelműen fölényben játszottak a gránátvörös-kékek, Luis Enrique csapata 71 százalékban birtokolta a labdát.

A második játékrész elején rögtön megszerezték a vezetést a hazaiak, méghozzá Gerard Piqué révén. A védő váratlanul felmerészkedett az egyik támadásnál, és Suárez laposan középre adott labdáját közvetlen közelről a kapuba pofozta (2–1).

A Barca a folytatásban is kialakított néhány gólhelyzetet, ám az eredmény már nem változott. Sikerükkel a katalánoknak nyolc pont az előnyük a bajnokságban a második helyezett Atlético Madriddal szemben.

A GÓLOK

SPANYOL LA LIGA
26. FORDULÓ
Barcelona–Sevilla 2–1
(Messi 31., Piqué 48., ill. Vitolo 20.)

Korábban
Deportivo–Granada 0–1 (el-Arabi 24. – 11-esből.)
Villarreal–Levante 3–0
(Baptistao 12., Castillejo 30., Adrián 48.)
Valencia–Athletic Bilbao 0–3 (Merino 73., Muniaín 77., Aduríz 80.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 26 21 3 2 69–21 +48 66
2. Atlético Madrid 26 18 4 4 36–11 +25 58
3. Real Madrid 26 16 6 4 71–25 +46 54
4. Villarreal 26 15 7 4 33–18 +15 52
5. Sevilla 26 11 8 7 37–28 +9 41
6. Celta Vigo 26 12 5 9 39–44 –5 41
7. Athletic Bilbao 26 11 5 10 39–36 +3 38
8. Eibar 26 10 6 10 40–35 +5 36
9. Real Sociedad 26 9 7 10 37–36 +1 34
10. Deportivo La Coruna 26 6 14 6 33–32 +1 32
11. Málaga 26 8 8 10 23–23 0 32
12. Valencia 26 7 10 9 30–29 +1 31
13. Betis 26 6 10 10 21–36 –15 28
14. Espanyol 26 8 4 14 26–50 –24 28
15. Getafe 26 7 5 14 26–40 –14 26
16. Rayo Vallecano 26 6 8 12 36–53 –17 26
17. Las Palmas 26 6 6 14 25–40 –15 24
18. Sporting Gijón 26 6 6 14 30–46 –16 24
19. Granada 26 6 5 15 27–51 –24 23
20. Levante 26 5 5 16 24–48 –24 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik