La Liga: fogadási csalás gyanúja miatt vizsgálnak egy meccset

2016.05.13. 15:16
Vizsgálatot indított a spanyol labdarúgóliga a múlt vasárnap játszott Real Sociedad–Rayo Vallecano mérkőzés ügyében, mert azt gyanítja, hogy az eredményt manipulálták.

Javier Tebas, a liga elnöke pénteken azt nyilatkozta a Cadena SER rádiónak: azért döntöttek a vizsgálat mellett, mert észrevették, hogy a találkozó közben „abnormális” forgalom volt a fogadóirodáknál, s olyan információkhoz jutottak, melyek szerint „a félidőben vita alakult ki néhány játékos között".Javier Tebas, a liga elnöke pénteken azt nyilatkozta a Cadena SER rádiónak: azért döntöttek a vizsgálat mellett, mert észrevették, hogy a találkozó közben „abnormális” forgalom volt a fogadóirodáknál, s olyan információkhoz jutottak, melyek szerint „a félidőben vita alakult ki néhány játékos között".

A Rayo Vallecano 2–1-re kapott ki San Sebastiánban, de a csapat edzője és játékosai, valamint a klub elnöke is tagadja, hogy befolyásolták volna a végeredményt.

„Ez nem jó sem nekünk, sem a klubnak, sem a ligának – mondta Roberto Trashorras, a Rayo csapatkapitánya. Nem tudom, ki akar ártani a csapatunknak, de ezek nagyon súlyos vádak, amiket be kell bizonyítani.”

A Vallecano a múlt vasárnapi vereséggel visszacsúszott a kiesést jelentő utolsó előtti helyre. A bennmaradáshoz így a vasárnapi utolsó fordulóban le kell győznie otthon a már biztosan kieső Levantét, s reménykednie abban, hogy másik két mérkőzésen is számára kedvező eredmény születik.

Legfrissebb hírek

A Rayo Vallecano tíz emberrel, a hosszabbításban csikarta ki az ikszet a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
6 órája

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26

La Liga: emberelőnyben fordított a Mallorca az Espanyol ellen

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 16:05

Videó: íme, a hetvenméteres csodagól Arda Gülertől az Elche ellen!

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 10:38

A Real Madrid a Manchester City után az Elchét is legyőzte

Spanyol labdarúgás
2026.03.14. 23:01

Echeverri varázsolt, a Girona legyőzte a Bilbaót; bombagóllal nyert az Atlético

Spanyol labdarúgás
2026.03.14. 18:30

A Villarreal a 98. percben mentett pontot

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 23:08

Mbappé pénteken már labdával edzett, a City elleni visszavágón bevethetik

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 18:19
Ezek is érdekelhetik