La Liga: CR-dupla, de a rontott 11-es is kellett a Real-sikerhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.26. 18:05
null
Cristiano Ronaldo az Atlético Madrid ellen triplázott, ezúttal pedig duplázott (Fotó: Action Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 13. fordulójában a Real Madrid 2–1-re legyőzte a Sporting Gijónt.

Az OptaJose statisztikája szerint a Real Madrid – amely olyan mezben lépett pályára, amely óceáni hulladékból készült – először jutott tizenegyeshez a Santiago Bernabéuban, és ráadásul ez volt a 21. század leggyorsabb büntetője, már az ötödik percben előnybe kerültek a királyiak. Lucas Vázquezt buktatták a tizenhatoson belül, Cristiano Ronaldo pedig nem hibázott (1–0).

Ahogyan 13 perccel később sem, az ezúttal balhátvédet játszó Nacho nagyszerű beadása után fejelt a jobb alsóba a portugál klasszis (2–0).

A Sporting Gijón azonban eddig az összes La Liga-meccsén betalált a blancók otthonában, így most is megtette, Carlos Carmona szépített a 35. percben (2–1). Sőt esélye volt az egyenlítésre is, de Duje Cop nem tudott betalálni büntetőből, így nyert a listavezető.

Zinédine Zidane vezetésével a 81.8 százalékát megnyerte meccseinek a Real Madrid, ezzel a mutatóval a francia szakember a legeredményesebb vezetőedző a királyiak kispadján.


SPANYOLORSZÁG, LA LIGA
13. FORDULÓ
Málaga–Deportivo La Coruna 4–3(M. Santos 21., 56. – az elsőt 11-esből, S. Ramírez 40., Ontiveros 92., ill. Borges 4., 82. – az elsőt 11-esből, Andone 72.)
Real Madrid–Sporting Gijón 2–1
(C. Ronaldo 5., 18. – az elsőt 11-esből, ill. Carmona 35.)
Espanyol–Leganés 3–0 (Moreno 47., Piatti 51., 88.)
Sevilla–Valencia 2–1 (Garay 53. – öngól, Pareja 75., ill. El Haddadi 65.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 13 10 3 36–11 +25 33
2. Sevilla 13 8 3 2 24–18 +6 27
3. Barcelona 12 8 2 2 32–13 +19 26
4. Villarreal 12 6 4 2 19–8 +11 22
5. Real Sociedad 12 7 1 4 21–13 +8 22
6. Atlético Madrid 12 6 3 3 25–11 +14 21
7. Eibar 13 6 3 4 20–16 +4 21
8. Athletic Bilbao 12 6 2 4 16–13 +3 20
9. Málaga 13 5 4 4 21–19 +2 19
10. Espanyol 13 4 6 3 17–17 0 18
11. Celta Vigo 12 5 2 5 18–22 –4 17
12. Las Palmas 12 4 4 4 21–20 +1 16
13. Betis 13 4 2 7 14–25 –11 14
14. Alavés 12 3 4 5 11–16 –5 13
15. Leganés 13 4 1 8 11–25 –14 13
16. Valencia 13 3 2 8 17–24 –7 11
17. Deportivo La Coruna 13 2 4 7 13–23 –10 10
18. Sporting Gijón 13 2 3 8 12–27 –15 9
19. Osasuna 12 1 4 7 12–23 –11 7
20. Granada 12 5 7 10–26 –16 5


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik