La Liga: az elnök a PSG mellett a Man. Cityt is vizsgáltatná

Vágólapra másolva!
2017.09.04. 14:16
A spanyol labdarúgóliga elnöke levélben szólította fel az Európai Labdarúgó-szövetséget (UEFA), hogy a Paris Saint-Germain mellett vizsgálja meg a Manchester City költéseit is.

Javier Tebas véleménye szerint a katari támogatással működő két klub által „beárazott” átigazolások torzítják az európai klubok versenyét, és helyrehozhatatlan károkat okozva „inflációs spirált” indítanak be a futballban.

Az UEFA pénteken jelentette be hivatalosan: vizsgálja a PSG költéseit, hogy kiderüljön, a francia egyesület betartotta-e a pénzügyi fair play szabályait.

A szervezet hétfőn – a La Liga vezetőjének szavaira reagálva – közleményt adott ki, melyben úgy fogalmaz, megalapozatlanok azok a kijelentések, melyek egy esetleges vizsgálatról szólnak a Manchester City kapcsán.

Mindkét klub százmillió eurókat költött az elmúlt években, de a párizsiak az elmúlt hetekben kimagaslóan magas összegekkel vonták magukra a figyelmet. Augusztus elején világrekordot jelentő 222 millió euróért került hozzájuk a brazil Neymar az FC Barcelonától, majd a hónap végén egy évre kölcsönbe megszerezték Kylian Mbappét az AS Monacótól, amelynek sajtóértesülések szerint 180 millió eurót fizetnek majd a fiatal támadó végleges megvásárlásakor.

A pénzügyi fair play az UEFA szándéka szerint „az európai klubfutball pénzügyi rendszerének egészséges működését” szolgálja, 2011 óta él és az UEFA által szervezett sorozatokban részt vevő kluboknak mutat irányt. Amennyiben az érintettek nem tartják be a feltételeket, büntetésre számíthatnak, ami akár kizárás is lehet.

Ez a szabályzat a kiadások és bevételek arányát szabályozza. Szezononként ötmillió euróval költhet többet egy klub annál, mint amennyi a bevétele a 2015 és 2018 közötti ciklusban. Ezt a deficitkeretet ugyanakkor túl lehet lépni úgy, hogy a tulajdonos vagy egy támogatócsoport közvetlenül kifizeti az összeget – ezzel kívánja az UEFA megakadályozni, hogy óriási adósságok halmozódjanak fel. A három idényre ugyanakkor összesen 30 millió euró a túllépés felső határa – a stadionépítésekre, az utánpótlásra és a női futballra költött pénzek ebbe nem számítanak bele.

Legfrissebb hírek

Ligue 1: Negóék meccse félbeszakadt, aztán folytatódott, és kikaptak a Marseille-től

Francia labdarúgás
8 órája

Sörloth mesternégyesével ütötte ki az Atlético Madrid a Real Sociedadot

Spanyol labdarúgás
9 órája

Nikitscher és csapata sorozatban kilencedszer kapott ki; a hajrában nyerte meg meccsét a Villarreal

Spanyol labdarúgás
11 órája

A Valencia egy félidő alatt három gólt rúgott a Getafénak

Spanyol labdarúgás
16 órája

Tovább robog a másodosztály felé a Las Palmas

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 23:01

Kórházba került a Girona vezetőedzője, a hétvégi bajnokin sem ülhet le a kispadra

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 17:10

Három ember kórházba került a BL-elődöntőt követő párizsi ünneplés során

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 20:02

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48
Ezek is érdekelhetik