La Liga: Amihez Zidane hozzáér, arannyá változik – Ramos

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.07.16. 23:40
null
Zinédine Zidane és Sergio Ramos (Fotó: AFP)
Története 34. bajnoki címét szerezte meg a Real Madrid, amely a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság utolsó előtti fordulójában odahaza 2–1-re legyőzte a Villarrealt. Sergio Ramos, a királyi gárda csapatkapitánya Zinédine Zidane vezetőedző szerepét emelte ki a diadalban. A francia szakember pedig játékosait dicsérte.

 

„Ez a trófea a munka és az állandóság gyümölcse – nyilatkozta Sergio Ramos a lefújást követően a Movistar kamerái előtt. – Ha jól végzed a dolgodat, végül megkapod a jutalmadat. Sorozatban tíz meccset megnyerni egyáltalán nem könnyű, akkor is, ha vannak, akik nem így gondolják. Rendhagyó idény volt, ám a járvány utáni időszakban egyértelműen látszott, melyik csapat a legjobb. Ez az ötödik bajnoki címem, rendkívül boldog vagyok. Zidane a kulcs, a hajó kapitánya. Megbízik a játékosokban, ami nem magától értetődő az edzők körében. Vakon hiszünk benne. Amihez hozzáér, arannyá válik. El kell ismerni az eredményeit. Addig maradok, amíg az elnök akarja. Rajtam nem múlik. Imádok itt lenni, szeretném a Real Madridban befejezni a pályafutásomat!”

„Fantasztikus érzés, különösen a játékosok elképesztő teljesítménye ismeretében – így Zinédine Zidane, akinek ez volt a tizenegyedik serlege a Real Madrid trénereként. – Ez csapatmunka volt. Nem találok szavakat, elmondhatatlanul boldog vagyok. A játékosok azok, akik a végsőkig küzdenek. Nekem is megvan a szerepem, de a játékosok a legfontosabbak. Mindenki alázatos volt, az is, aki a legkevesebb időt töltötte a pályán. Ilyen a futball, ez sohasem lesz másképp. Ez karrierem egyik legszebb napja. Bár nem tudunk együtt ünnepelni a szurkolókkal, minden Real-drukkert üdvözlök. A Bajnokok Ligája más kávéház, ám bajnokságot nyerni sokkal nehezebb.”

SPANYOL LA LIGA
37. FORDULÓ

Eibar–Real Valladolid 3–1 (Bigas 21., Inui 28., De Blasis 92. – 11-esből, ill. S. Guardiola 71. – 11-esből)
Athletic Bilbao–Leganés 0–2 (M. Guerrero 81., Asselé 94.)
Barcelona–Osasuna 1–2 (Messi 62., ill. Arnáiz 16., R. Torres 94.)
Real Betis–Deportivo Alavés 1–2 (Loren 93., ill. Joselu 51., Ely 76.)
Celta Vigo–Levante 2–3 (Mina 36., Aspas 45., ill. Bardi 11., 29., Mayoral 52.)
Getafe–Atlético Madrid 0–2 (M. Llorente 54., Partey 80.)
Mallorca–Granada 1–2 (Cucho Hernández 20., ill. Víctor Díaz 45., Carlos Fernández 69.)
Real Madrid–Villarreal 2–1 (Benzema 29., 77. – a másodikat 11-esből, ill. Iborra 83.)
Real Sociedad–Sevilla 0–0
Valencia–Espanyol 1–0 (Gameiro 16.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 37 26 8 3 68–23 +45 86
2. Barcelona 37 24 7 6 81–38 +43 79
3. Atlético Madrid 37 18 15 4 50–26 +24 69
4. Sevilla 37 18 13 6 53–34 +19 67
5. Villarreal 37 17 6 14 59–49 +10 57
6. Real Sociedad 37 16 7 14 55–47 +8 55
7. Getafe 37 14 12 11 43–36 +7 54
8. Granada 37 15 8 14 48–45 +3 53
9. Valencia 37 14 11 12 46–52 –6 53
10. Athletic Bilbao 37 13 12 12 41–34 +7 51
11. Osasuna 37 13 12 12 44–52 –8 51
12. Levante 37 13 7 17 46–53 –7 46
13. Eibar 37 11 9 17 39–52 –13 42
14. Betis 37 10 11 16 48–58 –10 41
15. Valladolid 37 8 15 14 30–43 –13 39
16. Alavés 37 10 9 18 34–54 –20 39
17. Celta Vigo 37 7 15 15 37–49 –12 36
18. Leganés 37 8 11 18 28–49 –21 35
19. Mallorca 37 9 5 23 38–63 –25 32
20. Espanyol 37 5 9 23 27–58 –31 24

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik