La Liga: a Realnak két óra éppen elég volt a 2. helyen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.05. 23:19
null
Lucas Vázquez megmutatta a kételkedőknek, hogy az orrával is képes vezetni a labdát (Fotó: AFP)
A Barcelona csak két órán át állt a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság élén a Sevilla legyőzése után, ugyanis a Real Madrid a Leganés otthonában aratott 4–2-es sikerével visszavette az első helyet.

A Real Madridot irányító Zinédine Zidane három alapemberének is pihenőt adott Cristiano Ronaldo, Gareth Bale, valamint Toni Kroos személyében, és hogy jól mérte fel az erőviszonyokat, azt bizonyították a lehetőséget kapók.

Ronaldo és Bale mellett a BBC-ként rövidített támadótrió harmadik tagja, Karim Benzema sem volt ott a kezdőcsapatban (a cserék közé nevezte Zidane, és nem vetette be), a Real támadójátékának azonban ez nem látta kárát.

A vendégek szinte lemásolták a két órával korábban pályára lépő Barcelona produkcióját, kilenc perc alatt berámoltak hármat. James Rodríguez találata után Álvaro Morata duplázott. Eldőlt a mérkőzés, gondolták valószínűleg sokan, a Leganés azonban gyorsan szépített, sőt az első félidőben szerzett még egy gólt.

A szünet után Morata hamar lehűtötte a kedélyeket, megszerezte a harmadik gólját, ezzel az első spanyol Real Madrid-játékos lett Raúl 2009-es, Sevilla elleni remeklése óta, aki triplázott a bajnokságban. Elképzelhető azonban, hogy utólag Martín Mantovani öngóljának könyvelik el ezt a gólt, mivel a Leganés védőjének kezéről került a kapuba a labda.

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI


A Leganés ezután sem adta meg magát, de még egyszer már nem tudta szorossá tenni a mérkőzést, azaz egy gólra felzárkózni. A Real Madrid a 30. forduló után is kétpontos előnnyel vezeti majd a tabellát, ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet játszott a második helyen álló Barcelonánál.

SPANYOL LA LIGA
30. FORDULÓ, SZERDAI MÉRKŐZÉSEK

Leganés–Real Madrid 2–4 (Gabriel 32., Luciano 34., ill. James Rodríguez 15., Morata 18., 23., 48.)
Alavés–Osasuna 0–1
(Berenguer 88.)
Deportivo La Coruna–Granada 0–0
Sportin Gijón–Málaga 0–1
(Sandro Ramírez 40.)
Barcelona–Sevilla 3–0 (L. Suárez 25., Messi 28., 33.)

CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSSZÁK
19.30: Eibar–Las Palmas
21.30: Valencia–Celta Vigo (Tv: Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 29 22 5 2 78–30 +48 71
2. Barcelona 30 21 6 3 88–26 +62 69
3. Atlético Madrid 30 18 7 5 55–23 +32 61
4. Sevilla 30 17 7 6 52–37 +15 58
5. Villarreal 30 14 9 7 42–23 +19 51
6. Athletic Bilbao 30 15 5 10 39–33 +6 50
7. Real Sociedad 30 15 4 11 43–41 +2 49
8. Eibar 29 12 8 9 47–41 +6 44
9. Espanyol 30 11 10 9 42–42 0 43
10. Celta Vigo 28 12 5 11 43–46 –3 41
11. Alavés 30 10 10 10 29–37 –8 40
12. Las Palmas 29 9 8 12 45–48 –3 35
13. Valencia 29 9 6 14 41–51 –10 33
14. Betis 30 8 7 15 32–47 –15 31
15. Málaga 30 7 9 14 34–47 –13 30
16. Deportivo La Coruna 30 6 10 14 31–46 –15 28
17. Leganés 30 6 9 15 25–46 –21 27
18. Sporting Gijón 30 5 7 18 31–58 –27 22
19. Granada 30 4 8 18 26–62 –36 20
20. Osasuna 30 2 8 20 30–69 –39 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik