Kétgólos Barca-siker a Getafe otthonában

2010.11.07. 21:12
null
Villa (középen) és Messi (jobbra) is betalált a Getafe hálójába (Fotó: Action Images)
Címkék
A spanyol labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén a Barcelona 3–1-re nyert a Getafe otthonában, így pillanatnyilag átvette a vezetést a tabellán a madridi derbi előtt álló Real Madridtól.

A vasárnapi madridi derbi "árnyékában" lépett pályára a címvédő Barcelona a Getafe otthonában. A katalánok játszottak fölényben az első félidőben, és kétgólos előnyre tettek szert a szünetig.

Előbb a 23. percben Daniel Alves adta be a tizenhatos közepén helyezkedő David Villához a labdát, aki három embert is megforgatott, majd a beinduló Lionel Messihez passzolt, aki pedig kilőtte a rövid sarkot.

Tíz perccel később ismét a két Barca-támadó villant, csak a szerepek voltak fordítottak. Messi ugratta ki csapattársát, aki nem hibázott, és harmadik lehetőségét már gólra váltotta. 

Megérdemelten vezetett a szünetben Pep Guardiola együttese, amely a folytatásban sem állt le, de a harmadik gólhoz a hazaiak nagy hibája is kellett, no meg Messi erőszakossága. Az argentin ugyanis labdát tudott szerezni a Getafe tizenhatosának előterében, az elpattanó játékszerre Pedro csapott le, és Codinát megelőzve megszerezte a harmadik vendég találatot. 

Nem sokkal később megfogyatkozott a Barcelona, kezezés miatt Gerard Piqué kapta meg második sárga lapját, a hazai csapat pedig büntetőhöz jutott, amit Del Moral értékesített. A szépítő gól után felbátorodott a Getafe, a Barca védekezésre kényszerült. Victor Valdés védései is kellettek hozzá, hogy ne legyen még szorosabb a hajrá. 

A 80. percben kiegyenlítődött a létszám, miután Derek Boateng mehetett idő előtt zuhanyozni. Az állás viszont már nem változott, a Barca győzelmével pillanatnyilag átvette a vezetést a tabellán a  Real Madridtól.

GETAFE–BARCELONA 1–3
 

 

A korábbi eredményekről, benne Vadócz Krisztián góljáról, itt olvashatnak. 

PRIMERA DIVISIÓN
10. FORDULÓ
Getafe–Barcelona 1–3 (Moral 70. – tizenegyesből, ill. Messi 23., Villa 34., Pedro 65.)
KORÁBBAN
Almería–Sporting Gijón 1–1 (Corona 15., ill. Novo 73.)
Levante–Deportivo 1–2 (Juanlu 72., ill. Riki 10., Aythami 52.)
Osasuna–Hercules 3–0 (Monreal 40., Lolo 55., Vadócz 92.)
Villarreal–Athletic Bilbao 4–1 (Nilmar 39., Cazorla 45., Rossi 84., Vite 92., ill. Llorente 6.)
Zaragoza–Mallorca 3–2 (Lafta 56., Bertolo 84., Fernández 92. – tizenegyesből, ill. Webo 19., M. Pererira 60.)
KÉSŐBB
Real Madrid–Atlético Madrid 21.00
 AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 10 8 1 1 22–7 +15  25
2. Real Madrid 9 7 2 25–5 +20  23
3. Villarreal 10 7 2 1 21–8 +13  23
4. Espanyol 10 6 4 9–13 –4  18
5. Valencia 9 5 2 2 14–9 +5  17
6. Real Sociedad 10 5 1 4 13–12 +1  16
7. Atlético Madrid 9 4 2 3 13–10 +3  14
8. Mallorca 10 4 2 4 11–12 –1  14
9. Sevilla 9 4 2 3 14–16 –2  14
10. Athletic Bilbao 10 4 1 5 18–18 0 13
11. Getafe 10 4 1 5 15–16 –1  13
12. Osasuna 10 3 3 4 11–10 +1  12
13. Sporting Gijón 10 2 4 4 10–16 –6  10
14. Santander 10 3 1 6 9–16 –7  10
15. Deportivo 10 2 4 4 8–15 –7  10
16. Almería 10 1 6 3 8–9 –1  9
17. Hércules 10 2 3 5 9–15 –6  9
18. Levante 10 2 2 6 10–18 –8  8
19. Zaragoza 10 1 4 5 10–17 –7  7
20. Málaga 10 2 1 7 14–22 –8  7

 

 

Legfrissebb hírek

Német bajnok balhátvéddel erősített az Atlético Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
3 perce

Az orosz és fehérorosz műkorcsolyázók újra versenyezhetnek nemzetközi szinten

Egyéb egyéni
9 perce

Blaskó Mihály örül, hogy barátjával élhette át élete egyik legnagyobb élményét

Csupasport
19 perce

Íme, az Elefántcsontpart–Norvégia meccs kezdői

Foci vb 2026
28 perce

Elefántcsontpart az Inter csatárával kezd, a norvégoknál kimaradt a Dortmund védője

Foci vb 2026
39 perce

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
1 órája

Lőrincz Tamás a birkózószövetség egyetlen elnökjelöltje

Birkózás
1 órája

Így élte meg a tizenegyespárbajt a holland és a marokkói kispad

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik