– Mi a legszebb emléke a sevillai derbikkel kapcsolatban?
– A mai napig szívesen emlékszem vissza az első derbimre, annak ellenére, hogy akkoriban mindkét csapat a másodosztályban játszott – mondta a La Liga szervezésében több nemzetközi sportlapnak exkluzív interjút adó Joaquín, a Betis ötvenegyszeres spanyol válogatott futballistája. – A legszebb emlékem azonban az előző szezonban idegenben aratott, felejthetetlen öt hármas diadal. Előtte hosszú évekig szenvedtünk a Sevilla ellen, ám akkor remekül futballozva, öt gólt szerezve győztük le az ősi riválist.
– Több patinás csapatban, így a Valenciában és a Fiorentinában is megfordult a pályafutása során, melyik győzelemre emlékszik vissza a legszívesebben?
– Sok felejthetetlen meccsen léphettem pályára, ilyen a a Betisszel kétezerötben az Osasuna ellen megnyert Király-kupa-döntő, a legszebb emlékem azonban a már említett, öt háromra megnyert derbi. Libabőrös leszek, ahogy visszaemlékszem, hogyan ünnepeltek minket a szurkolóink, elmondhatatlanul boldoggá tettük őket a Sevilla legyőzésével.
– Ha már itt tartunk, miért a sevillait tartják a legnagyobb spanyol derbinek?
– Ezt nehéz szavakkal leírni, át kell élni. Ilyenkor az egész város megőrül, napról napra fokozódik a nyomás, Sevillában ez az év egyik legfontosabb napja. Az utcán, a kocsmákban, a kávézókban ilyenkor csak ez a téma. Ez a meccs tényleg nemcsak a három pont megszerzéséről szól, sokkal több annál.
– A csapatkapitányok és a tapasztalt futballisták sokszor visszahúzódóbbak, komolyabbak, ön azonban harminchét évesen is felszabadult, nyitott, amiért imádják önt a szurkolók. Mindig ilyen volt a személyisége?
– Igen, ilyen a természetem, és azt hiszem, ez is rengeteget segített abban, hogy hosszú pályafutásom legyen. Manapság persze a közösségi médiának köszönhetően sokkal jobban előtérbe kerül a futballisták személyisége, de én tíz vagy húsz évvel ezelőtt is ilyen voltam. Ám attól még, hogy igyekszem felszabadultan élvezni az életet és a futballt, nem hinném, hogy kevésbé lennék profi, mint az, aki esetleg komolyabb alkat nálam.
– Igaz, hogy a jógának köszönhetően van ennyi idősen is ilyen jó formában?
– A jóga valóban sokat segít, és harminchét évesen figyelnem kell magamra, mert a testem már nem úgy reagál a terhelésre, mint tíz évvel ezelőtt. Ugyanakkor szerencsés géneket örököltem, elsősorban talán ennek köszönhetem, hogy elkerültek a súlyos sérülések. Nagy titok azonban nincs, ahhoz, hogy ennyi idősen is e legmagasabb szinten játszhass, leginkább sok-sok munkára van szükség.
– Mi teszi annyira vonzóvá a szurkolók számára a spanyol bajnokságot?
– Nincs nagy összehasonlítási alapom, mert Spanyolországon kívül csak Olaszországban futballoztam, de a La Liga egyértelműen magasabb színvonalat képvisel, a Serie A-ban lassabb a játék, több időt lehet gondolkodni egy-egy játékszituációban. Amióta visszatértem a Fiorentinától, még erősebb lett a liga, az összes csapat látványos futballt játszik, a kiscsapatok is sokat fejlődtek, és az egész körítés, a szervezés nagyon profi. Ezen a téren csak a Premier League-gel lehet összehasonlítani, ám az angol labdarúgást én is csak külső szemlélőként követem figyelemmel.
– Mi az oka annak, hogy a spanyol klubcsapatok évek óta uralják a nemzetközi kupaporondot, a válogatott viszont az utóbbi időben várakozásokon alul szerepel a világversenyeken?
– Válogatott szinten nagyon nehéz kimagasló eredményt elérni, ennek ellenére Spanyolország sorozatban három világversenyt nyert meg, ami egészen elképesztő és szinte megismételhetetlen teljesítmény. Bár az utóbbi években elmaradtak a nagy sikerek, a válogatott versenyképes volt, és mindig a legnagyobb esélyesek közé tartozott. Azt is látni kell, hogy most új csapat épül, és ebből a szempontból Luis Enrique tökéletes választás a kispadra. Biztos vagyok benne, hogy ha megkapja a kellő türelmet, akkor ismét sikerre vezeti majd a spanyol válogatottat.
