Higuaín duplázott, a Real 0-2-ről verte a Galaxyt

Vágólapra másolva!
2010.08.08. 08:08
null
A szünetben csereként érkező Gonzalo Higuaín duplájával tíz perc alatt egalizált a Real Madrid (Fotó: Reuters)
Felkészülési mérkőzésen a Real Madrid labdarúgócsapata egygólos győzelmet aratott az amerikai Los Angeles Galaxy ellen. Utóbbi csapat a félidőben még 2–0-ra vezetett, de a fordulást követően Gonzalo Higuaín duplájával előbb kiegyenlített a madridi egylet, majd egy friss nyári igazolás, Pedro León találatával meg is nyerte a találkozót.

 

Izgalmakban nem volt hiány az első félidőben sem, a kilátogató 89 ezer néző annak ellenére jól szórakozhatott, hogy gólt a 40. percig nem láthatott. Mindkét oldalon adódtak ugyanis gólszerzési lehetőségek, ám Ricketts, illetve Dudek kapus is többször bravúros vetődéssel hárított.

SZAVAZÁS

José Mourinhóval a Real Madrid képes lesz-e elhódítani a spanyol bajnoki címet a Barcelonától?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az első félidő hajrájában aztán előnyhöz jutott a Galaxy: jobb oldali szöglet után González fejesénél már Dudek is verve volt, de a kapufa még kisegítette. Nem úgy a kipattanónál: a lengyel légiós a gólvonalon ragadt, védőtársai nem tudtak menteni, így a Los Angeles-i játékosok közül sokadik szándékkal végül Todd Dunivant volt az, aki szó szerint begyötörte a madridi kapuba a gólvonal előtt pattogó labdát (1–0).

Öt perccel később Drenthe egy beadásnál a holland De Jong vb-döntőben bemutatott mozdulatát is elhomályosító karate megoldással ütötte el és egyben le Juninhót – a mellét és az állát is sikerült letalpalni a fejeléshez készülő(!) játékosnak –, a büntetőt Donovan higgadtan vágta a jobb alsóba, miközben Dudek némi tánc után elment balra (2–0).

A szünetben José Mourinho tíz helyen változtatta meg csapatát, csak Garay maradt fent a kezdők közül. Ezzel egycsapásra nem csupán lendületes, hanem eredményes is lett a Real Madrid. Az 51. percben Marcelo a félpályától szöktette a bal oldalon megiramodó Cristiano Ronaldót, akinek mértani centerezése ziccerben találta Higuaínt, az argentin pedig kilenc méterről kötény gólt lőtt (2–1).

Újabb tíz perc elteltével már egalizáltak a vendégek. Jobb oldali szöglet után Perk védett bravúrosan, de a tizenhatoson kívülre került labdát a madridiaknak sikerült visszajuttatniuk a hazai kapu elé. A kissé rendezetlenül kifutó amerikai védők megfeledkeztek Higuaínról, akinek még egy lövőcselre is volt lehetősége, mielőtt parádés megoldást választva jobb külsővel lepókhálózta a hosszú, jobb felsőt (2–2).

Ismét bűvös tíz perc telt el, amikor formás és gyors Higuaín, Canales összjáték után utóbbi parádés sarkazásos indítását követően előbbi éles szögből lőhetett kapura, de a szöget jól záró Perk védett. A labda azonban ezúttal is kipattant róla, méghozzá rossz helyre, Pedro León pedig 18 méterről, a jobbösszekötő helyéről, igazítás nélkül a hosszú, jobb felsőbe vágta a labdát, eldöntve ezzel a találkozót (2–3).

LOS ANGELES GALAXY–REAL MADRID 2–3

 

 FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
LOS ANGELES GALAXYREAL MADRID 23 (20)
Pasadena, Rose Bowl Stadion, 89 000 néző. Vezette: Arkadlusz Prus (amerikai)
GALAXY: Ricketts (Perk, 46.) – Franklin (De la Garza, 63.), González (Jordan, 75.), Berhalter (Leonardo, 63.), Dunivant (Lewis, 71.) – Stephens (Cazumba, 70.), Juninho (Klein, 63.), Birchall, Donovan (Kirovski, 63.) – Beddle (Magee, 46.), Mathis (Bowen, 26.)
REAL MADRID: Dudek (Casillas, 46.) – Ramos (Arbeloa, 46.), Albiol (Pepe, 46.), Garay, Drenthe (Marcelo, 46.) – Lassana Diarra (Xabi Alonso, 46.), Mahamadou Diarra (Gago, 46.), Di María (Cristiano Ronaldo, 46.), Granero (Pedro León, 46., Morata, 89.) – Van der Vaart (Canales, 46., Alex, 90.), Benzema (Higuaín, 46.).
Gólszerző: Dunivant (40.), Donovan (45. – 11-esből), ill. Higuaín (51., 61.), Pedro León (71.)

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Los Angeles Galaxy–Real Madrid 2–3 (2–0)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik