Hazai fiatalokkal „iscol" a Barca után a Real Madrid

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.05. 16:10
null
Isco már a Real Madridot erősíti (Fotó: Action Images, archív)
Örömteli hír, hogy a spanyol labdarúgó-egyesületek össztartozása már csak 667 millió euró – mármint azoké, amelyek gazdasági társaság formájában működnek, és nem ilyen például az egyesületként fungáló Real Madrid, Barcelona, Athletic Bilbao, Osasuna négyes. Ha őket is belevesszük, akkor az összeg jócskán megduplázódik, és ne feledjük,  tavaly a Barcelonai Egyetem kiszámolta, hogy ha az első és második vonal csapatainak mindenféle restanciáját összeadjuk (össztartozáson felüli össze-visszatartozás: adó- és TB-járulék, építkezésekre felvett kölcsönök, önkormányzatoknak vissza nem fizetett hitel, stb.), akkor az a summa 3.5 milliárd euróra rúg. Egyszóval nem fenékig transzfer az élet a Primera Divisiónban, így őrült költekezésre ne számítsunk. Kivéve természetesen a két gyevi bírót...

 

Az FC BARCELONA például, százmilliós adósságok ide vagy oda, csak talált a kasza mélyén 57 millió eurót Neymar megvásárlására – talán azért is adtak érte ilyen sokat, mert a másik nagy kérő a Real Madrid volt. A Santos, a játékos és annak ügynökei összesen 57 milliót kaptak. A katalánok eredetileg csak 40 milliót áldoztak volna érte, mint azt a klub alelnöke, Josep María Bartomeu is elismerte, mint ahogyan azt is, hogy egy másik egylet még többet adott volna Neymarért, de a támadó mindenképpen a Barcelonában szerette volna folytatni. Most öt évre írt alá oda, 190 milliós kivásárlási summával, azt viszont nem tudni, az 57-ben benne foglaltatik-e az a tízmillió, amelyet állítólag tavaly kapott a Santos kvázi foglalóként. Ezzel vagy enélkül, Neymar a katalánok második legdrágább vétele lett a 69.5 millióba kerülő Zlatan Ibrahimovic mögött, de remélik, hogy rajta nem buknak rekordösszeget, mint a végül harmincmillióért továbbadott svéden.

Ha már a zsebekben turkálunk: Neymar a Santostól évi 10.5-13.2 millió eurós fizetésecskét kapott, de most valósággal kiszúrják a szemét 7 millióval, amellyel új egyesülete hatodik legjobban fizetett sportolója Lionel Messi, Xavi, Andrés Inesta, David Villa és Gerard Piqué mögött. No de ne feledkezzünk meg az aláírási zsebpénzről (a ritkán tévedő The Guardian szerint a Santos és a Neymar játékjogát birtokló két cég kapott összesen 28 milliót, Neymar maga 30-at, míg az ügynökei beérték szolid 9 millióval) és a havi fixnél már eddig is magasabb reklámbevételekről.

Akárhogyan is nézzük, nem az a nagy kérdés, hogy miből fog megélni a Neymar família a következő 427 évben, hanem az, hogy miként működik majd együtt a pályán Messivel, no és az Iniesta, Xavi agytröszttel? Egyesek szerint zseniálisan gördül majd a Messi, Neymar tandem, mások, Johan Cruyff vezérletével máris a „diktátor" Messi távozásáról beszélnek – de ennek annyira kicsi a valószínűsége, hogy csak az érdekesség kedvéért említjük meg.

Neymar mellett érkezett Bojan Krkic is, akit egy roppant bonyolult transzfer keretein belül adtak kölcsön anno az AS Romának, majd azok őt tovább szintén kölcsönben az AC Milannak; de az lett a nagy olasz kaland vége, hogy a Barca kénytelen lett visszavásárolni a még mindig csak 22 éves spanyol-szerb támadómindenest. Azért sokat elmond Krkic mostani formájáról, hogy a nyáron a Hamburg, a Red Bull Salzburg, a Betis, a Real Sociedad, a Marseille és Parma jelentkezett érte eleddig... Visszatért kölcsönből Ibrahim Afellay is, akinek gőzerővel keresnek új klubot az ügynökei (a holland kontraktusa 2015-ig szól), Andreu Fontas jött és már ment is, Marc Muniesa szintén, az meg már korábban eldőlt, hogy Éric Abidallal nem hosszabbítanak.

Az egyértelmű, hogy a klubnak legalább egy új középső védőre szüksége van: korábban a dortmundi Mats Hummels volt a favorit, most a spanyol sajtó a PSG-s Thiago Silva nevétől hangos. A brazil nem rejti véka alá, hogy nagy álma Barca-mezbe bújni, ám a párizsi vezetők hallani sem akarnak a távozásáról. A katalán elnök, Sandro Rosell azonban rókatejet ivott gyermekkorában: a Qatar Foundation-ön keresztül próbálja meg elintézni az üzletet, hiszen a katari állami alap a Barca hivatalos támogatója, és áttételesen a PSG tulajdonosa is. A kezdő ajánlat a Marca szerint 32 millió euró volt, ami katari hátszéllel is édeskevésnek tűnik. Felmerült még az AS Roma csodavétele, a 19 esztendős Marquinhos neve is, aki a „farkasokhoz" hárommillióért érkezett és most hatszor annyiért kelhet el, a titkos esélyes erre a posztra a portói Eliaquim Mangala; míg a Valencia nyíltan kijelentette, hogy a Barcelona csak akkor kapja meg a bal- és középhátv Jérémy Mathieu-t, ha kifizetik annak kivásárlási árát, amely szerény húszmillió euró.

Még cifrább Miralem Pjanic esete, mivel a Luxemburgból visszahonosított bosnyák középpályásért már tett is egy konkrét, 11 milliós ajánlatot a katalán gigász, de a római játékos erre azt üzente vissza egy újság hasábjain, hogy bár gyermekkora óta nagy Real Madrid-fan, azért eljátszogatna a Barcában is. Kedves. Érte a Real is érdeklődik, akárcsak Wayne Rooneyért, akit viszont Neymar is csalogatott magához.

Az igen közeli jövőre gondolva Carles Puyol bejelentette, hogy esze ágában sincs visszavonulni, míg a kissé távolabbit szem előtt tartva jelentjük, hogy Rafinha (nyugodjanak meg a balugrana-fanok, nem a müncheni Rafinha ő, hanem a helyi Rafa Alcántara) 2016-ig szerződést hosszabbított, miközben a Boca Juniors 17 éves védőígérete, Tiago Casasola is hamarosan aláír ezt-azt a Camp Nou környékén.

Az egykori futógép, a brazil világbajnok Mazinho másik csemetéje, Thiago Álcantara igen kapós mostanság, vinné a Real Madrid, a Chelsea, a Dortmund, a Bayern München és a Manchester United is (ha kissé szaporább a Mazinho-család, évtizedre megoldotta volna a klub problémáit), ám jó hír az őt kedvelő Barca-drukkereknek, hogy az új mezek hivatalos fotózásán ő is ott virít a csillagok mellett. Mondjuk ez nem garancia semmire, de vegyük bátran jelzésértékűnek.

Az is igaz, hogy az érte kapható 18 millió jól jönne a klubnak, hiszen még egy kapus sem ártana, ha már Víctor Valdés elbúcsúzkodott a jó néptől (a Mönchengladbach kesztyűs embere, Marc-André ter Stegen a „mindennapos" helyettes). Thiago Alcántara és Afellay mellett a klub Villából, Cesc Fabregasból, Alex Songból, Javier Mascheranóból, Jonathan dos Santosból, Martín Montoyából és Cristian Tellóból csinálhat némi forgótőkét, irántuk érdeklődnek leginkább, Törökországból, a Bundesligából és a Premier League-ből.

Mivel tisztában vagyunk azzal, hogy ha leírunk egy kis „m" betűt, már arra is ráfogják, hogy 1. fanatikus Barca-hívek, 2. fanatikus Barca-utálók, 3. fanatikus Real Madrid-hívek, 4. fanatikus Real Madrid-utálók, 5. már egy kis „n"-t leírni is képtelenek vagyunk, így már csak az egyensúly érdekében sem hagyhatjuk ki, hogy a REAL MADRID háza táján szét ne nézzünk.

A légióshadba belefáradtaknak örömteli, hogy a királyi klub fiatal spanyolokkal tölti fel a tavasz végére kissé megfásult keretét, de a minőségnek meg kell fizetni az árát. Az utóbbi évek legnagyobb felfedezettjéért, Iscóért például 30 (mások szerint 24+3) millió eurót kért és kapott a Málaga, a tavaly a Bayer Leverkusennek ötmillióért eladott jobbhátvédet, Daniel Carvajalt pedig az akkor kikötött opciónak megfelelően kicsit drágábban, de sikerült visszavenni. A 21 éves védő remekelt a Bundesligában, és mintha szeretné kissé a felfutásokat, lásd a nyolc gólpasszát. A Zinedine Zidane-kedvenc Isco a középpálya minden részén bevethető – valóságos csoda egyébként, hogy a hírek szerint beérte évi kétmilliós bérrel, tudván, hogy a Manchester City is csábította. Ezzel a madridi öltözőben a legszegényebbek közé tartozik... Csak azért nem egyenesen a legszegényebbnek, mert felkerült végleg a profikhoz a tartalékok közül a sokra hivatott Álvaro Morata, Jesé, Nacho Fernández hármas, akikhez csak azért nem csatlakozott a kissé hányatott sorsú egykori csodafiú, Pedro León, mert egy kis gondolkodás után a Getafe hatmillióért végleg megvette.

Nagy kérdés, az új mester, Carlo Ancelotti kikkel számol és kikkel nem: érkezése után felmelegedett az Asier Illarramendi-ügy (a Real Sociedad 30 milliót kér a fiatal középső középpályásért, egyes orgánumok biztosra veszik érkezését), Gareth Bale-ért azonban nem tettek újabb konkrét ajánlatot a blancók. Ancelotti két kedvencét, Andrea Pirlót és Marco Verrattit hívják első körben, Rooney, Edinson Cavani, Ilkay Gündogan, Robert Lewandowski régi motorosok, az új fiúk itt a Galata éke, Burak Yilmaz, a Wolfsburg balhátvédje, Ricardo Rodríguez; no és a liverpooli Luis Suárez, akinek talán a legnagyobb az esélye a fentiek közül leghamarabb Madridba költözni.

Az biztos, hogy Ricardo Carvalho a Monacóé, Michael Essien követte José Mourinhót közös álmaikkal együtt, a másik Mou-bébit, José Callejónt nyolcmillióért viszi a Napoli, Gonzalo Higuaín pedig szinte már az Arsenalé. A lábadozás és szerződéshosszabbítási tárgyalások előtt álló Xabi Alonso a napokban egykori csapata, a Sociedad edzőpályáján kocogott, miközben a fél PL rá vadászik. A kapus Adán is mehet, kérdés, mi lesz Diego Lópezzel, akit a Milan csábít – a Kaká-saga egészen biztosan újraindul a nyáron, miközben Pepét a City, Fábio Coentraót a Monaco, Raúl Albiolt az Atlético Madrid csábítgatja, és Luka Modric helye sem olyan stabil, mint a svájci frank.

Magunkra vállalva annak ódiumát, hogy a többi hispániai csapat szurkolói megorrolnak ránk, velük csak a jövő héten foglalkozunk (mármint a klubokkal).

A SPANYOL PRIMERA DIVISIÓN ÁTIGAZOLÁSAI, 2013 NYÁR
UD ALMERÍA
Érkezett: Míchel (kölcsönből vissza, Atlético Mineiro), Sebastián Dubarbier (Córdoba), Ramon Azeez (Almería B), Óscar Díaz (Lugo, ingyen), Hernán Bernardello (kv., Colón), Michel Macedo (kv., Atlético Mineiro), Jonathan Zongo (Almería B)
Távozott: Charles (Celta Vigo, 1.000.000 euró), Adrián Gunino (kv., Fénix), Miguel Pallardó (kv., Levante), Michel Macedo (Atlético Mineiro), Carlos Calvo (szl.), Álvaro Mejía (szl.), Diego García (szl.), Iago Falqué (kv., Tottenham)
ATHLETIC BILBAO
Érkezett: Mikel Balenziaga (Real Valladolid, 500.000), Xabier Etxeita (Elche, ingyen), Benat Etxebarria (Real Betis, 8.000.000), Enric Saborit (Bilbao B), Kike Sola (Osasuna, 4.000.000), Erik Morán (Bilbao B), Jonás Ramalho (Bilbao B), Iago Herrerín (kv., Numancia), Iban Zubiaurre (kv., Salamanca)
Távozott: Fernando Llorente (Juventus, ingyen), Fernando Amorebieta (Fulham, i.), Xabier Castillo (szerződése lejárt), Igor Martínez (Mirandés, i.)
ATLÉTICO MADRID
Érkezett: José Giménez (Danubio), Léo Baptistao (Rayo Vallecano, 7.000.000), Rubén Pérez (kv., Real Betis), Pizzi (kv., Deportivo La Coruna), Rúben Micael (kv., Braga), Leandro Cabrera (kv., Hércules), Borja González (kv., Huesca), Sílvio (kv., Deportivo La Coruna), Joel (kv., Wigan), Pedro Martín (kv., Numancia)
Távozott: Falcao (Monaco, 60.000.000)
FC BARCELONA
Érkezett: Bojan Krkic (AS Roma, 13.000.000), Neymar (Santos, 57.000.000), Ibrahim Afellay (kv., Schalke), Andreu Fontas (kv., RCD Mallorca), Isaac Cuenca (kv., Ajax)
Távozott: Éric Abidal (szl.), Andreu Fontas (Celta Vigo, 1.000.000), Marc Muniesa (Stoke City, i.)
REAL BETIS SEVILLA
Érkezett: Chuli (Huelva, 800.000), Juanfran (Real Madrid B, i.), Stephan Andersen (Évian, i.), Lorenzo Reyes (Huachipato, 900.000), Joan Verdú (Espanyol, i.), Ezequiel Calvente (kv., Freiburg), Javier Matilla (kv., Real Murcia), Salvador Agra (kv., Siena), Cedric Mabwati (Numancia, i.), Guillermo Sara (Atlético Rafaela, 800.000)
Távozott: José Alberto Canas (Swansea, i.), Adrián (West Ham, i.), Benat Etxebarria (Athletic Bilbao, 8.000.000), Alejandro Pozuelo (Swansea, 500.000), Ezequiel Calvente (kv., Huelva), Rubén Pérez (kv., Atlético Madrid), Juan Carlos Pérez (kv., Braga), Joel Campbell (kv., Arsenal), Dorlan Pabón (kv., Parma), Guillermo Molins (kv., Anderlecht), Ángel López (szl.), Casto (szl.), Fabri (szl.)
CELTA VIGO
Érkezett: Andreu Fontas (Barcelona, 1.000.000), Charles (Almería, 1.000.000), Nolito (Benfica, 2.600.000), Yoel Rodríguez (kv., Lugo), Jota (kv., Real Madrid B), David Rodríguez (kv., Gijón), Cristian Bustos (kv., Gijón), Dani Abalo (kv., Beira-Mar)
Távozott: Roberto Lago (Getafe, i.), Natxo Insa (szl.), Iago Aspas (Liverpool, 8.200.000), Dani Abalo (Ludogorec Razgrad), Enrique de Lucas (szl.), Javi Varas (kv., Sevilla), Pak Csu Jung (kv., Arsenal), Vadim Demidov (kv., Eintracht Frankfurt), Danijel Pranjic (kv., Sporting CP)
ELCHE
Érkezett: Leandro (kv., Ponferradina), Carles Gil (kölcsönbe, Valencia)
Távozott: Xabier Etxeita (Athletic Bilbao, i.), Jordi Xumetra (Levante, i.), Carles Gil (kv., Valencia B), Ángel Rodríguez (kv., Levante),Héctor Verdés (Alcorcón, i.), Miguel Palanca (szl.), Miguel Linares (szl.)
ESPANYOL
Érkezett: Manuel Lanzarote (Sabadell, i.), David López (Huesca, 250.000), Juan Rafael Fuentes (Córdoba), Abraham González (Alcorcón, i.), Jordi Amat (kv., Rayo Vallecano), Adrián Luna (kv., Nacional Montevideo), Thievy Bifouma (kv., Las Palmas), Juan Ángel Albín (kv., Nacional Montevideo)
Távozott: Martin Petrov (szl.), Joan Verdú (Real Betis, i.), Raúl Baena (Rayo Vallecano, i.), Jordi Amat (Swansea City, 2.900.000), Samuele Longo (kv., Inter), Cristian Álvarez (szl.)
GETAFE
Érkezett: Roberto Lago (Celta Vigo, i.), Daniel Güiza (kv., Johor), Álvaro Arroyo (kv., Alcorcón), Miku (kv., Celtic), Pedro Mosquera (kv., Real Madrid B), Javier Arizmendi (kv., Mallorca), Álex Pérez (kv., Huesca), Pedro León (Real Madrid, 6.000.000)
Távozott: Hugo Fraile (Gijón, i.), Mané (Maccabi Tel Aviv, i.), Pedro León (kv., Real Madrid), Alexis (kv., Sevilla), Paco Alcácer (kv., Valencia), Sergio Escudero (kv., Schalke), Federico Fernández (kv., Napoli)
GRANADA
Érkezett: Jaszin Brahimi (Stade Rennes, 4.000.000), Manuel Iturra (Málaga, i.), Piti (Rayo Vallecano, i.), Riki (Deportivo La Coruna, i.), Silvan Widmer (kv., Aarau), Héctor Yuste (kv., Racing Santander), Álex Cruz (kv., Murcia), David de Coz (kv., Lugo), Jeison Murillo (kv., Las Palmas), Ikechi Anya (kv., Watford), David Ferreiro (kv., Racing Santander), Daniel Pudil (kv., Watford), Ritchie Kitoko (kv., Girona), Richard Boateng (kv., CD San Roque), Toti (kv., Hércules), Jona (kv., Guimaraes), Naldo (kv., Bologna), Darwin Machís (kv., Guimaraes B), Álex Bernal (kv., Leganés), José María Cases (kv., Alcoyano)
Távozott: Inigo López (PAOK, i.), Silvan Widmer (Udinese), Naldo (Udinese), Dani Benítez (kv., Udinese), Diego Maínz (kv., Udinese), Odion Ighalo (kv., Udinese), Gabriel Torje (kv., Udinese), Jaszin Brahimi (kv., Stade Rennes), Recio (kv., Málaga), Nolito (kv., Benfica), José María Cases (Panthrakikosz, i.), Manuel Lucena (szl.)
UD LEVANTE
Érkezett: José Luis Morales (Levante B), David Barral (Orduspor, i.), Jordi Xumetra (Elche, i.), Isszam el-Adua (Guimaraes, i.), Andreas Ivanschitz (Mainz, i.), Javi Jiménez (Real Murcia, i.), Ángel Rodríguez (kv., Elche), Miguel Pallardó (kv., Almería)
Távozott: Míchel (Valencia, 420.000), Sergio Ballesteros (szl.), Juanlu (szl.), Gustavo Munúa (Fiorentina, i.), Pedro Ríos (szl.), Valdo (kv., Atlante), Robert Acquafresca (kv., Bologna)
MÁLAGA
Érkezett: Vitorino Antunes (Pacos Ferreira, 1.250.000), Flávio Ferreira (Académica Coimbra, 500.000), Bobley Anderson (Vidad Casablanca, 1.000.000), Edinho (kv., Académica Coimbra), Rubén (kv., Rayo Vallecano), Recio (kv., Granada), Juanmi (kv., Racing Santander)
Távozott: Javier Saviola (szl.), Martín Demichelis (szl.), Edinho (Braga, i.), Manuel Iturra (Granada, i.), Joaquín (Fiorentina, 2.000.000), Isco (Real Madrid, 30.000.000), Roque Santa Cruz (kv., Manchester City), Oguchi Onyewu (kv., Sporting CP), Lucas Piazón (kv., Chelsea), Diego Lugano (kv., PSG), Vitorino Antunes (kv., Pacos de Ferreira)
OSASUNA
Érkezett: Jordan Loties (Nancy, i.), Joan Oriol (Villarreal, i.), Miguel de las Cuevas (Gijón, 1.200.000), Eneko Satrústegui (kv., Numancia), Nacho Zabal (kv., Huesca), Rúper (kv., Mirandés), Xavier Annunziata (kv., Huesca), Jon Echaide (kv., Huesca), Francisco Silva (Universidad Católica, 1.200.000)
Távozott: Ricardo (visszavonult), Kike Sola (Athletic Bilbao, 4.000.000), Joseba Llorente (kv., Real Sociedad), Anthony Annan (kv., Schalke), Miguel de las Cuevas (kv., Gijón), Francisco Silva (kv., Universidad Católica), Maszud Sodzsaei (szl.), Xavier Annunziata (szl.)
REAL MADRID
Érkezett: Álvaro Morata (Real Madrid B), Daniel Carvajal (Bayer Leverkusen, 6.500.000), Casemiro (Sao Paulo, 6.000.000), Isco (Málaga, 30.000.000), Jesé (Real Madrid B), Nacho Fernández (Real Madrid B), Pedro León (kv., Getafe)
Távozott: Ricardo Carvalho (Monaco, i.), Michael Essien (kv., Chelsea), Pedro León (Getafe, 6.000.000)
REAL SOCIEDAD SAN SEBASTIÁN
Érkezett: Yuri Berchiche (kv., Eibar), Joseba Llorente (kv., Osasuna), José Ángel (k., AS Roma)
Távozott: Joseba Llorente (szl.), José Ángel (kv., AS Roma)
SEVILLA
Érkezett: Bryan Rabello (Sevilla B), Beto (Braga, 2.000.000), Raul Rusescu (Steaua Bucuresti, 2.500.000), Jairo (Racing Santander, 2.500.000), Marko Marin (kölcsönbe, Chelsea), Vitolo (Las Palmas, 3.200.000), Javi Varas (kv., Celta Vigo), Alexis (kv., Getafe), Tiberio Guarente (kv., Bologna), Luis Alberto (kv., Barcelona B), Lautaro Acosta (kv., Boca Juniors), Ibuszuki Hirosi (kv., Eupen), Bernardo Espinosa (kv., Gijón), Antonio Luna (kv., Mallorca), Emir Spahic (kv., Anzsi Mahacskala), Nico Pareja (k., Szpartak Moszkva)
Távozott: Andrés Palop (Bayer Leverkusen, i.), Jesús Navas (Manchester City, 20.000.000), Antonio Luna (Aston Villa, 2.000.000), Luis Alberto (Liverpool, 8.000.000), Bernardo Espinosa (Gijón, i.), Emir Spahic (Bayer Leverkusen, 400.000), Beto (kv., Sporting Braga)
VALENCIA
Érkezett: Nelson Valdez (Rubin Kazany, 3.000.000), Javi Fuego (Rayo Vallecano, i.), Míchel (Levante, 420.000), Paco Alcácer (kv., Getafe), Fernando Gago (kv., Vélez Sarsfield)
Távozott: Tino Costa (Szpartak Moszkva, 7.000.000), David Albelda (szl.), Nelson Valdez (kv., Rubin Kazany), Carles Gil (k., Elche)
REAL VALLADOLID
Érkezett: Zakarja Bergdih (Lens, 750.000), Gilberto García (Once Caldas), Carlos Lázaro (kv., Huesca)
Távozott: Mikel Balenziaga (Athletic Bilbao, 500.000), Omar (kv., Huesca), Henrique Sereno (kv., Porto), Juan Ángel Neira (kv., Gimnasia La Plata)
RAYO VALLECANO
Érkezett: Raúl Baena (Espanyol, i.), Rafa García (kv., Xerez), Gabriel Machado (kv., Hércules)
Távozott: Javi Fuego (Valencia, i.), Léo Baptistao (Atlético Madrid, 7.000.000), Piti (Granada, i.), Chori Domínguez (Olympiakosz, i.), Chori Domínguez (Olympiakosz, i.), Jordi Amat (kv., Espanyol), Rubén (kv., Málaga), Franco Vázquez (kv., Palermo), Jordi Figueras (kv., FC Bruges), Daniel Giménez (szl.), José Manuel Casado (szl.), Andrija Delibasics (szl.), Raúl Tamudo (szl.)
VILLARREAL
Érkezett: Jérémy Perbet (Mons, 1.400.000), Bojan Jokic (Chievo Verona (Chievo Verona, i.), Joselu (kv., Córdoba), Cristian Zapata (kv., Milan), Javier Camunas (kv., Deportivo La Coruna), Gerard Bordas (kv., Girona)
Távozott: Cristian Zapata (Milan, 6.000.000), Marcos Senna (New York Cosmos, i.), Olof Mellberg (szl.), Joan Oriol (Osasuna, i.), Guillem Truyols (szl.), Javi Venta (szl.), Héctor Canteros (kv., Vélez Sarsfield), Jérémy Perbet (kv., Mons), Joselu (Huelva), Jonathan de Guzmán (k., Swansea)
KIESETTEK:
REAL ZARAGOZA
Érkezett: Luis García (kv., Tigres), Lucas Porcar (kv., Xerez), Víctor Laguardia (kv., Alcorcón)
Távozott: Cristian Sapunaru (szl.), Maurizio Lanzaro (szl.), Henri Bienvenu (szl., Fenerbahce), Adria Carmona (kv., Milan), Rodri (kv., Barcelona B), Rubén Rochina (kv., Blackburn Rovers)
RCD MALLORCA
Érkezett: Alex Moreno (Llagostera), Gianni Zuiverloon (kv., Heerenveen), Pablo Cáceres (kv., Torino), Ienaga Akihiro (kv., Gamba Oszaka), Sergi Enrich (kv., Alcorcón), Marvin Ogunjimi (kv., Beerschot)
Távozott: Sergi Enrich (szl.), Juan Calatayud (szl.), Anderson Conceicao (kv., Tombense), Javier Arizmendi (kv., Getafe), Andreu Fontas (kv., Barcelona), Antonio Luna (kv., Sevilla), Alan Hutton (kv., Aston Villa), Fernando Tissone (kv., Sampdoria)
DEPORTIVO LA CORUNA
Érkezett: Stefan Deak (Deportivo B), Juan Carlos (Deportivo B), Pablo Insúa (Deportivo B), David Rochela (Deportivo B), Felipe Ramos (kv., Valencia B), Diego Seoane (kv., Córdoba)
Távozott: Riki (Granada, i.), Carlos Marchena (szl.), Jesús Vázquez (szl.), Juan Carlos Valerón (szl.), Diogo Salomao (kv., Sporting CP), André Santos (kv., Sporting CP), Pizzi (kv., Atlético Madrid), Evaldo (kv.., Sporting CP), Abel Aguilar (kv., Hércules), Nélson Oliveira (kv., Benfica), Javier Camunas (kv., Villarreal), Tiago Pinto (kv., Rio Ave), Sílvio (kv., Atlético Madrid)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik