HIRDETÉS
HIRDETÉS
Nemzetisport.hu 2010.01.16 07:43 Frissítve: 2014.07.31 01:19

Guti: El akarok menni Madridból!

Guti, a Real Madrid saját nevelésű középpályása egy pénteki televíziós interjúban elmondta, hogy bár szép emlékek kötik a „királyi gárdához”, de új kalandra vágyik, szeretne megismerni egy másik várost és egy másik kultúrát. Szavaiból az is kiderült, hogy már azt is konkrétan tudja, merre tartana. A cél Milánó és José Mourinho csapata.

HIRDETÉS

 

 

Guti búcsút intene a Real drukkereinek (Fotó: Action Images - archív)
Guti búcsút intene a Real drukkereinek
(Fotó: Action Images - archív)

„El szeretnék menni a Realtól, és úgy gondolom, hogy az Inter tökéletes lenne számomra" – hangzottak Guti meglepő szavai a Canal+ tv-csatornának adott interjújában.

„Örülnék neki, ha teljesen kitölteném a szerződésemet Madridban, de az az igazság, hogy most másra vágyom. Meg szeretnék ismerni egy másik országot, egy másik kultúrát, és természetesen egy új csapatot" – folytatta a középpályás.

Guti, aki 1984 óta tartozik a fővárosi klub kötelékéhez – s 1995 óta a felnőttcsapat tagja – azt is elárulta, hogy melyik lenne az a város, ahol legszívesebben keresné az új kihívásokat.

„Tudom, hogy az Internél vannak olyan játékosok, akik tárt karokkal várnának engem, és én is szívesen mennék oda. Hatalmas klub, ahol több jó barátom is futballozik, mint például Wesley Sneijder vagy Samuel Eto'o. Az Internazionale rendkívül erős csapat, amely minden sorozatban győzelmi esélyekkel indul" – adott magyarázatot a kijelentésére Guti.

Az érvelés érthető, annak ellenére, hogy Guti, azt is kifejtette: madridi évei rendkívül meghatározóak voltak az életében.

„Úgy tűnhet, hogy magamnak mondok ellent, mert mindig is Madrid volt az a hely, ahol élni szerettem volna és a pályafutásom legfontosabb pillanatait éltem meg, de most el szeretném hagyni a fővárost, és új országba, új városba költöznék" – tette hozzá a labdarúgó.

Hogy még nehezebb legyen kiigazodni Gutin, idézzünk fel egy hétfői interjút, melyet az As című madridi napilapnak adott: „Életem egyik legjobb periódusában vagyok, és boldog is, hamarosan pedig visszatérek a pályára. Nem jött semmilyen ajánlat értem az utóbbi időben, de ha érkezne, akkor sem hagynám el a Realt. Madridban szeretném befejezni a pályafutásomat"

Úgy tűnik, történhetett valami a héten a Real öltözőjében...

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.11.11 20:06:17

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

Az acélkeményen futballozó Celta nem adta olcsón a győzelmet, de Solari alatt egyre markánsabb a Real.

2018.11.11 15:03:05

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

A kartörése után visszatérő Messi duplázott, de ez sem segített a katalánokon.

2018.10.31 21:21:52

Spanyol labdarúgás MAROSI GERGELY

„Túl sok arrogancia” • Könnyen lehet, hogy bürökpohár volt a Zidane után megürült edzői poszt.

2018.10.30 23:53:01

Spanyol labdarúgás MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Julen Lopetegui nem Zidane, ám Pérez sem Santiago Bernabéu.

2018.10.28 15:41:15

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

Az első félidőben csak a Barca volt a pályán, a madridiak későn ébredtek, a végén pedig kiütötték őket.

HIRDETÉS
HIRDETÉS