Felkészülés: az Atl. Madrid csúnyán kitömte a Real Madridot

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2019.07.27. 08:15
null
Az Atlético Madrid kiütötte a Real Madridot (Fotó: AFP)
Az Atlético Madrid labdarúgócsapata a Nemzetközi Bajnokok Kupája (ICC) nevű felkészülési tornán 7–3-ra legyőzte a szintén spanyol Real Madridot.

Nem kellett sokat várni a találkozó első góljára, Diego Costa már a 45. másodpercben megszerezte a vezetést az Atléticónak, miután 13 méterről a jobb alsóba lőtt – a támadónak szerencséje volt, a labda megpattant. Hét perccel később a rekordigazolás Joao Félix ünnepelhetett, a 19. percben pedig Ángel Correa módosította az állást 3–0-ra, az argentin csatár 15 méterről gyönyörű mozdulat után volt eredményes.

Diego Costa már a szünetre triplával vonulhatott, a 28. percben, majd a 45. percben is betalált, utóbbinál büntetőt értékesített, így a Real Madrid ötgólos hátrányban (5–0) volt a félidőben.

A második játékrész elején gyorsan jött a hatodik is: Joao Félix nagyszerű kiugratása után Diego Costa 15 méterről szépen emelt, majd rohanhatott a negyedik gólját ünnepelni. Az 59. percben megérkezett a mérkőzésbe a királyi gárda is, szöglet után Nacho gyötörte be a labdát a kapuba (1–6).

Néhány perccel később viszont már nem a futball volt a főszerepben: Dani Carvajal belerúgott egy jó nagyot ellenfelébe, a néhány méterre lévő Diego Costa ezt nem nézte jó szemmel, válaszként elkaszálta Carvajalt. A két játékos egymásnak ment, tömegjelenet alakult ki, s ha a társak nem fékezik meg a két labdarúgót, akkor vélhetően verekedésig fajulnak az események.


A játékvezető úgy döntött, Carvajalt és Costát is kiállítja.

A folytatásban Vitolo is eredményes volt, amivel az Atlético már 7–1-re vezetett, a Real viszont némileg kozmetikázta az eredményt, így 7–3 lett a vége.

A találkozó krónikájához az is hozzátartozik, hogy a 30. percben le kellett cserélni a blancók nyári szerzeményét, Luka Jovicsot, aki ütközött Jan Oblak kapussal, s a hírek szerint térdsérülést szenvedett.

Összefoglaló

NEMZETKÖZI BAJNOKOK KUPÁJA (ICC)
Real Madrid (spanyol)–Atlético Madrid (spanyol) 3–7 (0–5)
East Rutherford
(Amerikai Egyesült Államok), Metlife Stadion. Vezette: Unkel (amerikai)
Real Madrid: Courtois (Navas, a szünetben) – Odriozola (Carvajal, a szünetben), S. Ramos (J. Hernández, 62.), Nacho, Marcelo (Bale, 62.) – Modric (Kubo, 62.), Kroos, Isco (Rodrygo, 62.) – Vinícius Júnior (Vázquez, a szünetben), Jovics (Benzema, 30.), Hazard (De La Fuente, 62.). Vezetőedző: Zinédine Zidane
Atlético Madrid: Oblak – Trippier (Munoz, 66.), Szavics (Felipe, 66.), Hermoso (Francisco Montero, 66.), Renan Lodi (M. Sánchez, 66.) – Joao Félix (Vitolo, 66.), Saúl (H. Herrera, 66.), Koke (M. Llorente, 66.), Lemar (J. M. Sanabria, 66.) – Diego Costa, Morata (Correa 13., Sergio Camello, 66.). Vezetőedző: Diego Simeone
Gólszerző: Nacho (59.), Benzema (85. – 11-esből), J. Hernández (89.), ill. D. Costa (1., 28., 45., 51. – a harmadikat 11-esből), Joao Félix (8.), Correa (19.), Vitolo (70.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik