Eldőlt: Özil a Real Madridhoz igazolt

Vágólapra másolva!
2010.08.17. 15:49
null
Özil a Real Madrid hatodik új igazolása a nyáron (Fotó: realmadrid.com)
Címkék
A 21 éves német válogatott Mesut Özil a Werder Brementől a Real Madridhoz szerződött – ezt a spanyol labdarúgóklub hivatalos honlapja jelentette be.

A napokban több ajánlatot is tett a Real Madrid a Werder Bremennek a német válogatott középpályásért, Mesut Özilért, akinek az ügye ma zárult le – a világbajnokságon a Nationalelf egyik legjobbjának bizonyuló futballista szerződtetését a „királyi gárda" hivatalos honlapja jelentette be.

A klubok egyelőre semmilyen részletet nem hoztak nyilvánosságra a szerződéskötéssel kapcsolatban. Az El Mundo Deportivo szerint Özil hat évre írt alá, más források szerint pedig öt esztendőre. Játékjogáért  a hírek szerint 15 millió eurót fizet a Real a német klubnak, a játékos pedig évente 5 millió eurót tehet zsebre.

A spanyol Marca beszámolója szerint Özil ma délután még utoljára találkozott a Werder vezetőivel, és kérte őket, hogy ne számítsanak rá a holnapi, Sampdoria elleni BL-mérkőzésen. A mai hivatalos bejelentés után Koman Vladimiréknak már aligha kell tartaniuk a török származású labdarúgótól.

"Tiszteletben tartjuk Mesut kívánságát, amely szerint most szeretné megtenni ezt a lépést" - idézte a Werder közleménye Klaus Allofs klubigazgatót.  

Az As arról is írt, hogy Özil érkezésével valószínűleg távozik a blancóktól a holland Rafael van der Vaart.

Özil a hatodik új nyári szerzeménye a Real Madridnak, és Sami Khedira után ő a második német válogatott játékos, akit a nyáron megszereztek a fővárosiak.

ÁTIGAZOLÁSOK 
REAL MADRID
Érkezett: Sergio Canales (Racing Santander, 6 000 000), Ángel Di María (Benfica, 25 000 000), Pedro Léon (Getafe, 10 000 000), Sami Khedira (VfB Stuttgart, 10 000 000), Ricardo Carvalho (Chelsea, 8 000 000), Mesut Özil (Werder Bremen, 15 000 000)
Távozott: Christoph Metzelder (Schalke 04, i.), Guti (Besiktas, i.), Raúl (Schalke 04, i.)

 

Legfrissebb hírek

Balogh Botond sárga lappal és vereséggel mutatkozott be új csapatában

Légiósok
4 perce

La Liga: FC Barcelona–Valencia

Spanyol labdarúgás
19 perce

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
22 perce

Díjlovaglás: Komjáthy-Losonczy Anikó a magyar bajnok

Egyéb egyéni
24 perce

Strandröplabda: 13. a leánypáros az U18-as Eb-n

Utánpótlássport
24 perce

Férfi vízilabda MK: négy között a Szolnok és a Honvéd

Vízilabda
40 perce

Kiss Norbert: két dobogós helyezés!

Egyéb autó-motor
52 perce

Bajcajev Vlagyiszlav világbajnoki ötödik Zágrábban

Birkózás
54 perce
Ezek is érdekelhetik