El Clásico: Real vagy Barca? Így szurkol a világ - térkép

Vágólapra másolva!
2014.10.24. 18:58
null
El Clásico térképen: az infografika azt mutatja, hogy az egyes országokban <br />a Real Madrid (fehér) vagy a Barcelona (vörös) szurkolói vannak-e többségben (Forrás: gazzetta.it)
A labdarúgás hétvégi csúcseseménye kétségkívül a szombaton 18 órakor kezdődő el Clásico, amely az egész világot megmozgatja, és a rendelkezésre álló adatok szerint bolygónkon körülbelül ugyanannyi ember várja a házigazda Real Madrid, illetve a vendég Barcelona győzelmét.

 

A Facebook szakemberei az olasz La Gazzetta dello Sport megrendelésére készítettek egy térképet, amely azt mutatja be, hogy az egyes országokból melyik csapat bír több lájkkal a hivatalos oldalán. A térkép többsége vörös színt mutat, ami azt jelenti, hogy az egyes államhatárokon belülre kivetítve a Barcelonával többen szimpatizálnak, mint a Real Madriddal, ugyanakkor az infografika mellé csatolt cikk kihangsúlyozza, hogy a két szurkolótábor összlétszáma gyakorlatilag egyenlő.

Az amerikai kontinens és Európa legtöbb országában – így Magyarországon is – a Barca fölénye rajzolódik ki, az Ibériai-félszigeten viszont egyértelmű a madridista fölény, akárcsak Afrika nagy részén és a Közel-Keleten.

A játékosokat vizsgálva már egyszerűbb képet mutat a „lájkhalmozási” kérdés: Cristiano Ronaldo hivatalos oldala több mint 100 millió követővel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy csak a CR-drukkerhad 1170-szer képes lenne megtölteni a Santiago Bernabéut, míg ha megfognák egymás kezét, négyszer körbeérnék a Földet! Ha a barcások fel akarnak zárkózni – Lionel Messi oldalán 74.4 millióan nyomták meg a tetszik gombot – mozgósítaniuk kell a futballistafeleségeket is, Shakira 105 millió követőjének mozgósításával könnyedén le lehet dolgozni a hátrányt.

SZAVAZÁS

Ön szerint mi lesz a Real Madrid–Barcelona meccs végkimenetele?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Legfrissebb hírek

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
17 órája

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:31

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20

Jön Cristiano Ronaldo 11. meccse magyar csapat ellen – 9 győzelem és 8 gól a mérlege

Magyar válogatott
2025.09.09. 11:49

A szurkolók négyötöde portugál győzelmet vár a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott - élő
2025.09.09. 11:47

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01

Szoboszlai: Nagyon várom a példaképem, Ronaldo elleni mérkőzést!

Magyar válogatott
2025.09.08. 13:09
Ezek is érdekelhetik