Messi-Ronaldo, Barca-Real - 2-2

Vágólapra másolva!
2012.10.07. 19:37
null
Messi és C. Ronaldo csatája a labdáért (Fotó: Reuters)
Címkék
A Barcelona nem bírt a Real Madriddal a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójában: Lionel Messi és Cristiano Ronaldo is duplázott az el Clásicón, így ki is alakult a kettő kettes végeredmény.

A két spanyol nagyágyú a Primera Divisiónban 165. alkalommal mérte össze erejét vasárnap este. A katalánok hat forduló után hat győzelemmel az élen álltak a tabellán, a fővárosiak nyolc ponttal lemaradva mögöttük a nyolcadik helyen tanyáztak.

1. FÉLIDŐ

Lendületesen kezdtek a csapatok, a Real Madrid rögtön két hosszú indítással próbálkozott, ám az első pontatlanra sikeredett, a másodikat lekapcsolták a házigazdák, majd higgadtan kihozták a labdát. A vendégek labdázgattak az első öt percben, amit a hazai közönség füttyszóval „jutalmazott”.

Az első lövés Ángel di María nevéhez fűződött, aki a hatodik perc végén mintegy 22 méterről tüzelt, jócskán fölé. A 11. minutumban Cesc Fabregas keverte meg Álvaro Arbeloát a bal oldalon, erőből középre lőtt labdáját azonban kivágták a vendégek, majd Di María lódult meg, ám a túlerő megállította.

A 13 minutumban Cristiano Ronaldo adott hajszálpontos keresztlabdát a tizenhatoson belül helyezkedő Karim Benzemának, a francia válogatott támadó hét méterről keresztbe lőtte a labdát – talán jobban járt volna, ha nem kapásból lövi el.

A 19. percben a meccs eddigi legveszélyesebb helyzetét jegyezhettük fel: Mesut Özil szögletét az előrehúzódó Sergio Ramos fejelte rá, a labda nem sokkal, de elkerülte a Barcelona kapuját. A túloldalon érkezett a válasz, egy kis barcás tili-toli után Andrés Iniesta 18 méterről fölé csavart.

A 23. percben megszerezte a vezetést a Real Madrid: egy szépen végigvitt támadás végén Marcelo majd Benzema volt a labda útja, a francia csatár szépen lefordult emberéről, majd kiugratta a leshatárról induló Cristiano Ronaldót, aki nyolc méterről a a bal oldalról a rövid alsóba bombázott – Victor Valdés nem ért le időben. 0–1

Gyorsan kettő lehetett volna a Real Madrid előnye, egy szépen kijátszott akció végén Benzema 11 méterről a bal oldali kapufát találta telibe, mivel megcsúszott a lövés pillanatában, majd a kipattanót Di María puskázta el. A védőhiánnyal küzdő Barca gondjait tovább növelte, hogy Daniel Alvest sérülés miatt le kellett cserélni a 28. percben.

A 31. percig kellett várni az egyenlítésre: Pedro tekert középre a jobb oldalról, a több emberen megpattanó labdát Pepe próbálta hazafejelni, ám röviden tette ezt, így Lionel Messi lecsapott a labdára és a kimozduló Casillas mellett négy méterről a hálóba bombázott. 1–1

A kissé leülő mérkőzésen Pedro fokozta a feszültséget a 40. percben, amikor egy ütközésnél odarúgott Sergio Ramosnak – sárga lap lett a jutalma. A házigazdák eldugták a labdát az egyenlítő gól megszerzése óta, a vendégek szinte el sem jutottak a Barcelona tizenhatosáig.

A hajrában a sárga lap gyakrabban villant, mint a hálók zördültek volna, az állás már nem változott, így a csapatok egy egyes állással vonulhattak pihenőre és hallgathatták edzőik tanácsait – minden bizonnyal Tito Vilanovának és José Mourinhónak is volt mondanivalója.

2. FÉLIDŐ

A fordulás után a vendégek építgették az első támadást, ám Özil keresztlabdáját Di María törte el a jobb oldalon. Az 54. percben Ronaldo iramodott meg, Sergio Busquets hátulról becsúszva állította meg, sárgát kapott érte, a Real pedig szabadrúgást. A sértett a sorfalba vágta a szabadot.

Az iramra továbbra sem lehetett panasz, Ronaldo húzta meg a bal oldalon, majd egy rendkívül mély labdát kanyarított középre, mely után Messi indult volna, ám Arbeloa útját állta. A 60. percben a Barcelona szabadrúgáshoz jutott veszélyes pozícióban (20 méterre a madridiak kapujától), Messi pedig zseniálisan tekert Casillas kapujába – a Real kapusának esélye sem volt. 2–1

Ronaldo nem akart lemaradni Messi mögött, így a 65. percben egyenlített kettejük (és a csapatok) párharcában: Özil zseniálisan játszott a Barca védelme mögé, Ronaldo tökéletes ütemben lépett ki és 12 méterről a kimozduló Valdés mellett a bal alsóba helyezett higgadtan. 2–2

Messi és Ronaldo is duplázott, ám a végén egyikőjük sem örülhetett igazán (Fotó: Reuters)
Messi és Ronaldo is duplázott, ám a végén egyikőjük sem örülhetett igazán (Fotó: Reuters)

A 70. percben a Real-szurkolók ereiben hűlhetett meg a vér, hiszen Jordi Alba remek cselei után ismét Messihez került a labda, aki megpróbált átpörgetni Casillas fölött, ám mellé emelt.

A csereként beálló Higuaínnak is volt egy helyzete, azonban kisodródott, így nem tudott rendesen kapufa fordulni. A 76. percben Messi újabb szabadrúgást végzett el, ám ezúttal csúnyán fölé tekert.

A gyors és technikás futballt mindkét védelem szabálytalanságokkal ölte, itt Mascherano, ott Pepe végezte el a piszkos munkát. A 88. percben a meccs eddigi legszebb támadását sakkozta végig a Barcelona: a támadó szekció szinte minden tagja hozzáért a labdához, végül az Alvest váltó Montoya a keresztlécet trafálta telibe.

A 91. percben Messi szabadrúgása a sorfalról szögletre vágódott, Xavi sarokrúgása után újrakezdte az építkezést a Barcelona, majd a hosszabbítás utolsó percében Pedro iramodott meg, a jobb alsót célozta, ám mellé trafált.

A végeredmény már nem változott, a Real Madrid egy ponttal távozott a Barcelona otthonából. 2–2

A MÉRKŐZÉS ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA


AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 7 6 1 19–7 +12 19
2. Atlético Madrid 7 6 1 18–8 +10 19
3. Málaga 7 4 2 1 11–4 +7 14
4. Betis 7 4 3 12–13 –1 12
5. Real Madrid 7 3 2 2 14–7 +7 11
6. Mallorca 7 3 2 2 8–6 +2 11
7. Sevilla 7 3 2 2 8–7 +1 11
8. Valladolid 7 3 1 3 11–7 +4 10
9. Getafe 7 3 1 3 8–10 –2 10
10. Rayo Vallecano 7 3 1 3 9–14 –5 10
11. Levante 7 3 1 3 8–13 –5 10
12. Celta Vigo 7 3 4 9–8 +1 9
13. Real Sociedad 7 3 4 8–11 –3 9
14. Valencia 7 2 2 3 8–9 –1 8
15. Granada 7 2 2 3 6–10 –4 8
16. Athletic Bilbao 7 2 2 3 9–14 –5 8
17. Zaragoza 7 2 5 5–9 –4 6
18. Deportivo La Coruna 7 1 3 3 9–14 –5 6
19. Osasuna 7 1 1 5 7–11 –4 4
20. Espanyol 7 2 5 8–13 –5 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik