El clásico: Az életünkért játszottunk - Pep Guardiola

2011.12.11. 00:43
Címkék
Pep Guardiola érthetően elégedetten és boldogan nyilatkozott a Real Madrid ellen idegenben 3–1-re megnyert szombati bajnokit követően, a Barcelona labdarúgócsapatának szakvezetője nagyobb küzdelemre számított.

„Úgy készültünk, hogy még ennél is nagyobb csata vár ránk – mondta Guardiola. – Végül persze nem bánom, hogy így alakult. A három védőnk előtt Busquets játszott, így próbáltuk meg kinyitni a teret. Az első tizenöt percben mutatott teljesítményéért a Madridnak gratulálnunk kell, de számítottunk arra, hogy az első percektől nekünk esnek. Ők soha nem képesek megadni magukat anélkül, hogy az ellenfélnek ne kelljen szenvednie.”Guardiola. – Végül persze nem bánom, hogy így alakult. A három védőnk előtt Busquets játszott, így próbáltuk meg kinyitni a teret. Az első tizenöt percben mutatott teljesítményéért a Madridnak gratulálnunk kell, de számítottunk arra, hogy az első percektől nekünk esnek. Ők soha nem képesek megadni magukat anélkül, hogy az ellenfélnek ne kelljen szenvednie.”

A tréner úgy véli, hogy a hazai vereség a nagy riválistól nem töri meg a madridiak lendületét.

„Nem hiszem, hogy megtörnének. Lejátsszák a soron következő mérkőzésüket, majd jön a szünet, utána pedig folytatjuk a nagyon kemény rivalizálásunkat. Az életünkért játszottunk.”

Legfrissebb hírek

Niels Zonneveld hazai sikerével zárult az darts European Tour

Egyéb egyéni
34 perce

Hétfői sportműsor: DVTK–Kazincbarcika az NB II-ben

Minden más foci
43 perce

Biztos jó, ha feljutunk az A-ligába?; Tóth Milán sírni tudott volna a sérülése után

E-újság
48 perce

Élet a bőrlabdák mentén – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
1 órája

Nyert és vezet a Lyon; négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
1 órája

NFL: a Cleveland a Baltimore, a Tennessee az Indianapolis ellen fordított és nyert

Amerikai sportok
1 órája

Gyönyörű gólokkal nyert a Real Madrid a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
1 órája

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája