C. Ronaldo öngólja után nyert a Granada

Vágólapra másolva!
2013.02.03. 00:06
null
Cristiano Ronaldónak keserű emlékei lesznek Granadából (Fotó: Reuters)
A Real Madrid labdarúgócsapata 1–0-s vereséget szenvedett a kiesés ellen küzdő Granada otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombat esti mérkőzésén. A mérkőzést Cristiano Ronaldo öngólja döntötte el.



A statisztikai szupersztrádák jóvoltából szinte csak olyan adatokhoz juthattak az érdeklődők és a szurkolók a Granada és a Real Madrid összecsapása előtt, amelyek az egyébként is nyilvánvaló esélyesnek számító vendégek sikere mellett szólt. Csak egy a sok közül: Cristiano Ronaldo 21 gólnál tart a szezonban, a Granada 18-nál… Ehhez képest a találkozó teljesen másként alakult, mint ahogy várni lehetett, és az idény legnagyobb meglepetésével ért véget.

IDEGENBEN NEM (MINDIG) MEGY
A Real Madrid bajnoki vereségei a szezonban: Getafe (i) 1–2, Sevilla (i) 0–1, Betis (i) 0–1, Málaga (i) 2–3, Granada (i) 0–1
Idegenbeli mérleg:
17 pont (5–2–5), 22–13-as gólkülönbség

Dekoncentráltan játszott a Real Madrid, ugyan a labdabirtoklási fölény a blancók mellett volt, ám ez a legtöbb pozitívum, ami elmondható volt a vendégek játékáról. Jellemző, hogy a Granada kapujára nem érkezett lövés vagy fejes az első félidőben – csak fölé, mellé!

Nem mintha a hazaiak sok energiát fektettek volna bele a támadásokba, no de a forduló előtt 18. helyen álló gárda aligha hasonló célokkal lépett pályára, mint José Mourinho csapata. Ráadásul a 22. perc után már vezettek is a granadaiak, ugyanis egy jobb oldali szöglet után az amúgy a saját ötösén a legmagasabbra emelkedő Cristiano Ronaldo rosszul ért bele a labdába, amely a bal alsó sarokban kötött ki – öngól. 1–0

Ha hinni lehet a statisztikusoknak, Ronaldo felnőtt pályafutása 344 mérkőzése közül ez volt az első, amikor öngólt vétett. Persze úgy igazságos az információ, ha hozzátesszük ezeken a találkozókon összesen 220 alkalommal zörgette meg a helyes kapu hálóját.

A második félidő sem hozott nagy változást a mérkőzés képében, a Real Madridot már-már elképesztő erőlködés jellemezte. José Mourinho hiába használta ki a harmadik cseréjét a 65. percre, és küldte be Karim Benzemát, José Callejónt és Marcelót is, a Real csak nem tudott veszélyes helyzeteket kialakítani.

Jellemző képsor volt már a hajrában, amikor Ángel di María lendületes megindulása, majd lövése után azt kellett figyelni, hogy kirúgás lesz-e az eset után, esetleg bedobás. A legrosszabb pillanat azonban még hátra volt a Real-szurkolók számára: a 84. percben Callejón tört be remekül a védők között, Tono azonban nagyot védett, a labda Benzema elé került, aki az ötös sarkáról szinte az üres kapuval szemben hat méterrel a kapu mellé helyezett...

A szezon egyik legnagyobb meglepetését okozva a Granada 1–0-ra legyőzte az idény egyik legkiábrándítóbb teljesítményét nyújtó Real Madridot.


SPANYOLORSZÁG, PRIMERA DIVISIÓN, 22. FORDULÓ
Granada–Real Madrid 1–0
(Cristiano Ronaldo 22. – öngól)
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Getafe–Deportivo La Coruna 3–1 (Diego Castro 25. – 11-esből, Álvaro Vázquez 81., Colunga 83., ill. Pizzi 11. – 11-esből)
Osasuna–Celta Vigo 1–0 (Armenteros 55.)
Espanyol–Levante 3–2 (Iborra 42. – öngól, Stuani 67., Sergio García 69., ill. Rubén García 47., Martins 87.)

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 21 19 1 1 71–24 +47 58
2. Atlético Madrid 21 15 2 4 42–21 +21 47
3. Real Madrid 22 13 4 5 54–21 +33 43
4. Málaga 21 10 5 6 33–19 +14 35
5. Betis 21 11 2 8 31–33 –2 35
6. Rayo Vallecano 21 11 1 9 30–36 –6 34
7. Levante 22 10 3 9 28–33 –5 33
8. Valencia 21 10 3 8 30–34 –4 33
9. Real Sociedad 21 8 6 7 32–28 +4 30
10. Getafe 22 8 5 9 28–36 –8 29
11. Valladolid 22 8 5 9 32–29 +3 29
12. Athletic Bilbao 22 7 5 10 29–42 –13 26
13. Sevilla 21 7 5 9 27–29 –2 26
14. Espanyol 22 6 7 9 26–34 –8 25
15. Zaragoza 21 7 2 12 21–30 –9 23
16. Granada 22 6 5 11 19–32 –13 23
17. Osasuna 22 5 6 11 18–26 –8 21
18. Celta Vigo 22 5 5 12 21–27 –6 20
19. Mallorca 21 4 5 12 22–39 –17 17
20. Deportivo La Coruna 22 3 7 12 27–48 –21 16

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik