C. Ronaldo Mourinho miatt nem igazolt a Man. Cityhez

Vágólapra másolva!
2011.07.03. 15:08
null
Cristiano Ronaldo ígéri, ne igazol Manchesterbe – egyelőre (fotó: Action Images)
Címkék
Cristiano Ronaldo egy angol napilapnak adott nyilatkozatában elismerte, hogy a Manchester City valóban ajánlatot tett érte, sőt ő el is gondolkozott a váltáson, de végül José Mourinho személye miatt úgy döntött, marad a Real Madridnál.

 

A nyár elején felröppent az átigazolási pletyka, miszerint az anyagi javakban dúskáló Manchester City világcsúcsot jelentő összegért szerződtetné Cristiano Ronaldót, a Real Madrid szélsőjét. A portugál labdarúgó most elismerte, a pletykának volt alapja, de leszögezte, nem hagyja ott a „királyi gárdát”.

„Hízelgő volt a City évi 20 millió fontos fizetési ajánlata, ami nagyon jó, de beszéltem az ügynökömmel, és úgy gondolom, jobb, ha maradok Madridban, mert a következő szezonunk lesz az eddigi legjobb. Ebben az idényben még nagyobb erővel fogunk küzdeni” – mondta a támadó a Sunday Mirror újságírójának, majd meg is indokolta a döntését.

„José Mourinho marad Madridban, így én is maradok. Ha visszament volna a Chelsea-hez, akkor én is eligazoltam volna a Manchester Cityhez, de ő nem távozik, így én sem” – tett hűségesküt honfitársa mellett a portugál.

Ronaldo arról is beszélt: ha a jövőben továbbáll a spanyol fővárosból, könnyen elképzelhető, hogy ismét Angliában köt ki.

„Azt hiszem, ha elmegyek Spanyolországból, akkor ismét a Premier League-ben játszom majd – de most még nem. Az első, hogy itt nyerjek Bajnokok Ligáját. Ha visszamennék a PL-be, akkor az egy északnyugati klub lenne. Nem szeretem Londont” – mondta a 2003 és 2009 között a Manchester Unitedben szereplő CR7.

 

Legfrissebb hírek

Németh Hunor: A nyári felkészülés után jön el az én időm

Minden más foci
7 perce

Fellángolás vagy áttörés volt a Mercedes számára a kanadai győzelem?

F1
24 perce

Kínos! Guardiola összekeverte saját játékosát a Barca kiszemeltjével – videó

Klub-vb
24 perce

Nyilvánosság elé tárták a Hungaroring vadonatúj főépületét és főlelátóját

F1
32 perce

Távozik a Ferencváros pályaedzője, már az utódja is megvan – hivatalos

Labdarúgó NB I
33 perce

Fehérvár: végleg megvették a kölcsönben lévő védőt, de aligha marad – sajtóhír

Labdarúgó NB I
39 perce

2026-ra halasztották a Maccabi Játékokat

Egyéb egyéni
1 órája

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik