Biztos megéri? – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2019.07.31. 22:47

A múlt század negyvenes éveinek végén rebesgették, hogy az FC Barcelona új stadiont kaphat, a végleges lökést Kubala László érkezése adta meg a katalán klubnak. Mindenki „Kuksit” akarta látni 1950-től kezdve, özönlöttek az emberek, de a Les Corts Stadion nézőterét hatvanezresnél nagyobbra nem lehetett bővíteni. Az új létesítményt, a Camp Nout 1957-ben adták át, jelenleg 99 ezer néző befogadására alkalmas. Felvetődött, s nekünk, magyaroknak különösen kedves elképzelés volt, hogy a Barca alapításának századik évfordulóján, 1999-ben a szurkolók által a csapat történetének legjobb játékosává választott Kubaláról nevezik el a Camp Nout, ám a grandiózus tervek végül egy 2009-ben átadott kétméteres szoborban öltöttek testet.

A Calcio e Finanza olasz lap – a spanyol As szerkesztőségére hivatkozva – értesülései szerint évi cirka 25 millió euróért eladnák a lassan újjáépülő stadion nevét a jövőben, úgy, hogy a szponzor neve a Camp Nou elnevezés mellé kerülne. Két évvel ezelőtt már gyakorlati szinten felvetődött az átalakítás, akkor félmilliárd eurós költségvetéssel számoltak, az együttes a 2021–2022-es idényben már a megújult létesítményben játszott volna. A 105 ezres befogadóképességű stadion átadása azóta 2024-re módosult, a bekerülési költség pedig 600 millió euróra nőtt.

De nem is a beruházás növekvő költségvetése a sokkoló, hanem a névadási szándék, ráadásul az évi 25 milliós tétel nem tetszik akkorának, hogy érdemes legyen „vásárra vinni” a nevet. „Több mint egy klub”, hirdeti a Barcelona jelmondata, s ez sokáig helytálló volt, 2006-ig például mezszponzora sem volt az együttesnek. Ám eljött a szép új világ, mindenki és minden eladó, ám ami a 21. században a szórakoztatóiparnak nevezett labdarúgásban folyik, már emberi léptékkel nem mérhető, mi több, felfoghatatlan. Érdemes a La Liga másik élcsapatához is elkalandozni egy gondolat erejéig: a Real Madrid a Santiago Bernabéu Stadionban játszik. Lehet kritizálni a királyi gárda játékospolitikáját, de Bernabéu volt az az elnök, aki felvirágoztatta a Realt – többek között az ő regnálása idején került a csapathoz Puskás Ferenc és Alfredo Di Stéfano –, neve egybeforrott a klubbal, természetes, hogy a klubidentitás részeként a stadion az ő nevét viseli.

Az érvek és ellenérvek erdejében a pénz nagy úr. Ne tagadjuk, Magyarországon is van rá példa, hogy nem egy-egy, a klubjáért minden áldozatot meghozó kiválóság nevét viseli a csapatnak otthont adó stadion, példának okáért a legnépszerűbb honi klub arénájának nevéből tűnt el az újjáépítés után az egyetlen magyar aranylabdás, Albert Flórián neve. Persze tudjuk, a működtetés és a fenntartás nyilván óriási összegeket emészt fel.

Mégis felteszem a kérdést: biztos megéri?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik