Barcelona-parádé a Levante ellen

2011.12.03. 21:54
null
Lionel Messi (balra) és Alexis Sánchez több gólt is összehozott a Levante ellen (Fotó: Reuters)
Címkék
A táblázat állása alapján igazi rangadót játszottak a spanyol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában Barcelonában, ahol a második helyezett FC Barcelona a negyedik Levantét fogadta. A mérkőzésen azonban a hazai csapat nem hagyott kétséget afelől, hogy nemcsak pont-, hanem klassziskülönbség van a két együttes között.

A kisebbik valenciai gárdaként emlegetett Levante látogatott az FC Barcelonához, és a vendégcsapat a forduló előtt a táblázat negyedik helyén állt, mindössze két ponttal a házigazda mögött. Nem is merte tartalékosan pályára küldeni legénységét Pep Guardiola, de Isaac Cuenca szerepeltetését azért megengedte magának (és kissé furcsa volt, hogy a születésnapját ünneplő David Villa végig a kispadon foglalt helyet).

A mérkőzés elején bebizonyosodott, hogy a táblázat első két helyezettjét momentán jóval több választja el a többiektől, mint puszta pontkülönbség, ugyanis Cesc Fabregas már az 5. percben megszerezte a vezetést a Barcelonának: az Arsenaltól hazavágyott középpályás Andrés Iniesta sarkazós passza után a tizenhatosról egy magától értetődő mozdulattal lőtt a jobb alsóba. 1–0

CESC FABREGAS TALÁLATA

Továbbra is mezőnyfölényben maradt a Barcelona: Lionel Messi vitt végig kis híján szólót, majd Gustavo Munúa ütött az ő szemszögéből a lehető legjobb helyre, a labdát végül eltörő Carles Puyol elé az ötösre egy Xavi-szabadrúgást; később Javi Venta akasztotta még a tizenhatos előtt a kilépő Alexis Sánchezt, a megítélt szabadrúgást Iniesta tekerte centikkel fölé.

Igyekezett keményen védekezni a Levante, a veterán Sergio Ballesteros például úgy lépett oda egy sárga lapért cserébe Cuencának, hogy a fiatal egészen parádés előre szaltót mutatott be. A 32. percig bírták így is csak a nyomást a látogatók: Xavi bal oldali beadását az ötösről Fabregas csodálatos mozdulattal a jobb felsőbe fejelte. 2–0

CESC FABREGAS MÁSODIK TALÁLATA

Még jobban elvette az újabb katalán találat a vendégek kedvét a támadásoktól (akik korábban sem erőltették ezt a műfajt), miközben a fején megsérült Puyol leszédelgett a pályáról, és Dani Alves váltotta. A brazil másodpercekkel pályára lépése után már ugorhatott is egy gúla tetejére: a jobb oldalon Messi cselezett ki mindenkit, aki szembe közlekedett vele, középre tartva tovább passzolt Iniestának, ő egy meglepő mozdulattal azonnal kitette balra Cuencának, aki a tizenhatos bal sarkáról jobbal a hosszú alsóba gurított. 3–0

ISAAC CUENCA TALÁLATA

A hajrára fordulva regisztrálhattuk az első komolyabb Levante-lehetőséget, de Victor Valdés eszén nem tudott túljárni a labdát egy az egyben rávezető Arouna Koné.

Kissé álmosan kezdtek a felek a szünet után. Az első helyzetre nyolc percet kellett várni, ekkor Del Horno közeli fejesét kapta ki a bal sarok elől Víctor Valdés. Az 55. percben megvillant Messi is: Alves ugratta ki az argentint a jobb oldalon, aki okosan a hosszú sarokba gurított az ötös sarkáról. 4–0

LIONEL MESSI TALÁLATA

A 61. percben Alexis Sánchez tovább törlesztette vételárát, mert Del Horno háta segítségével 12 méterről parádésan emelt a bal felsőbe (5–0), aztán egymást követték a hazai helyzetek és lövések. Igazi jutalomjátékot láthattunk, amelyhez ideálisan illedelmes ellenfél volt a Levante. Messi és Sánchez sok-sok, Pedro és Iniesta egy-egy gólt szerezhetett volna még, aláhúzva: a spanyol bajnokságban a második és a negyedik helyezett között a különbség nem pontokban, hanem fényévekben mérhető.

ALEXIS SÁNCHEZ TALÁLATA

PRIMERA DIVISIÓN
15. FORDULÓ
FC Barcelona–Levante 5–0 (Fabregas 4., 33., Cuenca 37., Messi 55., A. Sánchez 61.)
KORÁBBAN
Sporting Gijón–Real Madrid 0–3 (Di María 34., C. Ronaldo 64., Marcelo 90.)
Racing Santander–Villarreal 1–0 (Stuani 27.)
AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 14 12 1 1 49–10 +39 37
2. FC Barcelona 15 10 4 1 47– 7 +40 34
3. Valencia 13 8 3 2 21–13 +8 27
4. Levante 14 8 2 4 23–17 +6 26
5. Málaga 13 7 2 4 17–16 +1 23
6. Sevilla 13 5 6 2 13–10 +3 21
7. Osasuna 13 4 6 3 16–25 –9 18
8. Athletic Bilbao 13 4 5 4 19–16 +3 17
9. Espanyol 13 5 2 6 10–15 –5 17
10. Atlético Madrid 13 4 4 5 18–20 –2 16
11. Rayo Vallecano 14 4 4 6 15–19 –4 16
12. Villarreal 14 3 5 6 11–20 –9 14
13. Getafe 13 3 4 6 14–19 –5 13
14. Betis 13 4 1 8 12–19 –7 13
15. Mallorca 12 3 4 5 10–17 –7 13
16. Granada 12 3 3 6 5–12 –7 12
17. Real Sociedad 13 3 3 7 12–20 –8 12
18. Racing Santander 14 2 6 6 10–20 –10 12
19. Sporting Gijón 14 3 3 8 12–24 –12 12
20. Zaragoza 13 2 4 7 12–27 –15 10
Jogos az ünneplés: ismét gálázott a Barca
Jogos az ünneplés: ismét gálázott a Barca
Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: az UVSE nyerte a BVSC elleni rangadót

Vízilabda
17 perce

Visszalépett a WTA-vb-től Jelena Ribakina

Tenisz
25 perce

Valverde távoli gólja után Arda Güler közelről talált be a Valencia kapujába

Spanyol labdarúgás
25 perce

Vereséggel zárta a magyar hokiválogatott a NEK-et

Jégkorong
31 perce

Női vízilabda Konferenciakupa: megvan a Győr első győzelme

Vízilabda
36 perce

A MÁV Előre vendégeként nyert a Pénzügyőr a férfi röpi Extraligában

Röplabda
45 perce

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
50 perce

Futsal-vb-selejtező: továbbjutott csoportjából a magyar válogatott

Magyar válogatott
1 órája