Barcelona: már ismerős védőt igazolnának Manchesterből

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.08.01. 10:26
null
Garcíát szeretné visszaszerezni a Barca (Fotó: AFP)
A goal.com beszámolója szerint az FC Barcelona szeretné visszacsábítani a Manchester Citytől Eric Garcíát. A 19 éves hátvéd 2017-ben épp a katalánoktól szerződött Manchester égszínkékjeihez. A probléma csupán annyi, hogy a City vezetősége ragaszkodik a fiatal bekkhez, akivel szerződést is hosszabbítana.


Gerard Piquéhez
hasonló utat járhat be Eric García, már ha minden az FC Barcelona tervei szerint alakul. A jelenlegi csapatkapitány-helyettes Piqué anno (2008-ban) egy manchesteri – igaz, a Unitednél – eltöltött időszak után lett a katalán sztárcsapat alapembere. Most a 19 éves Garcíát szeretné visszacsábítani Angliából a Barca vezetősége.

A spanyol védő 2017-ben 1.7 millió euróért cserébe szerződött a City akadémiájára, ahol a korosztályos csapatokat végigjárva a 2018–2019-es évadban háromszor a Ligakupában, majd a most befejezett fociidényben már 13-szor a Premier League-ben (sőt, egyszer a BL-ben, a zágrábi Dinamo otthonában) is lehetőséget kapott.

García értékét a transfermarkt.de 16 millió euróra teszi, de a goal.com szerint jóval 20 millió euró felett lehet az az ajánlat, amin egyáltalán hajlandóak elgondolkodni Manchesterben. Főleg, hogy a City épp hosszabbítani készül a jelen állás szerint 2022 nyarán lejáró szerződésű spanyollal.

A védő ötszörös U21-es válogatott, a különböző korosztályokban összesen 27 utánpótlás-válogatott meccse volt már.

Legfrissebb hírek

Új szerződést ír alá a Barcelona kulcsembere – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.12.05. 15:49

„Ez a szellem kell nekünk” – Raphinha az Atlético legyőzéséről

Spanyol labdarúgás
2025.12.03. 13:56

Ebben az évben már nem játszhat az FC Barcelona támadója

Spanyol labdarúgás
2025.12.03. 09:54

Labdarúgás: portugál duplaarany az U17-es korosztályban

Utánpótlássport
2025.12.03. 09:00

Hansi Flick szerint a Barcelona új szintre emelkedett az Atlético Madrid ellen

Spanyol labdarúgás
2025.12.03. 07:45

A Barcelona hátrányból felállva, három gólt szerezve győzte le az Atléticót

Spanyol labdarúgás
2025.12.02. 23:04

Labdarúgás: hat gólt rúgott a bolgároknak az U17-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.12.02. 17:51

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 15. fordulójában

Utánpótlássport
2025.12.02. 09:07
Ezek is érdekelhetik