Barcelona: Luis Enrique belátta, így csak zakó lehetett a vége

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.09.11. 08:54
null
Luis Enrique nem volt képes csodát tenni (Fotó: Reuters)
A Barcelona berkeiben nincs mentegetőzés, Luis Enrique vezetőedző és a labdarúgók is úgy érzik: nem játszottak elég frissen és pontosan, az Alavés megdolgozott azért szombat este, hogy győzzön ellenük 2–1-re.

 

„Pontatlanul játszottunk, de a történtek legalább alkalmat kínálnak arra, hogy értékén kezeljük, amit korábban elértünk – kereste a pozitívumot a vereségben Luis Enrique. – Mindig is tisztában voltunk azzal, hogy a győzelmet nem adják ingyen, és most leckét kaptunk abból, mennyire nem. Az Alavés nagyon szervezett és célratörő csapat benyomását keltette, három helyzetéből két gólt szerzett, és olyan hadrendben, egy nagyon mély 5–4–1-ben futballozott, amilyenben eddig nem. A második félidőben feljavultunk, elég helyzetünk volt akár a győzelem kicsikarásához is, de a támadásainkból hiányzott a robbanékonyság és a precizitás, a védelmünk pedig sebezhető volt.”

Luis Enriquét a szokatlan összeállításról is kérdezték (a hét közben vb-selejtezőt játszó Luis Suárez, valamint a kisebb sérülésből felépülő Lionel Messi és Andrés Iniesta csak a 60. perc után állt be): „Próbáltunk alkalmazkodni a körülményekhez, a legfrissebb embereket jelöltük a kezdőbe. Mindenki a tőle elvárhatót nyújtotta, megtettek mindent a győzelemért.”

„Sok minden elemzésre szorul, ma nem ment a játék, miközben az Alavés nagyon jó munkát végzett – fogalmazott Andrés Iniesta, és hasonlóképp vélekedett Sergio Busquets is: – Sok sebből vérzett a játékunk, és erre nem magyarázat a válogatott mérkőzések miatti szünet. Az Alavés megérdemelte a győzelmet. A felállás? A vezetőedző dolga eldönteni, ki játszik.”

EMLÉKEZTETŐ

SPANYOL LA LIGA, 3. FORDULÓ
Barcelona–Alavés 12
(Mathieu 46., ill. Deyverson 38., Gómez 65.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 3 3 10–3 +7 9
2. Sevilla 3 2 1 8–5 +3 7
3. Las Palmas 3 2 1 10–5 +5 6
4. Barcelona 3 2 1 8–4 +4 6
5. Atlético Madrid 3 1 2 5–1 +4 5
6. Villarreal 3 1 2 3–1 +2 5
7. Alavés 3 1 2 3–2 +1 5
8. Sporting Gijón 2 1 1 2–1 +1 4
8. Deportivo La Coruna 2 1 1 2–1 +1 4
10. Leganés 2 1 1 1–0 +1 4
11. Real Sociedad 3 1 1 1 3–4 –1 4
12. Eibar 2 1 1 2–2 0 3
13. Espanyol 3 2 1 7–9 –2 2
14. Málaga 3 2 1 3–5 –2 2
15. Granada 2 1 1 2–6 –4 1
15. Betis 2 1 1 2–6 –4 1
17. Osasuna 3 1 2 3–8 –5 1
18. Athletic Bilbao 2 2 1–3 –2 0
19. Valencia 2 2 2–5 –3 0
20. Celta Vigo 3 3 1–7 –6 0

 

Legfrissebb hírek

La Liga: Real Madrid–Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája

Soványka siker a Rayo ellen, hétpontosra hízott a Barca előnye

Spanyol labdarúgás
1 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
22 órája

A Villarreal fellépett a dobogóra

Spanyol labdarúgás
2026.03.20. 23:00

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 10:49

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 08:00
Ezek is érdekelhetik