Barcelona: Ibrahimovic nincs ott a Santanderbe utazó keretben

2010.08.28. 14:26
Nem utazik el a Barcelona labdarúgócsapatával a Racing Santander elleni idegenbeli mérkőzésre, a katalánok szezonbeli első bajnokijára Zlatan Ibrahimovic. Az olasz sajtó eközben már kész tényként közli, hogy a svéd center az AC Milanban folytatja a pályafutását, és a hivatalos bemutatására szombat este kerülhet sor.

Ibrahimovic a hétközi Joan Gamper-kupán még kezdőként kapott szerepet – David Villával együtt –, és az eset pikantériáját az jelenti esetében, hogy a katalánok éppen az AC Milan ellen játszottak. Jelen állás szerint gyakorlatilag azon a találkozón, éppen leendő együttese ellen pályára lépve búcsúzott el a Camp Noutól.

Nem tart a Barcával az uruguayi védő, Martín Cáceres és a fehérorosz középpályás, Alekszandr Hleb sem. Spanyol sajtóértesülések szerint előbbit órákon belül bemutathatják, mint a Sevilla új igazolását, hiszen a két klub a színfalak mögött már megegyezett egymással, míg utóbbi a portugál Benficához távozhat, de ebben az ügyben még nincs megállapodás.

 A BARCELONA RACING SANTANDER ELLENI KERETE
Víctor Valdés, Pinto (kapusok), Dani Alves, Piqué, Puyol, Xavi, Villa, Iniesta, Messi, Bojan Krkic, Seydou Keita, Busquets, Pedro, Gabriel Milito, Maxwell, Jeffrén, Adriano Correia, Abidal (mezőnyjátékosok)

 

Legfrissebb hírek

„Barcelona a miénk!” – Yamal odaszúrt a városi riválisnak a derbi után

Spanyol labdarúgás
10 perce

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
14 órája

Labdarúgás: győzött az U16-os válogatott Luxemburg ellen

Utánpótlássport
22 órája

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.04.10. 23:48

Potya gól itt, szép tekerés ott – a Real Madrid megint ikszelt a Gironával

Spanyol labdarúgás
2026.04.10. 23:03

Borbély Balázs: Mi és a Ferencváros küzdünk a bajnoki címért!

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 21:06

Megmenthető még a bajnoki cím? Nem kísérletezik a Real Madrid a Girona ellen

Spanyol labdarúgás
2026.04.10. 13:13

A Real Madrid cáfolja, hogy a vezetői szervezet átalakítására készül

Spanyol labdarúgás
2026.04.10. 12:02
Ezek is érdekelhetik