Barcelona: furcsa ok miatt maradhatott ki a középpályás

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.12.14. 13:19
null
Arthur a Real Sociedad ellen sem játszik (Fotó: AFP)
Egyre több kérdés merül fel az FC Barcelona középpályásával, Arthurral kapcsolatban. A 2018 nyarán igazolt játékos remekül illeszkedik a katalánok játékrendszerébe, ám már az ezt megelőző idényben is erőnléti gondokkal küszködött. A 23 esztendős brazil nem került be a katalánok Real Sociedad elleni keretébe, december elseje, az Atlético Madrid elleni mérkőzés óta nem is játszott – a spanyol sajtó tudni véli az okát.

A spanyol sportportálok közül a Marca, az AS és a Sport is beszámolt az Arthurt övező kételyekről. Mint ismert, már a legutóbbi idényben is amiatt aggódtak a katalánok, hogy ritkán játszotta végig a mérkőzéseket – állítólagos erőnléti gondok miatt –, emellett a Neymarral az el Clásico előtt 48 órával való bulizás sem vetett rá jó fényt. No meg persze az sem, hogy megbüntették egy elektromos rollerezés közben felvett Instagram-videó miatt.

Ernesto Valverde vezetőedző a novemberi válogatott mérkőzések után mondta el róla, hogy sérüléssel érkezett vissza Barcelonába, azóta csak egyszer, az Atlético Madrid elleni bajnoki mérkőzésen lépett pályára. Leggyakrabban az ágyéka körüli izomsérülést emlegetnek vele kapcsolatban, Valverde annyit tett hozzá a fentiekhez: az Atlético Madrid elleni mérkőzés után kiújultak a problémái, ezért pihentetni kell.

Ám a katalán TV3 televízió úgy értesült, egészen furcsa oka van annak, hogy nem játszik: ha pontosak a csatorna értesülései, Arthur a cserekapus – szintén brazil – Netóval együtt az andorrai Grandvalira síközpontban tűnt fel november 24-én és december 3-án. A középpályás snowboardozott – a klubok ritkán szeretik, ha sportolóik ilyen veszélyes sportokat űznek a futball mellett. A TV3 szerint ez vetette vissza az egészségi állapotát, utóbbi dátum óta a meccskeretbe sem került be, és nem is edz a csapattal.

SPANYOL LA LIGA
17. FORDULÓ

16.00:
Real Sociedad–FC Barcelona (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik