Barcelona: francia középhátvéd érkezik ingyen – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.01.08. 16:47
null
Jean-Clair Todibo (fehérben) a Barcelona első nyári szerzeménye 2019-ben (Fotó: AFP)
Szerződése lejártával nyáron az FC Barcelona labdarúgócsapatához igazol Jean-Clair Todibo, a francia élvonalban szereplő Toulouse tizenkilenc éves középhátvédje.

 

A Barcelona megalapításának 100. évfordulója után egy hónappal és egy nappal, 1999. december 30-án született Todibo augusztusban mutatkozott be a Toulouse első csapatában, amelyben az ősszel tíz francia bajnoki mérkőzésen egy gólt szerzett, november óta azonban nem játszott, miután megakadtak a szerződéshosszabbításáról folyó tárgyalások.

A 19 éves középhátvédet – aki védekező középpályásként is bevethető – a hírek szerint a Manchester City, a Juventus és a Real Madrid is csábította, de ő a Barcelonával egyezett meg. Todibo a nyáron, toulouse-i szerződése lejártával csatlakozik a katalánokhoz. A spanyol sajtó a múlt héten arról írt, hogy a 190 centiméter magas, jobblábas futballista a Barcelona első csapatával kezdi meg a felkészülést, majd a nyár végén a vezetőség eldönti, hogy számít-e rá a felnőttek között, vagy a rendszeres játéklehetőség reményében kölcsönadja.

Todibo a Barcelona történetének 22. francia labdarúgója. Példaképének Thiago Silvát, míg a középpályások közül Andrea Pirlót tekinti. Nyolcéves korában kis híján abba kellett hagynia a futballt, mert egy autó elütötte, és a lábszárában, valamint a bokájában több csont is eltört.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik