Barcelona: a francia bajnokságban köthet ki a csapat

2015.10.28. 09:48
null
Manuel Valls (Fotó: 20minutes.fr)
Jön a PSG–Barcelona francia bajnoki szuperrangadó? Első hallásra hihetetlennek tűnik, de a Challenges magazin cikke alapján ez is előfordulhat. A francia miniszterelnök ugyanis a lap által készített interjúban elmondta, szívesen befogadná a katalán csapatot az élvonalbeli bajnokságba, ha Katalónia elszakad Spanyolországtól.

A katalán nacionalisták már nagyon régen szeretnének elszakadni Spanyolországtól, ennek egyik érdekes fejezete lehet, ha a Barcelona „átszerződik” a Ligue 1-be.

A francia miniszterelnök, Manuel Valls nagy Barcelona-drukker hírében áll, ami nem csoda, hiszen a katalán fővárosban született. „Mindent figyelembe véve a Monaco is a francia ligában szerepel, ezt a Barcelona is megtehetné” – mondta Valls.

Egy másik, Le Journal du Dimanche című újság által készített interjúban Valls a Barcelona iránti imádatáról is beszélt. „Amikor tinédzser voltam Spanyolországban, néhány héttel Franco tábornok halála előtt kijutottam egy meccsre, és megtapasztaltam azt a fantasztikus hangulatot a Barcelona stadionjában. A Barca története nem csak a futballhoz kapcsolódik. Nagyon szeretem a játékot, és óriási Barca-drukker vagyok. Beleivódtak a vérembe.”

A spanyol kormány nem szeretné, hogy Katalónia elszakadjon, és magyarázata szerint ezt egyoldalúan nem is tehetné meg az ország törvényei alapján. Az új összetételű katalán parlament nemrég alakult meg, az elnök személyéről november 9-én szavaznak.

Legfrissebb hírek

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
2026.04.26. 22:43

Simán nyert a PSG, hatpontosra nőtt az előnye a tabella élén

Francia labdarúgás
2026.04.25. 23:00

Hat és fél év után nyert a „mumus” Getafe vendégeként az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 18:11

Barcelona: Frenkie de Jongot a trófeák éltetik – holland rekorder lett

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 10:11

A Lens háromgólos hátrányból ikszelt az „xG-gyilkos” Brest otthonában

Francia labdarúgás
2026.04.24. 22:50

Marca: Endrick szörnyeteg üzemmódba kapcsolt

Francia labdarúgás
2026.04.24. 13:44

Yamal a sérüléséről: Ez nem a vég, hanem csak egy szünet

Spanyol labdarúgás
2026.04.24. 11:00

Lamine Yamal idénye véget ért, a vb-n tér vissza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.04.23. 14:26
Ezek is érdekelhetik