Barca: távozik a sportigazgató, Abidal az utódja – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.07. 17:50
null
Éric Abidal vezető pozícióban tér vissza a Barcelonához (Fotó: AFP, archív)
Az FC Barcelona labdarúgócsapata a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Robert Fernández sportigazgató szerződése lejártával távozik a klubtól, míg utódja az egyesület korábbi játékosa, Éric Abidal lesz.

 

Az átigazolásokért is felelős Robert Fernández megállapodása június 30-án jár le a Barcelonánál, amely csütörtökön bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a sportvezető szerződését. Az elöljárót Éric Abidal követi a poszton, aki öt év után tér vissza a katalánokhoz.

A 38 éves korábbi balhátvéd játékos-pályafutása során 2007 és 2013 között erősítette a Barcelonát, egyebek mellett négy spanyol bajnoki címet, valamint két-két Bajnokok Ligáját és klubvilágbajnokságot nyert a csapattal.

Abidalt hivatalosan június 18-án, hétfőn mutatják be a sajtó képviselőinek.



Legfrissebb hírek

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
4 órája

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
9 órája

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
11 órája

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Tizennégy nyeretlen meccs után győzött az Oviedo, gól nélküli döntetlen a Levante–Atléticón

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 20:40

Védelmi rövidzárlat döntött, fontos pontokat bukott odahaza az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 23:05

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24
Ezek is érdekelhetik