Barca: Suárez szándékosan kapott sárgát, nem vitás – videó

Vágólapra másolva!
2016.11.07. 20:01
null
Luis Suárez (jobbra) a Sevilla ellen megkapta szezonbeli ötödik sárga lapját (Fotó: Reuters)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 11. fordulójának rangadóján a Barcelona idegenben 2–1-re legyőzte a Sevillát. A katalánok győztes gólját Luis Suárez szerezte, aki a 88. percben reklamálásért sárga lapot kapott, ezért eltiltás miatt a következő körben biztosan nem léphet pályára. Az uruguayi támadó meccs utáni nyilatkozatából kiderül, szándékosan provokálta ki Jaime Latre játékvezetőtől a sárgát.

A Barcelona csatára hetek óta négy sárga lappal játszott, Luis Enrique vezetőedző óvatosságból a Deportivo La Coruna és a Granada ellen is lecserélte, hogy a Valencia és a Sevilla ellen számíthasson rá. Az andalúziai csapat otthonában azonban az uruguayi elérkezettnek látta az időt, hogy összeszedje az ötödik sárgáját, ami azt jelenti, hogy két hét múlva a Málaga elleni hazai mérkőzést lesz kénytelen kihagyni.

Suárez a 88. percben kapott sárga lapot, miután indulatosan szóvá tette Jaime Latre játékvezetőnél, hogy a vele szemben szabálytalankodó Daniel Carricót nem figyelmeztette.

Az uruguayi habitusát ismerve elképzelhető lenne, hogy a meccs hevében szólt oda a bírónak, a lefújás utáni nyilatkozatából azonban kiderül, tudatosan provokálta a játékvezetőt.

„A sárga lapnak valójában örülök. Tiszta lappal indulhatok neki a Real Sociedad és a Real Madrid elleni mérkőzéseknek” – mondta Suárez.

A katalánok a spanyol bajnokság 12. fordulójában a Málagát fogadják, majd mumusukhoz, a Real Sociedadhoz látogatnak, utána pedig a Real Madridot látják vendégül. Suárezt utóbbi két meccsen a sárga lapot eltiltás veszélye nem fenyegeti, Neymarnak viszont ügyelnie kell a magatartására a következő mérkőzéseken, hiszen négy sárgánál jár.

A LA LIGA ÁLLÁSA
1. Real Madrid 11 8 3 31–10 +21 27
2. Barcelona 11 8 1 2 32–13 +19 25
3. Villarreal 11 6 4 1 19–7 +12 22
4. Atlético Madrid 11 6 3 2 25–8 +17 21
5. Sevilla 11 6 3 2 19–15 +4 21
6. Real Sociedad 11 6 1 4 18–12 +6 19
7. Athletic Bilbao 11 5 2 4 15–13 +2 17
8. Celta Vigo 11 5 2 4 18–21 –3 17
9. Las Palmas 11 4 4 3 21–18 +3 16
10. Málaga 11 4 3 4 17–16 +1 15
11. Eibar 11 4 3 4 16–15 +1 15
12. Alavés 11 3 4 4 11–15 –4 13
13. Espanyol 11 2 6 3 13–17 –4 12
14. Betis 11 3 2 6 11–22 –11 11
15. Valencia 11 3 1 7 15–21 –6 10
16. Deportivo La Coruna 11 2 4 5 8–16 –8 10
17. Leganés 11 3 1 7 9–22 –13 10
18. Sporting Gijón 11 2 3 6 10–22 –12 9
19. Osasuna 11 1 4 6 12–21 –9 7
20. Granada 11 4 7 9–25 –16 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik