Barca: „Nem tud beszélni!” – Messi is megvédte Dembélét

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.10.08. 09:18
null
Lionel Messi és csapattársai hiába győzködték Antonio Mateu Lahozt, aki két piros lapot is kiosztott (Fotó: AFP)
A spanyol sajtó újabb részleteket derített ki Ousmane Dembélé vasárnapi kiállításának körülményeiről. Mint ismert, a Sevilla elleni mérkőzésen a francia játékos ifjú csapattársa, Ronald Araújo piros lapja után reklamált, jelezve Antonio Mateu Lahoznak, hogy „nagyon rossz bíró”.


A 4–0-ra végződő találkozó utáni sajtótájékoztatón Ernesto Valverde is megnevettette a résztvevőket azzal, hogy közölte, Dembélé spanyoltudásának hiánya miatt elképzelni sem tudja, mit mondhatott a játékvezetőnek. A Marca és több spanyol lap írása szerint ezt – mármint a francia játékos nyelvtudásának hiányát – megerősíti, hogy Lionel Messi még azzal is megpróbálta valamilyen csoda folytán megmenteni a kiállítástól, hogy elmagyarázta: Dembélé nem tudja megfelelően kifejezni magát spanyolul.

„Nem tud beszélni, nem tud beszélni!” – győzködte Mateu Lahozt a Barcelona csapatkapitánya, ám sem ő, sem csapattársai nem tudták lebeszélni a bírót az újabb piros lapról.

A Barcelona a birtokában lévő négygólos előnnyel és kevés hátralévő játékidővel simán megnyerte a meccset, ám Dembélé kiválása érzékeny veszteség lehet, hiszen könnyen előfordulhat, hogy egynél több mérkőzésre tiltja el a szövetség, ebben az esetben pedig nemcsak a soron következő, Eibar elleni, hanem az azt követő, Real Madrid elleni bajnokiról is lemaradhat.

Estadi Johan Cruyff on Twitter

Durante la expulsión de Dembélé las cámaras de @ElDiaDespues captaron a Messi diciéndole a Mateu Lahoz que Dembélé: "No sabe hablar".


SPANYOL LA LIGA
8. FORDULÓ

FC Barcelona–Sevilla 4–0 (L. Suárez 27., Arturo Vidal 32., O. Dembélé 35., Messi 78.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 8 5 3 16– 8 +8 18
2. FC Barcelona 8 5 1 2 20–10 +10 16
3. Atlético Madrid 8 4 3 1 7– 4 +3 15
4. Granada 8 4 2 2 15–10 +5 14
5. Real Sociedad 8 4 1 3 13– 9 +4 13
6. Sevilla 8 4 1 3 10–11 –1 13
7. Athletic Bilbao 8 3 3 2 7– 4 +3 12
8. Valencia 8 3 3 2 12–12 0 12
9. Villarreal 8 3 2 3 19–13 +6 11
10. Levante 8 3 2 3 10–10 0 11
11. Osasuna 8 2 5 1 7– 7 0 11
12. Getafe 8 2 4 2 12–12 0 10
13. Valladolid 8 2 4 2 7– 8 –1 10
14. Eibar 8 2 3 3 10–10 0 9
15. Celta Vigo 8 2 3 3 5– 9 –4 9
16. Betis 8 2 3 3 11–16 –5 9
17. Alavés 8 2 2 4 5– 9 –4 8
18. Mallorca 8 2 1 5 6–12 –6 7
19. Espanyol 8 1 2 5 4–14 –10 5
20. Leganés 8 2 6 4–12 –8 2

 

Legfrissebb hírek

Spanyol Szuperkupa: FC Barcelona–Real Madrid döntő

Spanyol labdarúgás
1 órája

La Liga: megosztozkodott a pontokon a Levante és az Espanyol

Spanyol labdarúgás
3 órája

Dzsidda, Barcelona – Budapest? – Smahulya Ádám jegyzete

Spanyol labdarúgás
14 órája

Kylian Mbappé is bevethető a Barca elleni Szuperkupa-döntőn

Spanyol labdarúgás
14 órája

A második félidő döntött: simán elintézte az Alavést a Villarreal a La Ligában

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 18:19

Folytatódott az Oviedo nyeretlenségi sorozata

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 15:56

Férfi kosár Euroliga: otthon nyert a Barcelona és a nagyot fordító Milan is

Kosárlabda
2026.01.09. 23:33

A 96. percben jött a csattanó, idegenben verte a Getafét a Real Sociedad

Spanyol labdarúgás
2026.01.09. 23:06
Ezek is érdekelhetik