Barca: Messi sírt az öltözőben – Alexis Sánchez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.12. 12:32
null
Alexis Sánchez 2011 és 2014 között volt a Barcelona játékosa (Fotó: AFP)
Alexis Sánchez még a Newcastle United elleni bajnoki mérkőzés előtt beszélt a Sky Sportsnak a siker mögötti, átlagember számára láthatatlan erőfeszítésekről, nehéz pillanatokról és Lionel Messiről is.

„A futball rengeteg embernek segíthet. Luxuséleted lehet, de az emberek nem látják az erőfeszítéseket és az áldozatokat, amik mindezek mögött vannak” – fogalmazott a 29 éves chilei.

„Sokszor nem láthatod a családodat, nem lehetsz ott édesanyád születésnapi partiján, egyes játékosok pedig a gyerekeik születéséről is lemaradnak. A sírás is hozzá tartozik a játékhoz, ez mind a futball része.

A Barcelona öltözőjében a Chelsea elleni elődöntő után Leo Messi is sírt – azért mert a játékosok sokat várnak el önmaguktól. Az emberek ezt sem látják kívülről.”

(A 2011–2012-es szezonban a Barcelona a Chelsea-vel játszott a döntőbe kerülésért. Londonban 1–0-ra nyertek az angolok, a visszavágón pedig az argentin 2–1-es katalán előnynél tizenegyest hibázott. Végül Fernando Torres egyenlített a végén, a Chelsea továbbjutott.)

„Néha olyan dolgokat mondanak, hogy a futballisták túl nagy lábon élnek, vagy hogy megváltoztak. Veszel egy új autót, és máris azzal jönnek, hogy biztosan csak hencegsz.

Sokat tanultam és tapasztaltam az idő múlásával. Sosem lehetsz mindenkinek elég jó. Mindig lesz egy-két valaki, aki mindig odaszúr.

Sokat kaptam a futballtól. Imádom a labdarúgást. Élvezem az egészet és igyekszem boldog lenni.”

Legfrissebb hírek

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
21 órája

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
2025.08.20. 12:15

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
2025.08.18. 08:13

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
2025.08.17. 07:47

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38
Ezek is érdekelhetik