Barca: Messi ezekkel a szavakkal búcsúzott Ronaldinhótól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.19. 08:58
Mint arról beszámoltunk, Ronaldinho testvére és menedzsere bejelentette, a brazil legenda befejezte profi pályafutását labdarúgóként. Korábbi csapattársa, Lionel Messi is elbúcsúzott tőle.

„Sosem titkoltam, rengeteget tanultam a futballról melletted. Mindig hálás leszek azért, amit tettél értem, és azért, ahogy megkönnyítetted a beilleszkedésemet. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ennyi szép pillanatot átéltünk együtt. Nemcsak a labdával a lábadnál vagy zseniális, hanem emberként is, és ennél talán semmi sem fontosabb. Még ha úgy is döntöttél, hogy szögre akasztod a stoplist, tudd, a futball örökké emlékezni fog rád és a mosolyodra” – írta Messi az Instagram-oldalára az alábbi kép társaságában.Nemcsak a labdával a lábadnál vagy zseniális, hanem emberként is, és ennél talán semmi sem fontosabb. Még ha úgy is döntöttél, hogy szögre akasztod a stoplist, tudd, a futball örökké emlékezni fog rád és a mosolyodra” – írta Messi az Instagram-oldalára az alábbi kép társaságában.


Como siempre dije, aprendí mucho a tu lado. Siempre te estaré agradecido por lo fácil que me hiciste todo cuando llegué al vestuario. Tuve la suerte compartir muchas cosas con vos y me alegro muchísimo porque, además de un fenómeno con la pelota, sos una grandísima persona y eso es lo más importante. Aunque decidas irte, el fútbol no se olvidará de tu sonrisa jamás. Todo lo mejor, Ronnie.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik